Ha csak egy helyre viszi a gyereket idén, ez legyen az!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az Állatkertben jártunk a Sárkányok Éjszakáján. Lenyűgöző a látvány, felnőtteknek és gyerekeknek is zseniális program!

Azt hittük, tudjuk milyenek a kínai lampionok – aztán elmentünk az Állatkertbe, és konkrétan elállt a lélegzetünk. Így már egyáltalán nem tűnt propagandaszövegnek, hogy ez Közép-Európa legnagyobb lampion kiállítása. Amellett, hogy elképesztően gyönyörűek a „selyemlámpák”, az Állatkert egyes részeihez, tematikusan passzolnak. A Sárkányok Éjszakáján jártunk.

Jó, a kínai horoszkóp 11 állatfigurája kicsit szerencsétlenül sorakozik az úton, és hasonló alakjuk van, mint a vásárokban a körhintás állatoknak, viszont olyan hangulatot kölcsönöznek fényeikkel, hogy még azt is elnéznénk nekik, ha Oravecz Nóra idézetekkel lennének megtöltve. A hangulatot ráadásul fokozza, hogy a kijelölt úton, halk, kínai hangzású zene szól, így tényleg nem nehéz, hogy az ember, ha csak pár percre is, egy másik kontinensre tudja képzelni magát.

Galéria ikon

28

Ti is halljátok ezt a neszt?!
Galéria: Sárkányok éjszakája az állatkertben
Fotó: Dívány

Sárkányok Éjszakáján sok száz, majdnem ezernyi egyedi lampionból összeállított kompozíciót állítottak ki: van állatot, növényt és pár ősembert utánzó is. Természetesen a sárkány sem maradhatott ki, amely  évezredek óta a kínai mitológia és folklór legnagyobb jelentőségű természetfeletti lénye, na meg persze a lótuszvirág és a panda mackó is feltűnik.

A lampionművészetet népszerűsítő kiállítás egy kínai, közelebbről sanghaji kötődésű kultúraközvetítő szervezet érdeme elsősorban. „Hollandiában és Belgiumban már láthatta a közönség ezt a kiállítást, ami nagyrészt ottani állatkertekben és botanikus kertekben volt bemutatva.

Egy ilyen kert esztétikai és technikai szempontból is igen alkalmas helyszín erre, ráadásul a szóban forgó lampionok többsége állatokat, illetve növényeket jelenít meg a lampionművészet eszközeivel. A belga és holland bemutatókat leszámítva Európa más részein nem nagyon volt még hasonló lampionfesztivál, így Közép-Európában, s ezen belül Magyarországon is most először láthat ilyesmit a nagyközönség Állatkertünk, illetve a megrendezésben ugyancsak részt vállaló Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. jóvoltából.” - tudtuk meg Hanga Zoltántól, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivőjétől.

A kínai lampion nem más, mint vázra húzott selyem, amelyet kézzel festenek meg a lampionművészek. Az alkotások belsejében, pedig manapság már LED-izzók világítanak.

Galéria ikon

28

De a holdak mit sem törődnek ezzel, világítanak minduntalan.
Galéria: Sárkányok éjszakája az állatkertben
Fotó: Dívány

Hanga külön kiemelte, hogy a lampionművészet hazánkban kevésbé ismert, így Kína több ezer éves kultúrájának fontos részét is szeretnék bemutatni az idelátogatóknak. Továbbá a „Sárkányok Éjszakája” jól illeszkedik az állatkert közelgő százötven éves megalakulásához is, amelyet augusztus 9-én ünnepelnek.

Erről is fogunk majd szólni, mert rengeteg programot és újdonságot terveznek erre az időre, de most egyelőre örüljünk az ezer fényben tündöklő lampionoknak.

Most, hogy láttuk, milyenek az igazi selyemből készült lampionok, azért kicsit irigyek vagyunk, hogy ami Kínában velejárója a hagyománytisztelő ünnepeknek, azt nálunk csak kicsivel több, mint egy hónapig csodálhatjuk. Semmi esetre se hagyja ki ezt a kiállítást, óriási élmény!

Fontos információk

Helyszín: Budapesti Állatkerben
Nyitva tartás: április 8-tól május 22-ig minden nap 19-től 22 óráig, belépés: 21:30-ig
Belépőjegy: felnőtteknek 1900 Ft, gyerekeknek (14 éves korig) 1500 Ft

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Becca
Becca
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.