A pártpolitika csak károkat okoz a fiatalok szerint

Olvasási idő kb. 3 perc

Oktatás, egészségügy, környezetvédelem, munkahelyteremtés, szegénység felszámolása érdekli a fiatalokat. Csak pártot nem találnak hozzá. Kutatás.

Oktatás, egészségügy, környezetvédelem, munkahelyteremtés, szegénység felszámolása - ezek azok a kérdések, amelyek az alapvetően apolitikus magyar fiatalokat is érdeklik. Illetve érdekelnék, mert az Y generáció úgy érzi, nincsen olyan párt, amely képviselné a nézeteiket, sőt, a pártpolitikát az ország szempontjából kifejezetten károsnak találják, a politikusokban pedig egyáltalán nem bíznak. (És még mondja valaki, hogy baj van a mai fiatalok értékrendjével!!!)

Egy regionális, négy országra (Magyarország, Ausztria, Lengyelország, Bulgária) kiterjedő kutatás arra volt kíváncsi, milyen a fiatalok viszonya a politikával, ebből az derült ki, hogy a magyar 15-35 éveseket gyakorlatilag teljesen hidegen hagyja ez a terület. Az érdeklődés hiánya azonban csak egy tünet: a legtöbben egyáltalán nem bíznak a politikusokban, és úgy gondolják, hogy amit itt a politikusok művelnek, káros az országnak.  

A kutatás szerint a magyar fiatalok politikai érdeklődése még regionális összevetésben is rendkívül alacsony. Még a harminc százalékot sem éri el azoknak az aránya, akik valamilyen szinten figyelik az eseményeket, és ez 20-25 százalékkal marad el az Ausztriában, Bulgáriában és Lengyelországban mérttől. A magyar fiataloknak 20 százaléka még szavazni sem menne el.

Az Y generációba tartozó magyar fiataloknál szinte teljesen hiányzik az a réteg, amely kimondottan élénken érdeklődik a közélet eseményei iránt. Létezik a politikai közömbösségnek még egy mutatója, az eddigiek fordítottja: a magyar 15-35 éveseknél 30 százalék, aki teljesen elzárkózik a politikától. 

A Millennium Dialogue nemzetközi ifjúságkutatás során ennek az okait is keresték. (Ennek a kutatásnak a fiatalok boldogságérzésével kapcsolatos eredményeiről itt írtunk korábban.) Tisztán látszik, hogy a 15-35 évesek legnagyobb része azért nem foglalkozik politikával, mert nem bízik a politikusokban.

Sokukat persze tényleg egyáltalán nem érdekli a közélet (42,4%), ugyanakkor majdnem 40 százalék a „politikai árvaház lakója”, vagyis ennyien nem találtak olyan pártot, amely képviselné a nézeteiket. Nagyjából ugyanennyien vallották azt, hogy azért nem érdeklődnek a politika iránt, mert nem támogatják a jelenlegi politikai rendszert.

Fotó: Shutterstock

Szintén 35 százalék fölötti aránnyal szerepelnek azok a vélemények, miszerint az összes párt és politikus egyforma, illetve egyik politikai opció sem tetszik. A mindent vivő „vannak ennél fontosabb dolgaim” lehetőséget 34 százalék ikszelte be.

A vizsgált országok (Ausztria, Bulgária, Lengyelország és Magyarország) fiataljai tehát alapvetően szkeptikusok, Magyarországon például minden második fiatal egyáltalán nem bízik a politikusokban, de Ausztriában is 40 százalék ez az arány.

Nemcsak közömbös, hanem kimondottan káros a politikusok ügyködése

Mind a négy ország fiataljai úgy vélekednek, hogy a pártpolitika károkat okoz az országnak. Bulgáriában a megkérdezettek négyötöde, Magyarországon pedig háromnegyede vélekedik így, sőt nálunk minden második fiatal szerint kifejezetten nagyon káros az országnak az, amit a politikusok művelnek. (Ausztriában és Lengyelországban ugyanez 20 és 25 százalék).

Ha véletlenül olvasnák politikusok ezt a cikket, akkor azt is eláruljuk, hogy mik azok a szakpolitikai kérdések, amik viszont kimondottan érdeklik a fiatalokat, amin rajta tartják a szemüket. Ezek pedig az egészségügy, az oktatás és a munkahelyteremtés. Ezeket a történéseket figyelik. Emellett a szegénység felszámolása és a környezetvédelem is eléggé kiemelt helyen van a fiatalok fontossági sorrendjében.

Ami viszont nagyon nem jön be, az a fiataloknak szóló politikai rendezvények, ilyesmire még az érdektelenek 9 százaléka se menne el. Tehát míg az egészségügy helyzetének javításával, vagy az oktatás reformjával meg lehetne szólítani a fiatalokat, a politikusok által szervezett koncertekre, majálisokra nem fognak elmenni, kár a gőzért. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Belső Noémi Olga
Belső Noémi Olga
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.