Fél osztályok, vitázó szülők a sulimentes hétfőn

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Fogalmunk sem lehet róla, hányan mentek ma, és hányan nem. A szülőket nem a cél, hanem az eszköz osztja meg.

Hivatalosan ugyan csak 34 ezren jelezték, hogy 2016 február 29-én nem viszik gyermekeiket iskolába, most, a tanítás vége felé közeledve mégis nagyon úgy tűnik, hogy a szülői kezdeményezés sikeres volt a Nem leszek suliban nevű Facebook-eseményen.

Az oktatáspolitika ellen tiltakozó tanárok mellé tehát igen komoly arányban álltak azok a szülők, akik szintén szeretnék, ha nem badarságokkal és nem végeláthatatlanul tömnék tele csemetéik fejét. 

A Googlemaps-en térképén is jól látszik, melyek azok az iskolák, amik mellett teljes mellszélességben kiálltak a szülők, de általánosságban azért az mondható el, hogy elég vegyes volt a megmozdulás eredménye. Sok szülő elve nem értett egyet a tiltakozás ezen módjával, mások a felügyeletet nem szerették volna (még a jóindulat ellenére sem) vadidegenre bízni. 

A kezdeményezés oldalán folyamatosan nyomon követhető, hogy hány iskolában hányan jelentek meg a mai tanítási napon, ezekből a hozzászólásokból leginkább az szűrhető le, hogy a diákok jó része választotta az otthon maradást, volt ahol egyáltalán nem jelent meg egyetlen gyerek sem a mai tanítási napon.

Azt sem szabad elfelejteni persze, hogy azok az iskolák nem posztolgatnak ebbe a csoportba, amelyek nem értenek egyet a sztrájkkal, így aztán egyelőre nehéz az egész országot lefedő konkrét számokat találni. És nem csak emiatt, megkérdeztük például az ismerősi körben a szülőket, és bár elég sokan döntöttek úgy, hogy otthon tartják a gyereket, senki nem jelölte be ezt a szándékot a fenti Facebook csoportban. Így bár azt tudni lehet, hogy a 34 ezer csatlakozónál valószínűleg jóval többen nem küldték ma iskolába a gyereket, a valódi számról fogalmunk sincs, és jó eséllyel nem is fog kiderülni soha. (Akinek lehetősége lenne ezt összesíteni, az egész biztosan nem fogja a valós adatot nyilvánosságra hozni.)

A gyerekkel tiltakozni egyáltalán ér?

Sok porontyos szülő arról számolt be, hogy az osztályban-iskolában arról folyt és folyik jelenleg is a szülők között a vita, hogy vajon jó módja-e a tiltakozásnak, ha a gyerek nem megy be, vagyis máshogy fogalmazva, használhatjuk-e a gyereket politikai célokra.

Ez természetesen sok olyan családban is felmerült, ahol végül úgy döntöttek, nem mennek a gyerekek hétfőn, de ez nem azt jelenti, hogy nem volt családi vita vagy legalábbis megbeszélés tárgya a kérdés. 

"Ezt a kérdést biztosan nem ilyen módon kell megoldani. Én ugyan egyetértek azzal, hogy az oktatás komoly bajban van, de hétfő tanítási nap, a tanároknak úgyis be kell menniük, és az ő dolgukat nem fogjuk azzal előrébb mozdítani, hogy a gyerek nem megy be. Úgyhogy én bevittem Csabát. - fogalmaz egy apuka egy budai általános iskolából, ahol nagyjából a tanulók fele jelent ma meg."

"A pedagógusok évek óra sikertelenül tiltakoznak a jelenlegi oktatási rendszer ellen. Már három éve is tárgyaltak, sőt, készítettek elő sztrájkot, de semmi nem változott. Nem véletlen, amikor ugyanazokkal kéne egy jobb, méltányosabb, modernebb oktatási rendszer alapjait kidolgozni, akik a jelenlegi, esztelenül központosított szabályozást kitalálták, megszavazták, bevezették.

Nem vagyok szakember, viszont úgy látom, a gyerekemnek csak jobb lehet, ha sikerül a pedagógusoknak kiharcolni a változást. És nem tudom másképpen kifejezni a szolidaritásomat, emiatt (is) nem vittem a lányomat ma iskolába. Ő valóban kicsi még, hogy erről véleménye legyen, valóban őt használom arra, hogy kifejezzem, egyetértek. De nincsen más eszközöm" - fogalmazott egy anyuka.
"Én óvatos duhaj vagyok, és mielőtt itthon tartottam a gyereket, megkérdeztem az osztályfőnököt, mit gondol erről. Azt a választ adta, hogy az iskola semmiféle módon nem szeretné a szülőket befolyásolni ebben a kérdésben. A hétfő tanítási nap, a tanárok ott lesznek. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a tananyagban nem fognak továbbmenni, és nem kérnek különösebb igazolást sem a hétfői hiányzóktól. Vagyis a maga módján - legalábbis én így értettem - bátorította a szülőket arra, hogy nyugodtan döntsenek belátásuk szerint. A mai szülői levelezés alapján nagyjából szűk fél osztály volt bent" - mesélte egy másik anya. 
"Múlt héten már osztályfőnöki órán is szóba került a hétfői tiltakozás, bár a gyerek nagyjából annyit tolmácsolt a beszélgetésből, hogy nem kell igazolás. Nekünk sem volt egyértelmű, rendben van-e őt nem iskolába vinni, de arra jutottunk, ha bármilyen nem erőszakos eszközzel tudjuk támogatni azt, hogy az oktatási rendszer reformja végre jó irányt vegyen, akkor megtesszük. Itthon is beszélgettünk a gyerekekkel arról, hogy miért nem mennek hétfőn, mit jelent ez, mit szeretnének a tanárok, milyen célokért küzdenek. Érdekes volt, hogy már a tíz éves is fel tudott sorolni három olyan célt, amiről a tiltakozás szól ('hogy jobban tudjanak minket tanítani, hogy több fizetésük legyen, és hogy az igazgató munkáját ne akadályozzák')" - számolt be egy apa.
Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?