Félti a lányát és közben szexista vicceket mesél?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Erre a kontrasztra szeretné felhívni a figyelmet egy elég hatásos videóval egy norvég szervezet.

Bár Norvégiában készült, sajnos Magyarországon is aktuális témát dolgoz fel a CARE Norway legújabb videója, amelyben egy lány édesapjához írt fiktív levelét olvassák fel. Ebből kiderül, hogy még meg sem született, de már most tudja, milyen szexista megjegyzésekkel kell majd szembenéznie életében - részben köszönhetően azoknak a sértő és hímsoviniszta, a nőket lekezelő vicceknek, amiket az édesapja is mesél a haverjainak, persze "mindezt csak poénból". Itt lent nemcsak a kisfilmet nézheti meg, de az angolul nem tudó olvasóinknak le is fordítottuk a narrációt, így ők is megtudhatják, miket hoz fel a lány kezdve a 14 éves korában kapott "ribi" megjegyzésektől egészen a megerőszakolásáig.

A jó apák igyekeznek megvédeni a lányaikat minden rossztól - de hogy lehet, hogy ugyanezek az emberek munkában vagy munka után szexista viccekkel szórakoztatják egymást a haverjaikkal? Többek között erre is szeretné felhívni a CARE Norway videója, amit itt lent mutatunk, alatta pedig a magyar szövegét. 

"Kedves Apa!

 Köszönöm szépen, hogy figyelsz rám – úgy, hogy még meg sem születtem. Szeretnék egy szívességet kérni: figyelem, a fiúkról van szó. Mivel lánynak születek majd, így 14 éves koromra az osztálytársaim ribinek fognak majd hívni – természetesen „csak viccből”, hiszen a fiúk csinálnak ilyet. Te pedig aggódni fogsz – meg tudom érdeni. Talán te is épp ezt csináltad, amikor fiatal voltál, hogy bevágódj a srácoknál. Biztos vagyok abban, hogy „te nem úgy gondoltad”, de az emberek egy része nem fogja érteni a viccet. Mire 16 éves leszek, addigra már jó pár srác megpróbál benyúlni majd a nadrágomba és mivel olyan részeg leszek, hogy egyenesen állni nem tudok majd, hiába mondom, hogy nem akarom, a legtöbben csak nevetnek majd. Vicces, mi? Ha látnál, biztosan szégyellnéd magad, hiszen szétcsúszottnak tűnök.

Nem csoda, hogy 21 éves koromban megerőszakolnak. Hazafelé este, egy taxiban, amit az a srác vezet, akinek az apjával együtt szoktál úszni. A pasi, aki mindig sértő vicceket mesélt – amik persze „csak poén volt”, így te nevettél. Hogyan is tudhattad volna, hogy végül pont így fog végződni? Hiszen csak ártatlan viccek voltak, amiken te udvariasan mosolyogtál. De egy fiú ezeken a „vicceken” nevelődött fel.

Végül találkozom Mr. Tökéletessel, és annyira boldog vagy, hiszen imád engem, apa. Ő okos, jó állása van és hozzád hasonlóan télen ő is sífutásra jár. De egy nap megszűnik Mr. Tökéletesnek lenni – és nem tudom, hogy miért. Várjunk csak, lehet, hogy túlreagálom? Egy dolgot tudok: nem vagyok áldozat típus. Úgy neveltek, hogy erős és független nő legyek, de egy éjszaka belelt nála a pohár: a munka, a közelgő esküvő szervezése – és egyszer csak ribinek hív, pont úgy, ahogy te is tetted egy lánnyal a középiskolában. Aztán egy nap megüt – de tudom, hogy néha túl sok vagyok és idegesítő is és még mindig a tökéletes pár vagyunk, és összezavarodom, szeretem őt, gyűlölöm őt, és nem vagyok benne biztos, hogy talán nem én csináltam-e valamit rosszul. Egy nap megpróbál megölni, el is ájulok. Hiába van PhD-m, jó állásom, hiába szeretnek a barátaim és neveltek jó körülmények között, senki nem látta ezt jönni.

Kedves Apa! Ez a szívesség, amit szeretnék kérni: az egyik dolog mindig egy másikhoz vezet – ezért bele se kezdj, nehogy elterjedjen. Ne engedd, hogy a fiútestvéreim ribinek szólíthassanak lányokat, mivel nem azok. Viszont egy nap egy kisfiú azt hiheti tévesen, hogy az. Ne hagyd, hogy a haverjaid sértő vicceket meséljenek neked a medencében, mert minden vicc mögött van valami igazság. Kedves Apa, tudom, hogy megvédesz majd. Oroszlánoktól, tigrisektől, fegyverektől, autóktól, még a sushitól is, gondolkodás nélkül, és eszedbe sem fog jutni, hogy közben magadért aggódj. Lánynak születek, kérlek tégy meg mindent, amit csak tudsz."

Ha többet szeretne tudni a kampányról, nézzen szét a weboldalon vagy keressen rá a DearDaddy hashtagre a közösségi médiában!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.