Ilyen a jó gyerekcipő - az orvos válaszol

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A legfontosabb lábbeli a váltócipő, hiszen az van a gyerek lábán a legtöbbet. Örökölni viszont ér!

Elérkezett a téli cipővásárlás ideje, ami önmagában is elég nagy szívás, mert ugye nem mindegy, milyen az a cipő/csizma. Legyen vízálló, nagyon meleg, ne túl kényes és sérülékeny, legyen kényelmes, hajlandó és képes legyen a gyerek felvenni, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy mennyibe kerül, és hogy jövőre úgyis kinövi.

Először is ha jót cipőt akar venni – ami nem cseszi szét a gyerek egészségét –, muszáj pár szempontot figyelembe vennie. „Nagyon fontos a cipő anyaga, lehetőleg bőr legyen - mondja dr. Terebessy Tamás a Semmelweis Egyetem ortopéd szakorvosa. Az azonban ortopédiai szempontból lényegtelen, hogy milyen magas a szár, illetve, hogy tépőzáras vagy fűzős-e a lábbeli” – hangsúlyozza. Ami még fontos a szakértő szerint: zárt sarok, vastag és rugalmas talp.

Az üzletekben kapható cipők, csizmák túlnyomó többsége teljesen megfelelő, bármelyikre is esik a választás, nem árt vele gyermeke lábának – emeli ki a szakorvos. A magassarkút viszont jobb, ha elkerüli, de legalábbis addig, amíg be nem fejeződik a láb növekedése. Ez elég szomorú hír lehet a mostani tiniknek, és azért kíváncsiak is vagyunk, hogy milyen hatással tud lenni rájuk a szülö, hogy ”kislányom ezt nem, nem veszem meg neked”. Nos, a kamaszoknak való cipővásárlás az egy másik téma, azt is szívesen kivessézzük majd. 

Szupinált cipő

„Az úgynevezett szupinált cipők segítenek a helyes lábtartás kialakításában, ezek sarokrésze kifelé döntött, ezzel biztosítják, hogy a gyerek bokája ne tudjon befelé dőlni” – mondja dr. Terebessy. Viszont egyáltalán nem mindegy, hogy mikor tipeg ezekben a klassz kialatkítású cipőkben a gyerek, mert ezek pozitív hatása csak akkor érvényesül, amikor épp a lábán van. Éppen ezért a legjobb, ha csizmából és váltócipőből is szupináltat tud venni, de ha ezt nem engedheti meg, utóbbiból válassza a jótékony hatású cipőt, és csizmából meg vegye a hagyományos változatot. Vagy ha nem viszolyog a használt cipőktől – és ugyan miért tenné – akkor nyugodtan vehet ilyet is. Sőt, tippünk is van, hogy hol szerezze be, persze, ha nincs a családban, baráti körben, éppen egy kinőtt változat. 

„A közhiedelemmel ellentétben a használt cipő nem árthat a lábnak, semmilyen ortopédiai problémához nem vezet, ha rokonoktól, ismerősöktől kapott lábbelit hord a gyerek.” - nyugtat meg az orvos. És természetesen hasonló a helyzet a „belenövős” cipőkkel is, persze arra figyeljen, hogy ne legyen túl nagy a méretbeli különbség. Más a helyzet, ha a gyerek fájlalja a lábát, vagy ha az orvosi vizsgálaton rendellenességre derül fény. Ebben az esetben mindenképpen szakorvoshoz kell fordulni, aki további tanácsokkal látja el a kis pácienst és a családot.

Viszlát hercegnők!

A felnőttek körében is nagyon közkedvelt balerina cipők, topánkák és papucsok tartós viselését nem ajánlja a szakember: „ugyan nem teszik tönkre a lábat, de nem biztosítanak megfelelő tartást a saroknak, ezért lehetőleg ne, vagy csak rövid ideig viselje őket a gyermek.”

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Becca
Becca
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.