Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Gumizás, fonalazás, kidobós, számháború országváros - keressük ifjúkorunk kedvenc játékait!
Legelőször felháborodtak és kiakadtak, később pedig kétségbeestek, amikor bejelentettem nekik, hogy vége a hétköznapi számítógépezésnek (kivéve, ha iskolai feladathoz kell), és kötelezővé tettem a napi egy óra levegőzést. A gyerekeim ugyanis elképzelni sem tudják, mi a francot fognak a szabad ég alatt csinálni ilyen hosszú idő alatt, ha még csak a mobiljukat és a tabletet sem vihetik magukkal.
Korábban ezzel semmi probléma nem volt, de már kinőttek a homokozóból, én meg szomorúan látom a környezetünkben is, hogy azok a fiatalok, akik nem sportfüggők, azok halálra unják magukat, és csak unottan bandáznak egy-egy padon.
Nem éreztem még soha ekkora szakadékot generációk között: én még azt játszottam gyerekként, amit anyámék is játszottak, de mikor előálltam az ötlettel, hogy milyen jó dolgokat is tudnának az udvaron csinálni, hangosan kiröhögtek. Pedig mi milyen jól elvoltunk a lakótelepen a többi kisiskolással! És ha már a kölykeimmel nem nosztalgiázhatok, megteszem itt.
Gumizás
Ezt a játékot sima gatyamadzaggal játszottuk, minimum három ember kellett hozzá. Ketten egymással szemben álltak, a bokájukon átfuttatták a cirka három méter hosszú gumit, a harmadik ember pedig ugrált, különböző feladatokat végzett el. A következő körökben a gatyamadzag egyre fentebb került. aki rontott, mert például orra esett vagy nem tudott a gumira lépni, az kiesett.
Fonalazás
A fonalazást folyamatosan csináltuk iskolai szünetekben, a folyosón, hiszen csak egy hosszú fonal és kreativitás kellett hozzá. Mi persze nem voltunk olyan profik, mint a videó szereplői.
Kidobós
A kidobós játéknál sorban beálltunk a lakótömb oldalfalához, a kidobó pedig egy labdával próbált eltalálni minket, miközben mindenki futkosott fel-alá, mint egy mérgezett egér. Akit utoljára talált el, az lett a győztes, akit legelőször, az lett a következő fordulóban a kidobó.
Tapsolós
Ehhez aztán végképp semmi másra nem volt szükségünk, csak a kezünkre. Nekem most hirtelen a Bagdadban és az Apacuka című tapsolós játék jut csak az eszembe, de sok más, halandzsa dalra is csaptuk össze a tenyerünket egymással szemben ülve.
Ugróiskola
Hatalmas kedvenc volt az ugróiskola, amit az egyik osztálytársunk sántikának hívott, feléjük ezt úgy mondták. Egy betonra rajzolt ábrán meghatározott szabályok szerint játszottuk, többnyire féllábon ugrálva.
Eszembe jutott még az Országváros, az Add ki király katonádat, a Pirospacsi, a Számháború és különböző körjátékok is, amiben végül sürögni kellett a kör közepén. Önöknek mi maradt még meg az emlékeikben?
