Ha a világon bármelyik szülőt megkérdeznénk, hogy mire vágyik a legjobban, a legtöbben valószínűleg azt válaszolnák, hogy legyen boldog a gyerekük. Egyszerű kívánság, csak sajnos Magyarországon nagyon kevés esély van rá, hogy be is váljon. Elegánsan ugrunk egyet, és nem tesszük fel a kérdést, hogy mi is a boldogság, helyettünk ezt már megtették a profik, akik évente kiadják a World Happiness Report-ot (Világ Boldogság Jelentést).
Ebben olyan alapvető szempontok alapján pontozzák az országokat, mint a GDP, de figyelembe veszik például a lakosság egészségi állapotát, vagy, hogy mennyire gondolja valaki korruptnak a környezetét, végez-e karitatív tevékenységet, és azt is, hogy mennyire érzi úgy, ura a saját életének, tudja-e azt irányítani. Meg persze a jókedvben és bánatban eltöltött időt is, ami elég világos mutató.
Ez alapján Magyarország igen búvalbélelt helynek számít, sőt, 2012 óta még egy kicsit romlott is a helyzet. A jelentés 158 országot vizsgál, közülük Magyarország a 104. helyen áll, de legalább jó a társaság: közvetlenül előttünk Görögország és Libanon, mögöttünk pedig Honduras és Tadzsikisztán áll.
A boldogság azonban tanulható. Civilek tavaly elindították az úgynevezett Boldogságprogramot, amelyben kutatók eredményeit felhasználva olyan feladatokat dolgoztak ki, melyek abban segítenek, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben. A programnak van gyerekverziója is, amelyet óvodákban, és iskolák alsó és felső tagozataiban egyaránt jól lehet hasznosítani. Ehhez lehet csatlakozni egy rövid regisztrációval.
A program kidolgozói Martin Saligman-re, a pozitív pszichológia megalkotójára hivatkoznak. Saligman rámutatott arra a jellemző viselkedésmintára, hogy ha az ember folyamatosan sikertelenséget tapasztal, az visszafogja a tervei megvalósításában.
A sok kudarcra válaszként fokozatosan csökken kezdeményezőkészségünk, úgy érezzük, nem múlik rajtunk semmi, túlzottan külső kontrollos személyiségekké válunk, így fölöslegesnek érezzük minden próbálkozásunkat sorsunk jobbra fordítása érdekében. Ez utóbbi, mármint, hogy mennyire vagyunk hatással a saját életünkre, pedig az egyik mutató, amit a fent már idézett World Happiness Report mér.
A programnak tehát nem az a célja, hogy egy örök boldog életet adjon, hanem, hogy segítsék a diákokat abban, hogy felnőtt korukban oldják meg a párkapcsolati problémáikat, megőrizzék fizikai és lelki egészségüket, megbirkózzanak rossz érzéseikkel. Amerikai kutatások pedig bebizonyították, hogy a boldog gyerekek önbizalma erős, tudnak és mernek pozitívan gondolkodni, egészségesek, hisznek magukban, mernek a felnőttektől segítséget kérni, kreatívak és képesek kiutat találni az őket megérintő problémákból. Jól hangzik, nem?
Persze az amerikai gyerekek mások, az itteniek tanárai viszont arról számoltak be, hogy az osztály elkezdett igazi közösségként viselkedni, a gyerekek sokkal nagyobb bizalommal vannak egymás iránt, van már eszköz a kezükben, hogy a problémákat kezeljék, és a magatartásuk is sokkal jobb lett.
Magyarországon jelenleg 150 település intézményei csatlakoztak már a programhoz, itt lehet regisztrálni. A programban való részvétel havi egy óra konkrét elfoglaltságot jelent, ami szerintünk vállalható.
Önök hisznek abban, hogy havi egy óra elfoglaltság mérhető eredményeket hozhat a magyar oktatási rendszer keretei között?
