7 különbség a magyar és a német gyerekek között

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nincs verekedés és klikkesedés a német gyerekek között, viszont a fürdést és a ruhaváltást nem viszik túlzásba.

Miután a három iskolás gyerekem több mint fél év után sikeresen beilleszkedett egy Drezda melletti kisváros, Freital egyik iskolájába, nemrégiben leültünk megbeszélni a tapasztalatokat. Arra voltam kíváncsi, látnak-e szembetűnő különbséget a magyar és a német gyerekek között. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a véleményük szubjektív, azt írtam le, amit a 15 éves Bendegúz, a 13,5 éves Botond és a 12 éves Rozi mesélt nekem. 

1. A német gyerekek békésebbek

"Magyarországon minden nap volt verekedés a szünetben, de itt, a német suliban még lökdösődés sincs. Illetve de, a nyelvi előkészítős csoportban van egy ázsiai testvérpár, ők egymásnak szoktak ugrani elég gyakran, de a német gyerekek nem. A fiúk sem szoktak kötekedni csak azért mondjuk, mert a másik kisebb és gyengébb" - mesélte Botond, akinek biztosan van némi hiányérzete, mert korábban benne volt minden bunyóban, még ha leggyakrabban ő húzta a rövidebbet, akkor is. 

2. A németek praktikusan, kevésbé divatosan öltöznek 

Rozi már az első héten kiszúrta, hogy Szászországban nem sokat adnak a divatra, inkább praktikusan, kényelmesen öltöznek. "Például otthon a lányok hatalmas sarkú cipőben és csizmában járnak, akkor is, ha nem tudnak benne egyáltalán járni. Itt inkább a kényelmes, lapos talpúakat veszik fel, amiben jól érzik magukat. De ettől függetlenül márkás cuccokban járnak, szóval a minőségre adnak, de nem érdekli őket, hogy épp mi a divat, mint Magyarországon, ahol egyik nyáron még menő az a felső, amit a következő nyáron felvenni már ciki."

3. A németek merészebbek hajviseletben

Érdekes, hogy bár öltözködésben visszafogottabbak, a fodrászatban kiélik exhibicionizmusukat. "Az iskolában egyik héten rózsaszín, a másik héten kék hajjal jelennek meg, és sokan szeretik a punk stílust. Nemrég egy óvodáskorú kislányt láttam lila hajjal rollerezni az utcán, az mondjuk durva látvány volt" - mesélte a lányom. 

4. A smink és körömfestés is megengedett a német iskolákban

Szorosan a fenti ponthoz kötődik, hogy sem az extrém frizura, sem a smink és lakk nem okoz problémát az oktatási intézményekben. "Bárhogyan sminkelheted magad, és még a körmödet is kifestheted. A magyar suliban ezt nem engedték meg, ismerőseimnek még a középiskolában sem" - csodálkozott Rozi. 

5. Nincs klikkesedés a német iskolában

Bendegúz számára az volt meglepő, hogy a freitali iskolában nincsen klikkesedés és ezzel párhuzamosan csoportharcok, utálkozás. "Persze, mindenkinek vannak kedvenc és legjobb barátai, de ez nem azt jelenti, hogy akkor nem állhatsz szóba másokkal. Magyarországon főleg a lányok űztek ebből sportot, ott mindig csoportokra oszlottak, és egyik csoport nem állt szóba a másikkal. Ha valaki mégis semleges maradt, azt árulónak kiáltották."

6. A német gyerekek nem fürdenek túl gyakran

A szászok tisztálkodási szokásaival mi akkor szembesültünk először, amikor a Németországban született unokaöcsém nálunk aludt több alkalommal. Míg minket úgy neveltek, hogy minden este tusolni kell, a német gyerekek ezt előszeretettel hagyják ki akkor is, ha egész nap a porban fetrengtek. "Nekem ez nagyon fura. És nem az van, hogy legalább lábat és hajlatokat mosnak tusolás helyett, hanem egyszerűen elmennek minden mosakodás nélkül aludni" - mesélte a tapasztalatait Botond. Én azért azt hozzátenném, hogy nem találkoztunk még büdös némettel tömegközlekedésnél sem, szóval valamit azért jól csinálnak. Ja, a fogmosásra viszont sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek, olyan nincs, hogy az kimaradna. 

7. Egymás után több napig hordanak egy ruhadarabot

A szász gyerekek a ruhaváltást sem viszik túlzásba: két-három napig eljárnak iskolába ugyanabban a cuccban, de a lányom ismer olyat, aki egy hétig is ugyanabban a szerelésben volt délelőttönként. "Én nadrágot és pulóvert is minden nap cserélek. Ha nem is piszkos, akkor is. Félreteszem, és következő héten maximum felveszem megint. Az osztálytársaim zöme viszont még ugyanazt a pólót is hordja több napig".

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.