Addig írassa kommunikáció szakra a gyereket, amíg még van

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az államtitkári tervezetet egyetlen esettanulmány vagy statisztika nem támasztja alá. A BKF azt üzeni: nem adja fel a harcot.

Az eduline-ról tudtuk meg, hogy egy új államtitkári tervezet szerint több alapszakot, köztük a népszerű kommunikációt is megszüntetnék. Bár a szak túltelítettségéről már poénok is születtek, a dolog különös pikantériája, hogy a portál forrásai szerint egyetlen helyen, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen mégis elérhető lesz. Bár andragógiai képzés indul, csak fizetős változatban, államilag finanszírozott hely egy sem lesz belőle.

A változtatást a túltermeléssel és gazdasági meg nem térüléssel magyarázzák, és hiába volt a dékánokkal történő találkozó apropója az érvek és ellenérvek ütköztetése, az egyik egyetemi vezető szerint az államtitkárság már eldöntött tényként kezelte a megszüntetéseket, "a vád helyett véletlenül már az ítéletet olvasták fel". Jelenleg nem létezik olyan esettanulmány, statisztika vagy szakmai véleménykikérés, amelyre a jövőbeni döntést alapozhatnák.

Fotó: Dan Kitwood / Europress / Getty

Az eduline emlékeztet arra is, hogy a kormány nem először kérdőjelezi meg több társadalom- és bölcsészettudományi szak létjogosultságát: Orbán Viktor szerint egyenesen Dunát lehetne rekeszteni a „romkocsmák félhomályában merengő, állástalan diplomásokkal” és ki kellene már irtani a „himihumi képzéseket”. Ezt érdemes újragondolni annak fényében, hogy a diplomás pályakövetési rendszer és a KSH eredményei is azt mutatják, hogy a dolgozó bölcsészeknek és a dolgozó mérnököknek hasonlóan jó munkahelyik van: mindkét kategória 71%-a dolgozik diplomás foglalkozásban vezetőként.

Mi a tanulság?

Addig írassa kommunikáció szakra a gyerekét, amíg még van, hiszen egyszer sokat fog érni, ha már nem lesz utánpótlás. A Corvinuson egyébként tavaly 455 ponttal lehetett bekerülni államilag támogatott képzésre, míg a nappali közgazdászképzéshez 465, a SOTE-n az orvosoknak pedig 432 pont kellett. Ha kíváncsi, hol tanulhat ön vagy gyermeke kommunikációt, ide kattintva megtalálja a listát.

A BKF elég gyorsan reagált a hírekre, már sajtóközlemény is kaptunk tőlük. "A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola 2001-ben elsők között indította a kommunikáció képzését, azóta az itt végzettek elismert újságírók, szerkesztők, reklámszakemberek, kommunikációs szakértők, illetve más kreatív ipari szakemberek lettek mind a hazai, mind a nemzetközi piacon. A szakról kikerültek 81,2%-a diplomás munkakörben dolgozik, 44,4%-nak pedig már a végzéskor volt munkája" - írják.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.