A bántalmazott anyák babáinak agya máshogy fejlődik, és születésük után ez érzelmi és viselkedéses tünetekben nyilvánul meg.
A családon belüli erőszak hatásai köztudottan túlmennek a fizikai sérülések begyógyulásának időtartamán. A bántalmazó családban felnőtt gyerekek későbbi életük során hajlamosabbak pszichés zavarokra, egyes testi betegségekre, és a békében és szeretetben nevelt csemetékhez képest nagyobb eséllyel lesz belőlük bántalmazó vagy áldozat - mint az közismert. Eddig azonban nem tudtunk arról, hogy a bántalmazás már az anyaméhben kifejti a hatását. A Michigani Egyetem kutatóinak nemrégiben megjelent tanulmánya azonban erre szolgáltat bizonyítékokat.
Ez a kutatás az első, amely az anya terhesség alatt elszenvedett bántalmazása és a megszületett gyerek pszichés tünetei között tárt fel összefüggéseket. Kiderült, hogy a bántalmazott nők babái sokban különböznek szerencsésebb társaiktól: a magzatkorban bántalmazásnak kitett gyerekek életük első évében jóval több, trauma-túléléssel kapcsolatos érzelmi és viselkedéses tünetet mutattak. Például sokkal könnyebben megrémültek (például hangoktól, hirtelen mozdulatoktól), zavarta őket a hangos zaj és az erős fény, kerülték a fizikai kontaktust (amit a babák általában szeretnek), ritkán voltak képesek valamilyen örömteli tevékenységben elmerülni, és gyakoribbak voltak esetükben a rémálmok is.
A sok stresszhormon méreg a fejlődő agynak
A kutatásban összesen 182 nő vett részt, 18 és 34 éves kor közöttiek. Mindegyiküket férfi partnerük bántalmazta a terhességük során. A kutatók az eredmények értelmezése során igyekeztek kiszűrni minden olyan, életmódbeli tényezőt, amely torzítaná az eredményeket, például figyelembe vették, hogy a nő terhessége alatt használt-e valamilyen élvezeti szert, hány éves volt, mennyi volt a jövedelme, illetve a gyerek születése után milyen típusú szülővé vált, milyen nevelési stílust alkalmazott. A terhesség alatt bántalmazott nők maguk is szenvednek az átélt trauma tüneteitől és ez viselkedésükben is megmutatkozik, gyakran másként viszonyulnak a babához, másként bánnak vele, mint kiegyensúlyozott, örömteli várandósságot átélt társaik. De a babák tünetei nem kizárólag erre voltak visszavezethetőek: a fentiek kiszűrése után is meglepően erős maradt az összefüggés a terhesség alatti bántalmazás és a csecsemő traumatünetei között.
Hogyan lehetséges mindez? Az a tény, hogy élményeink és lelki tényezők a testünkre is hatnak, már jó pár évtizede nem újdonság az idegtudósok számára. A bántalmazás vagy az ezzel való fenyegetőzés során az áldozat szervezetében stresszhormonok termelődnek. Az egyik legfontosabb ezek közül a kortizol, amely stressz hatására szabadul fel a mellékvesekéregből, és segíti szervezetünket abban, hogy a stresszre adott válaszreakciónk hatékonyabb legyen.
Ha csak egyszeri, rövid stresszről van szó, akkor a kortizol a barátunk, de ha krónikus stressz hatására rendszeresen túl magas a szintje, akkor az már káros folyamatokat indít be a hormonrendszerben és az idegrendszerben. A kutatók szerint a bántalmazott nők stressz-szintje a terhesség során magasabb volt az átlagnál, kortizol-szintjük is végig magas volt, ennek következtében a magzatuk vérkeringésében is több volt ebből a hormonból.
A kortizol etxrém magas szintjei pedig károsítják a központi idegrendszert, vagyis ahogy a tanulmány egyik szerzője fogalmazott, nagy dózisban mérgezőek a fejlődő agy számára. Ennek következtében a magzatkorban túl sok kortizolnak kitett babák agya máshogy fejlődik, és születésük után ez érzelmi és viselkedéses tünetekben nyilvánul meg.
Amíg nem érti, addig nem árt neki?
A bántalmazott nők nagy része úgy gondolja, hogy amíg a férjük csak őket veri és a gyerekeket nem bántja, addig a bántalmazás nem árt a gyereknek. Más részük úgy véli, csak onnantól árthat a gyereknek, amikor az már elég nagy ahhoz, hogy megértse, mi történik. Vagyis a magzat, a csecsemő úgysem érti, tehát ha a férj őket nem bántja, akkor biztonságban vannak. A tanulmány egyik szerzője, dr. Levedonsky több évtizede foglalkozik bántalmazott nőkkel, és rendszeresen hallja tőlük azt, hogy majd akkor hagyják ott a bántalmazó partnerüket, ha a gyerek három-négy-ötéves lesz. Addig úgysem hat rájuk és felnőve úgysem fognak rá emlékezni, hiszen három éves korunk előttről nem igazán vannak emlékeink.
Ez sajnos nem így van: tudjuk, hogy már a legkisebb gyerekek is érzik a veszélyt, a stresszt és a bizonytalanságot, és még ha felnőve valóban nem is emlékeznek konkrét eseményekre, egész viselkedésüket, emberi kapcsolataikat meghatározhatja az első néhány életévben átélt fenyegetettség. Most fény derült arra, hogy már magzatkorban is árt nekik, ha az anyukájuk bántalmazó kapcsolatban él.
A tanulmány szerzői szerint eredményeiket nagyon komolyan kell venni, és remélik, hogy ezek majd arra motiválják mind a leendő anyákat, mind a szociális ellátórendszert, hogy a terhes nők mihamarabb kiszabadulhassanak a bántalmazó kapcsolatukból.
