A legfurcsább gyerektörvények Amerikából

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Washingtonban tilos a nyalókázás, Alaszkában szigorú jogszabályok korlátozzák a hóember-építést, másutt a szülők nem tilthatják a pocsolyaugrálást.

Tudta, hogy Washingtonban tilos a nyalókázás, hogy Alaszkában szigorú jogszabályok korlátozzák a hóember-építést, és létezik olyan gyerekparadicsom is valahol a világban, ahol a szülők nem tilthatják a pocsolyaugrálást a gyerekeknek?

A világ legfurcsább, gyerekekről szóló jogszabályaira találtunk az ugyvedipraxis.hu oldalon, és most meg is osztjuk önökkel, hadd szórakozzanak legalább olyan jól rajtuk, mint mi.

Montana egyik települése, Kalispellt leginkább arról tudják beazonosítani az emberek, hogy ez az a hely, ahol kizárólag csak orvosi ajánlással juthatnak hozzá a gyerekek nyalókához, arról nem szól a fáma, hogy a többi édesség megvásárlásához is külön engedélyre lenne szükség. Akkor meg minek ez az egész cécó? Plusz infó: Washingtonban is tilos a nyalókázás, és még csak magyarázat sincs rá, hogy miért. Reméljük a fogorvosok nem halnak éhen Amerikában.

Amiért viszont azonnal az összes gyerek az USÁ-ba vonulna, az az, hogy egyes településein a gonosz szülők nem tilthatják meg gyermekeiknek, hogy játékosan átugrálják a pocsolyákat. Vajon melyik infantilis politikusnak pattanhatott ki az agyából ez a törvény? Így vagy úgy, nekünk egyáltalán nincs ellenünkre, ha a gyerek bele akar ugrani, ugorjon, slussz.

Azon már nem is csodálkozunk, hogy a kontinens, ahonnan a jól elhízott gyerekmodell – és 9 évesen már a süllyesztőbe is veszett Honey Boo Boo is indult – egyik városában Mesquitben, törvénybe ütközik, ha a valaki „szokatlan” módon vágatja le gyermeke haját. Végre egyetlen kislánynak sem kell aggódnia, hogy az anyja bundeszliga frizkót vágat neki a beleegyezése nélkül. Mondjuk, ezt itthon is bevezethetnék.

Ami még az előbbieknél is furcsább: Minnesota, Blue Earth nevű településén, szülői felügyelet nélkül 12 éves kor alatt törvénytelen telefonálni. És mi van akkor ha bajban van a gyerek? Keressen egy felnőttet, mielőtt segítséget hívna?

És most figyeljen, ha agyfrászt kap a vasárnapi gyerekzsivajtól költözzön Tennessee államba, itt ugyanis engedély nélkül nem játszhatnak a gyerekek. Nyilván túl sok család nem lakik errefelé...

Ahol gyerek szemetet sem szedhet

Ugyanebben az államban, Húsvét vasárnapján a szülők nem kötelezhetik a gyermekeiket, hogy felszedjék a szemetet az országútról. De vajon ez a szokás hogy alakulhatott ki? 

Az már más tészta, hogy jogszabályba ütközik, ha valaki azzal fenyegeti gyermekét, hogy a borbély levágja a fülét, ha valami rosszat csinál – legalábbis Indiana államban. Fogalmunk sincs, melyik a rémisztőbb, ez, vagy az „elvisz a mumus” kifejezés, esetleg a „gatyába rázlak” vagy a „megtanítalak kesztyűben dudálni”,  vagy talán a „hátrakötöm a sarkad” típusú fenyegetések .

Baba a babakocsiba, kutya a pórázra

Nyugat-Virginia államban a babakocsikban nem szállítható más, csak kisbaba. Nyilván azért született meg ez a törvény, mert látták a sok "hülye" gazdit, akik a kiskutyájukat babakocsikban tolták, és ezen borzasztóan felháborodtak.

Hideg van? Legyél büdös!

A hideg idő beköszöntével a fürdést is korlátozzák: Landerben, Wyoming államban a felnőtteknek csak havonta egyszer szabad fürdeni, amikor bejön a hideg idő, a gyerekek pedig egész télen nem fürödhetnek. Azt hiszem, minden gyerek erről ábrándozik.

És ha már hideg, Alaszkában a gyerekek az iskolaudvaron nem építhetnek olyan hóembert, melynek magassága nagyobb, mint az övéké. És karácsonyfát is csak akkorát díszíthetnek, amekkora a magasságuk?

A kedvenc és nyilvánvalóan a legfontosabb jogszabályra Michigan államban találtuk: ha egy gyermek a templomban böfögne, akkor a szüleit azonnal le kell tartóztatni. Kedves anyuka, kérjük a szoptatást, illetve az azt követő büfiztetést a templomon kívülre ütemezni, különben mehet a sittre.

De nem csak Amerika korlátoz

Görögországban tiltottak az elektronikus játékok, ezt először 2002-ben vezették be a nyilvános helyeken, majd később mindenhol tiltottá váltak. A jogalkotók szerint nem lehet világosan megkülönböztetni a szerencsejátékokat az ártatlan játékoktól. Haha. Kicsit távolabb, Szingapúrban pedig a rágógumizást tiltják. Most már legalább értjük, miért akar annyira minden gyerek annyira felnőtt lenni.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Becca
Becca
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.