A KLIK a Radzeer cirkáló, a sajtófőnöke holdkaméleon

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy hónap kitartó érdeklődés után kiderült, a KLIK valójában nem létezik. Így sosem tudjuk meg, mennyit kell fizetni a művészeti iskolákban.

Körülbelül egy hónapja próbáljuk kideríteni, ki és mikor, mi alapján határozza meg, hogy az alapfokú művészeti képzésben résztvevő (magyarul: művészeti általánosba járó) gyerekek szüleinek mennyit is kellene idén fizetni a gyerekek iskoláztatáséért.

A téma akkor bukkant fel először, amikor egyik kollegánk mesélte, hogy fogalma sincs, mennyit kell majd az iskolának csengetni a két lánya művészeti képzéséért, holott a két gyerek két különböző kerület két különböző művészeti iskolájába jár, ráadásul mindkettő kétszakos. Aztán bekapcsolódott egy másik kollega, aki egy harmadik (nem A harmadik) kerület iskolájába hordja a gyereket, és szintén fogalma sincs a térítési díjról. A szülők érdeklődésére az iskolák azt közölték, a KLIK (Klebelsberg Intézményfenntartó Központ) dönt a kérdésben, fogalmuk sincs mikor.

Kicsit körbekérdezve az derült ki, ez a tanácstalanság elég általános, senki nem tud semmit, és a szülők többsége attól tart, hogy azért nem közölnek velük semmilyen konkrétumot az önkormányzati választások előtt, mert jelentős emelés következik majd. Különösen azok aggódnak, akik gyereke "kétszakos", vagyis két művészeti ágat is tanul egyszerre, mivel a második eddig is drágább volt, mint az első, most viszont drasztikus emeléstől tartanak. Ráadásul, a különböző művészetek "árfolyama" sem azonos, így nagyon nem mindegy, melyiket jelölik meg első, és melyiket második szaknak. Csakhogy a számok ismerete nélkül ez nem könnyű.

Az elmúlt egy hónapban viszonylag kitartóan próbáltuk megtudni a KLIK-től, mi a helyzet a kérdésben. Ez egy közepesen szórakoztató folyamat volt, amely során kialakult az a meggyőződésem, hogy a szervezet valószínűleg tulajdonképpen nem létezik, ez egy Radzeer cirkáló, néha felbukkan, de ha valaki keresi, köddé válik.

Ahogy az egy átláthatóan működő közintézménynél lenni szokott, a sajtófőnök neve, emailcíme és mobilszáma könnyen megtalálható a honlapon a sajtóosztály központi emailcíme és vonalas száma megtalálható a honlapon.

A sajtóosztálynak küldött kérdéseinkre két héten keresztül semmiféle válasz nem érkezett, bár egy hét után újra elküldtem őket, hátha. A megadott vonalas számot hiába próbáltam, senki nem vette föl.

Látatlanban, valahogyan így képzeljük el a KLIK irodáját

Ezután kicsit gugliztam, mert sajnos fejben nem volt meg, ki a sajtófőnök, de a google szerint Lövei Tünde. Még egy kereséssel aztán találtam a KLIK honlap egy eldugott pontján egy emailcímet is. Az ide küldött kérdésekre automatikus választ kaptam, miszerint a keresett hölgyet hagyjam békén, hívjam az xxx vonalas számot vagy Tamást a zzz mobilon. A mobilszám nem működött, a vonalas szám a Földművelésügyi Minisztériumban csengett ki, ahol egy kedves, de meglehetősen tanácstalan fiatal hölgy biztosított arról, hogy fogalma sincs ki vagyok, mit szeretnék, mi az a KLIK és hol lehet őket elérni.

Ezután Indexes nagytestvéreink segítségével birtokába jutottam egy emailcímnek, ami létező emberhez (Kovács Zsuzsanna Tünde) tartozik, aki röviddel az email elküldése után felhívott, tudott arról, milyen ügyben érdeklődöm, és biztosított róla, hogy két napon belül válaszolnak. Ezután egy jó hétig naponta beszéltünk, már ismerős volt a vonalas szám, amiről hívott, és minden nap elmondta, hogy ma pont nem, de holnap mindenképpen megkapjuk a választ. Aztán egy hete eltünt. A köztünk lévő bensőséges jó kapcsolatra alapozva újabb levelet írtam, de válasz többé nem érkezett. Kicsit azóta aggódom Kovács Zsuzsanna Tündéért, mivel a google konkrétan semmiféle nyomát nem találja a létezésének, a nevére+KLIK-re keresve nulla találatot kapunk, őszintén remélem, hogy nem az én kérdéseim vezettek oda, hogy a NER még a létezésének nyomát is eltüntesse.

Arra szerettünk volna választ kapni, hogy

1. Ki az illetékes a fizetendő összeg meghatározásával kapcsolatban?
2. Mikor derül ki, idén mennyit kell fizetni?
3. Emelkedni fognak ezek a díjak? És ha igen, mennyivel? Mi alapján számolják ki az összeget?
4. A szülőknek egyszerre kell majd befizetniük több havi díjat, amikor ez végre kiderül?
5. Hogyan lehetséges az, hogy a beiratkozás pillanatában (elsősök) illetve a tanév elején (további évfolyamok) a szülő nincs tisztában azzal, hogy pontosan milyen költségekkel kell majd számolnia?
6. Hogyan alakulnak a többszakosok hozzájárulásai? (ezt a kérdést szóban tettem föl az első telefonbeszélgetésünkkor)

Ha önök esetleg tudják, megmondhatnák, már úgyis csak pár nap van a választásokig, de az aggódó kollegáknak mégis megnyugtató lenne tudni, mennyit kell félretenni a kosztpénzből. Köszönjük.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Koncz Andrea
Koncz Andrea
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.