Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Milyen elmebeteg gondolja, hogy az állam feladata megmondani, hogy hány gyereket kell szülni, és büntetni azt, aki nem tud vagy akar ennek megfeleli?
Önök is olvasták a népesedési kerekasztal brilliáns nemzetmentő ötletét, miszerint a gyerekteleneknek kevesebb nyugdíj járna és magasabb nyugdíjkorhatár? Az ötlet nem új, aztán néhány hete már megint téma volt, és nem is kellett sokat várni rá, hogy felkarolja a KDNP.
Bár a jelek szerint én speciel pont megúsztam (életemben először örülök, hogy elmúltam már 35, köszi az új perspektívát!) de azért elmondom, miért tartom ezt az egészet alapjaiban elmebeteg ötletnek.
Lássuk, mit lehet tudni az ötletről eddig:
- egységnyi nyugdíjat kap, akinek 2 gyereke van
- jelentős büntetést (vagyis levonást), akinek nincs gyereke, kisebb büntit, akinek 1 van
- pluszpontot ér a 3 vagy több gyerek
- az ötlet alapja az, hogy "azok is kapnak majd nyugdíjat, akik nem vállaltak gyermeket, de az ő nyugdíjukat azok gyerekei fogják kitermelni, akik nemcsak vállalták, de megfelelő nevelésben és képzésben részesítették őket", Harrach Pétert idéztem
Két gyerekem van, amivel egyébként szólok, hogy pont nem tettem eleget a nemzet fennmaradásáért, a statisztikák szerint ahhoz a fejlett világban 2,1 gyerek kell.
1. Lassan mondom, hogy a kormánypártok is értsék: MAGÁNNYUGDÍJ!
Olyan rég volt, tán igaz se volt, volt egy kormány, amelyik ész nélkül nekiment a magánnyugdíjrendszernek és lebontotta azt. Koktélcseresznye a tejszínhabos nemzeti tortánk tetején, hogy a pénznek is a seggére vertek két perc alatt, de ez most mellékszál.
A megboldogult magánpillérnek pont az volt (lett volna) a szerepe a nyugdíjrendszerben, hogy eljussunk oda, mindenki a maga nyugdíját spórolja össze, és ne a következő, egyre fogyatkozó generáció nyakába varrja magát.
A gyerektelen is fizette (korábban) az mnyp-be a járulékot, és a rendszer úgy volt kitalálva, hogy a leendő nyugdíjba az államnak csak egy kicsi résszel kellett volna beszállni, a privát megtakarítás meg adta volna a kifizetés zömét. Teccettek volna nem szétverni a magánnyugdíjrendszert, máris meg lenne oldva ez a dilemma.
2. Aztán mi lesz a meddőkkel? És a halott gyerekekkel? És a szegényekkel?
Végtelenül morbidnak tartom ezt a felvetést azért is, mert azt sugallja, hogy aki nem nevel minimum két gyereket, az direkt a nemzet testén élősködő parazita, aki büntetést érdemel. A tapasztalatom ezzel szemben az, hogy egy egész csomó ember nem önszántából, pláne nem önzőségből nem nevel egy nagy rakás gyereket.
Én például tökre szeretnék négy gyereket, csak éppen azt gondolom, nem engedhetem meg magamnak, hogy ennyi gyerekem legyen, mert nem látom garantálva, hogy tudok iskoláztatni, ruháztatni, etetni és az életben elindítani ennyi kölyköt. Arról nem is beszélve, hogy az már szóba sem kerülhetne, hogy esetleg nyaralni menjünk, vagy hívjunk egy bébiszittert, mert megnéznénk ketten egy filmet.
Aztán ismerek egy egész csomó embert, akik nagyon szeretnének gyereket, de nem lehet nekik. Pedig mindent megtettek ezért, de mégsem. Köztük van, aki számára elfogadható alternatíva az örökbefogadás, mások számára viszont nem az. Végtelenül beteg dolognak tartom, hogy az állam úgy véli, joga van megbüntetni két felnőtt embert azért, mert ilyen vagy olyan okból végül nem tudott legyártani két, az állami sztenderdek szerint is megfelelően működőképes alattvalót.
Aztán vannak olyanok is, akiknek születik ugyan két gyereke, már majdnem fel is lélegezhetnek, hogy havi 114 ezer nyugdíj pipa, aztán kiderül, hogy beteg, hogy fogyatékkal él, ne adja isten, meghal valamiért. Őket majd arra kényszerítjük, hogy az őket ért tragédia mellett még hivatalos köröket is fussanak, amivel igazolják, hogy legyártották rendben, csak mégsem sikerült?
Vagy mindenki szüljön eleve hármat, hogy legyen hibahatár is?
Ja, és ismerek egy csomó olyan embert is, aki azért vállalt egy gyereket, mert úgy véli, nem tudna többet lelkiismeretesen fölnevelni. Van, aki anyagi okokból. Van, aki úgy érzi, nem lenne képes még egy gyereknek megadni érzelmileg, lelkileg ugyanazt, amit az elsőnek. Van, akinek meghalt a férje. Van, akinek eltávolították a méhét, mert rákos volt. Van, aki majdnem belehalt a szülésbe. Van, aki beteg. Büntessük meg mind?
És még egy dolog: igen, vannak emberek, akik nem szeretnének gyereket. Felnőtt, értelmes, normális emberek. Akik így döntöttek. Akik zsigerből nem vágynak gyerekre. Sokaknak, sokunknak ez furcsa. De tekintsük már egymást annyira felnőttnek, hogy elfogadjuk a másik döntését, és nem próbáljuk izomból lenyomni a másik torkán azt, ami szerintünk normális.
Milyen elmebeteg szörny gondolja azt, hogy az állam feladata megmondani az alattvalóinak, hogy hány gyereket KELL szülni, és MEGBÜNTETNI azt, aki akármilyen okból nem tud vagy szeretne ennek megfeleli?
3. Hogyan él az, akinek nincs gyereke?
Nem reprezentatív tapasztalataim alapján azok az emberek, akiknek nincs gyerekük máshol találják meg az élet értelmét. Jellemzően például sokan közülük igen elhivatottak a munkában. Sokat dolgoznak, jól keresnek. Ha jól keresnek, akkor sok adót, és sok járulékot fizetnek. A fizetésüket pedig elköltik, étteremben, moziban, szállodában, autókereskedésben, semmi közünk hozzá, hogy hol. Ezek az emberek általában egészen pontosan felmérik, hogy idős korukban senkire nem számíthatnak majd, kizárólag magukra. Ezért jellemzően megtakarításaik is vannak. Amit pedig elköltenek, annak legnagyobb részét itthon költik el, munkát adva ezzel a pincérnek, a mozipénztárosnak és a szállodai portásnak is. Büntessük meg őket ezért!
Aki meg nem ilyen? Aki, bár nincs gyereke, de maga is alig tud megélni? Annak aztán valóban kéne szülni gyorsan két gyereket, mert úgy biztosan sokkal könnyebb lenne!
És mi lesz azzal, aki nem találta meg a párját? Aki szeretne ugyan gyereket, de nem találkozott az ideális pasival/nővel? Aki végül, bár nem így tervezte, de mégis egyedül maradt. Vele mi lesz? Lesz valami állami tenyészprogram? Valami ivarsejtközvetítő program, amiben központilag összepárosítják azokat, akiknek ez egyedül nem sikerült? Vagy büntessük inkább meg őket is?
4. Kamuszolidaritás, rasszizmus a neved
Külön szeretem azokat a kamuszolidáris, szocializmusból eredő, központosító mechanizmusokat, amik azért mégis gondosan figyelnek arra, hogy segítsünk a sokgyerekeseknek, de nehogymá a cigányoknak is! Ennek a javaslatnak is szép eleme, hogy nem elegendő legyártani a két gyereket, hanem emellett még elvárás, hogy "megfelelő nevelésben és képzésben részesítették őket".
Nincs kétségem, hogy a megfelelő nevelés és képzés az pont az lesz, ami a többségi társadalom számára még éppen elérhető, a hátrányos helyzetűek számára vágyálom. Az, hogy szerezzen minden gyerek legalább érettségit vagy szakmát szép terv, én is támogatom. Csak éppen lehetne ezt pozitív diszriminációval is motiválni, kicsit európaibb és szolidárisabb megoldás lenne, mint megbüntetni azt, akinek ez nem elérhető.
Aztán szép kérdés az is, mi lesz a meleg párokkal. Finoman szólva nem tartoznak ma a támogatott kategóriába, az meg, hogy gyerekük is legyen, hát a mi országunkban kapásból kiveri a biztosítékot. Na, velük mi lesz? Ha valaki meleg, az automatikusan mehet a büntetőpontokért?
5. Tanuljá má', vagy oda a nyugdíjam!
Szofisztikált, toleráns és az erőszakot családon belül és kívül egyaránt elutasító társadalmunkban kifejezetten beteg ötletnek tartom, hogy egy gyerek nyakába olyan terhet varrjon bárki, hogy a szülő nyugdíja rajta áll vagy bukik.
Úgy értem, közvetetten végül is ez mindenképpen így van. Minél többet tanul, minél jobb szakmát szerez, minél többet keres, minél sikeresebb az a gyerek, annál nagyobb eséllyel tudja majd támogatni a szüleit időskorukban.
De konkrétan megfeleltetni a matekjegyeket a majdani nyugdíj összegével? Egy olyan országban, ahol köztudott, hogy a közoktatásban eltöltött minden év egyre növeli a hátrányos helyzetűek lemaradását? Egy olyan oktatási rendszerben, amelyik még arra is csak igen korlátozottan alkalmas, hogy az okos, jó családból jövő gyerekeket ne roppantsa meg? Hát, ez a cinizmusnak olyan foka, amihez csak gratulálni tudnék, ha vicces kedvemben lennék.
6. Legyen motiváció és támogatás, de ne legyen szocializmus!
Egész csomó módját el tudnám képzelni és fogadni annak, hogy az állam támogassa a sok gyereket vállalókat. Egy apróság mondjuk elég fontos lenne: először kéne hozzá egy ország, amiből nem akar az összes épeszű 16 éves elmenekülni, mert lehetnek remek ötletei bárkinek, ha nem marad senki, aki megvalósíthatná.
Szóval tök szuper, ha mondjuk elismerik munkával töltött időnek azokat az éveket, amiket valaki gyerekneveléssel tölt. Az is remek, ha az adó és járulékfizetés rendszere támogatja a nagycsaládosokat. Kicsit még szuperebb lenne, ha ezt úgy tenné, hogy konkrétan annak legyen könnyebb az élet, akinek amúgy nehézségei vannak, ne pedig a fölső 10 százaléknak, de ne legyünk telhetetlenek.
Az is remek lenne, ha csinálnának egy iskolarendszert, ami működik, és ami közeledik ahhoz, amit ma tudunk arról, hogyan lehet gyerekeket sikeresen oktatni. És nem egyre csak távolodik tőle. Ha anyaként bízhatnék abban, hogy a gyerek, ha szorgalmas, majd önerőből is boldogulni fog.
Az is jó ötlet lenne, ha megnéznénk, hogyan csinálják azok az államok, amelyben a családokon belüli teherviselés a nálunk megszokottnál jóval kiegyensúlyozottabb. Hogy mire lenne szükség ahhoz, hogy egy nő, ha gyerekeket vállal, ne dobja automatikusan a kukába a karrierjét. Hogyan érhető el, hogy csökkenjen a férfiak és a nők közötti szakadék fizetésben? Hogy ne legyen egyértelmű, hogy apa nem maradhat otthon, mert anya fizetése a rezsire sem elég.
Aztán az is szuper lenne, ha az úgynevezett társadalmi szolidaritás nevében mindannyiunk terheiből közösen részesülnénk, nota bene a tehetősebbek esetleg egy kicsit jobban, de már az is szép eredmény lenne, ha nem az amúgy is nyomorult, nem is igen létező középosztály meg a nyomorgók nyakába varrnánk mindent.
Az is remek lenne, ha valaki képes lenne már végre felfogni, hogy mi nők nem szülőgépek vagyunk. Hogy sok gyereket nem az államnak szülünk, hanem magunknak. És csak akkor, ha van mire és miből. Ennek a kormánynak ez eddig sem ment, úgyhogy most még apa nyugdíjának a terhét is a mi nyakunkba varrták. Köszönjük szépen!
