Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A másfél éves mellől nagyon szeretnénk már kettesben meglógni egy hétvégére. De mikor, és mennyi időre "szabad" elutazni?
Októberben elutazhatnék a férjemmel két napra Rómába. Legalábbis eredetileg így terveztem. Akkor már másfél éves lesz a kislányunk, az anyukám felelősségteljesen és szeretettel fog rá vigyázni. De biztos? Mi van, ha valami gond lesz? Mi lesz, ha sírni fog utánam? Ha pont akkor tör ki rajta a szeparációs szorongás (mint teljesen normális fejlődési szakasz), és rettenetesen megsínyli a dolgot?Ha ezért kell majd felnőttkorában évekig pszichoanalízisbe járnia, mert az önző anyja egyszer csak gondolt egyet és utazgatni kezdett? Vagy épp attól lesz baja, ha mártíranyaként minden percben a nyakán lógok és a saját igényeimet elhanyagolom? Lesz valami baj a kisgyereknek, ha az anyukája pár napra másra hagyja? Milyen életkorban lehet ezt először megtenni?
Ezekre a kérdésekre gyakorlatilag nem létezik válasz. Illetve létezik - számtalan ellentétes válasz. A szakértők véleménye viszonylag széles skálán mozog, értékelhető kutatási eredmények pedig nem állnak rendelkezésre. Összegyűjtöttünk néhány különböző véleményt.
Minden baba más
A kötődő nevelés öregapja, dr. William Sears amerikai gyerekorvos és nyolcgyerekes apa szerint minden baba más, abból kell kiindulni, mennyire szeparáció-érzékeny az adott gyermek. Vannak babák, akik gond nélkül vagy némi nyafogás árán simán elfogadják, ha más vigyáz rájuk (a „más” alatt azokat értve, akik nem anya vagy apa), ugyanakkor vannak olyanok is, akik nagyon érzékenyek erre és jobban kiborulnak. Tehát ki kell próbálni: rövidebb időkre a nagymamára vagy a bébiszitterre hagyni a gyermeket, és figyelni, hogy reagál.
Ha bízik a gondviselőjében és szeret vele lenni, élvezik az együttlétet, akkor könnyebb lesz hosszabb időre otthagyni. De ha a baba kiborul, ha másra hagyják, ha eddig nem nagyon vigyázott rá más, ha családi ágyban alszik apával és anyával, vagy anyatejet kap és jelentős mennyiségben még nem is fogad el más élelmiszert, akkor lehet, hogy érdemes halasztani a különválást, mert a babának és az anyának is nehéz lesz. Dr. Sears arra is rámutat, hogy a baba érdekei mellett az anya érzéseit is figyelembe kell venni, könnyen lehet ugyanis, hogy inkább ő az, aki kényelmetlenül érzi magát a döntéssel kapcsolatban, és akinek annyira hiányozni fog a baba, hogy nem tudja majd élvezni a szabadságot.
Közeli rokonnál nyugodtan
Vida Ágnes gyermekpszichológus kicsit több támponttal szolgál. Ő azt a témát járja körbe, mikortól alhat a baba a nagyszülőknél és mennyi időre maradhat ott. Szerinte az egy évesnél nagyobb baba közeli rokonnál nyugodtan eltölthet egy vagy két napot, még akkor is, ha egyébként még néha szopik, hiszen az ennyi idős baba már tudja, hogy a nagymamánál nincs tej. Ugyanakkor a babák időérzéke még nem alakult ki, így ha 1-2 nap és éjszaka nem okoz gondot, akkor több éjszaka sem fog. Előfordulhat, hogy utána nehezen szokik vissza a megszokott kerékvágásba, de ettől nem kell megijedni. Ezek a közeli, egyébként is gyakran látott rokonokra, nagyszülőkre vonatkoznak: távoli rokonoknál való több napos nyaralást csak öt éves kor felett javasol a szakember.
Három éves kor alatt ne!
Vekerdy Tamás pszichológus kissé ellentmondó dolgokat sugall ezzel kapcsolatban: szerinte jogos igény néha megszabadulni egy kicsit a gyerektől, ez anyának és a párkapcsolatnak is jót tesz, a kiegyensúlyozott szülők pedig a gyereknek tesznek jót. Szerinte a szülők úgy a gyermek másfél-két éves korára purcannak ki, ugyanakkor hosszabb időre ne hagyjuk otton három éves kora előtt.
„A vízválasztó az az időpont, amikor már kimondja, hogy ÉN, ugyanis ekkor válik le az anya-gyerek szimbiózisról”. A szakember szerint, ha túl korán magára hagyjuk a kisgyermeket, lehet, hogy látszólag jól érzi magát, de utána mégis máshogy viselkedik, furcsa szokásokat vesz fel, kerül minket, tartósan szorongóvá válik, esetleg székletürítési zavarai lesznek.
Természetesen Vekerdy is egyetért abban, hogy minden baba más, és hogy fő a fokozatosság: először csak pár órára, majd fél napra, egy napra hagyjuk valaki másra a gyermeket, és így egyre növelve az időtartamot végül akár több napról is szó lehet.
Részünkről érdekesnek tartjuk azt a megfogalmazást, hogy „túl korán magára hagyjuk” a gyermeket, hiszen egy, az unokájáért rajongó nagymamára hagyni, akivel egyébként is jó a kapcsolat, nem biztos, hogy magára hagyásnak minősül.
Örüljünk a viszontlátásnak!
Makai Gábor klinikai szakpszichológus kissé megengedőbb a kérdésben: mivel a tárgyállandóság egyéves kor körül kialakul, a gyermek ilyenkor már tudja, hogy amit ő nem lát, az nem szűnt meg létezni. Ugyanakkor a fél éves és két éves kor közötti időszakban szeparációs szorongással is számolni kell, azaz a gyerekek neheze(bbe)n bírják, ha másra hagyják őket.
Ezért az alábbi alapelvek betartását javasolja: fokozatosan, már pici kortól kezdve szoktassuk a gyereket a szülők távollétéhez, de a szülő helyettesítője mindig ismerős személy legyen, és ha lehet, a gyermek ismerős környezetben maradjon. Távozáskor magyarázzuk el, mikor jövünk vissza (a kisgyermekek nem értik azt, hogy délután vagy hogy egy nap múlva, viszont eseményekhez tudják kötni a dolgot: ebédre már itthon lesz anya, fürdetéskor már itthon lesz, stb.), és amikor visszaérünk, látványosan örüljünk a viszontlátásnak. Nem biztos, hogy a gyermeket ez érdekelni fogja, könnyen lehet, hogy közömbös, dühös, vagy szomorú lesz, de mi akkor is fejezzük ki az örömünket irányába.
Inkább csak hosszú hétvégére
John Bowlby, a gyermekpszichológia egyik úttörő személyisége, a kötődéselmélet atyja kiemeli, hogy a legérzékenyebb életkor a fél éves és a három éves kor közötti szakasz – ezen életkor előtt és után sem igazán szeretik a gyerekek, ha külön kell válni a szülőktől, de könnyebben bírják, mint ebben a különösen érzékeny korban.
Bowlby azt javasolja, hogy ésszerű keretek között próbáljuk meg tiszteletben tartani a gyermek kötődésre való igényét. Bátran hagyja másra az édesanyja fél napra vagy egy egész napra, de az ennél hosszabb időszakok esetén már érdemes odafigyelni és néhány tényezőt figyelembe venni.
A szakember szerint fontos, hogy a gyermek otthoni, de legalábbis ismerős környezetben maradjon, ne idegen helyen. Jobb, ha egy állandó, ismerős személyre hagyjuk és nem mindig másvalaki vigyáz rá, így az az ismerős személy anyafiguraként funkcionálhat az anya távollétében.
Ami a nyaralást illeti, Bowlby konkrétumokat is tanácsol: szerinte ebben az életkorban, azaz 6 hónapos és három éves kor között a szülők egy hétre azért még ne utazzanak el, de egy hosszú hétvégére már nyugodtan elmehetnek. A gyermek három éves kora után viszont már nyugodtan elutazhatnak egy hétre is, csak addig kell kibírni.
Arra is felhívja a figyelmet, hogy a gyermek tipikus esetben remekül érzi magát a nagymamával vagy bébiszitterrel, de az anya visszaérkezése után viselkedése megváltozik, nyűgös, követelődző, anyás, vagy éppen kiszámíthatatlan, dühös lesz, vagy egyfolytában kézben akar lenni. Ezt tévesen gyakran úgy értékelik, hogy a nagymama elkényeztette, holott nem erről van szó, a gyermek csak az anya hiányából fakadó érzéseit, szorongását vezeti le így. Ezt a viselkedést tehát nem fegyelmezéssel, hanem megnyugtatással érdemes kezelni.
A baráti körünkben gyermeket nevelő laikusok tapasztalatai elképesztően széles skálán mozognak: van, aki fél évesen két hétre nagyszülőkre bízta a gyermeket, és elutazott a párjával Görögországba, míg egy másik ismerős pár még sosem töltött egyetlen éjszakát sem jelenleg hatéves gyermekük nélkül. Egyelőre külső szemlélőként mindkettejük gyermeke és párkapcsolata is épnek és egészségesnek tűnik.
Kíváncsiak vagyunk olvasóink véleményére is: Ön mennyi idős korban hagyta/hagyná másra a gyereket és utazott/utazna el párjával több napra nyaralni?
