Keződik a versenyfutás a bölcsis helyekért

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Sok helyen egy hónappal előbb lesz a beiratkozás, nem ritka, hogy egyetlen napig lehet jelentkezni, esetleg teljes vagyonnyilatkozatot is kérnek.

Sok bölcsődében kevesebb mint egy hónap múlva megkezdődik a beiratkozási időszak, nem árt résen lenni, mert van olyan önkormányzat, amely csak napokat ad a szülőnek a sokszor vaskos paksamétát kitevő papírok beszerzésére. Alább összeszedtük a valószínűleg szükséges papírok listáját, és a felvételnél előnyt jelentő feltételeket is.

Fotó: Shutterstock

Résen kell lennie annak a szülőnek, aki bölcsibe szeretné írtani a gyerekét. A jelentkezések beadása sok helyen – a korábbi, kora májusi időpontnál jóval előbb - április 1.-én megkezdődik, van, ahol csak két hetes az “ablak” (például Budapesten a XII. kerületben), de Zuglóban még ennél is szigorúbb a helyzet, itt például csak 4 napos, április 14. és 18. között, vagyis ennyi idő áll rendelkezésre a bölcsilátogatásra, döntésre, és a szükséges papírok beszerzésére-kitöltésére. A legtöbb bölcsőde önkormányzati fenntartású, így a kerület / település dönt a jelentlkezési határidőkről is.

Az érintett, Porontyos anyák tapasztalatai szerint azonban önmagában nem elég (sőt, sokszor felesleges) az önkormányzati honalapokat bújni, nem, vagy csak nagyon kevés helyen fogunk információt találni a beiratkozásról. Érdemesebb a kiszemelt, vagy szúrópróbaszerűen kiválasztott bölcsődét felhívni, és érdeklődni a pontos határidőkről.

Amire szinte biztosan szükség lesz a jelentkezéshez:

  • legalább az egyik szülő és a gyermek lakcímkártyája, amely igazolja, hogy az adott településen / kerületben van az állandó tartózkodási helyük (jó ha tudjuk, hogy ha nincs bejelentett lakcímünk az adott kerületben vagy településen, a gyereket nem fogják felvenni, egyszerűen azért, mert a bölcsőde így nem kap támogatást a gyerek után). Igen, ilyenkor kezdődik az átjelentkezősdi.
  • mindkét szülő munkáltatói igazolása, és mindkét szülő legalább egyhavi jövedelem igazolása – ideértve a GYED-et vagy a GYES-t is, de van olyan önkormányzat, amely – kissé érthetelen módon – teljes vagyon-nyilatkozatot vár a szülőktől, balatoni nyaralóig bezárólag.
  • Ezen felül szükség lehet a védőnő igazolására is, a beiratkozó csemete általános fejlettségéről, esetleges gyógyszerérzékenységéről, vagy épp speciális értend-igényéről.

Ha a átverekedtük magunkat a bürokrácián, már csak be kell adni a jelentkezést. Jó,ha tudjuk, hogy a legtöbb önkormányzati bölcsődébe minden évben túljelentkezés van, és bár a városi legenda még mindig erről szól, szinte mindenhol megszűnt az a gyakorlat, hogy évekkel a beiratkozás előtt feliratjuk a gyereket a várólistára.

Az érintetteknek fontos információ lehet, hogy a legtöbb helyen elsőbbséget élveznek a rossz anyagi/szociálsi helyzetben lévő családok gyerekei, törvény szerint azok a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyerkek, akiknél a családban egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 140 százalékát (ez jelenleg 39 900 forint), illetve azok a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyerekek.

Szintén törvény mondja ki, hogy “A gyermekek napközbeni ellátását különösen az olyan gyermek számára kell biztosítani,

  • akit egyedülálló vagy időskorú személy nevel, vagy akivel együtt a családban három vagy több gyermeket nevelnek, kivéve azt, akire nézve eltartója gyermekgondozási díjban részesül, akinek a szülője, gondozója szociális helyzete miatt az ellátásról nem tud gondoskodni.”
Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Rigoberta
Rigoberta
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.