Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Hagyjuk már ezt, a gyerek felfogja, hogy nem neki van születésnapja, vagy épp nem neki van szüksége új nadrágra. Kivéve, ha a szülő nem képes erre.
Na, hát ismét egy olyan téma, ami alaposan megosztja az anyákat, ki így csinálja, ki úgy, úgyhogy még mielőtt leírom, én hogyan, előrebocsátom: nem tartom szaranyának, ha valaki másképp - még mielőtt ez a vád érne.
Szóval a napokban, többgyerekes ismerősökkel beszélgetve meglepődve tapasztaltam azt a jelenséget, hogy születésnapok és névnapok alkalmával elképzelhetetlennek tartják, hogy csak az ünnepelt gyerek kapjon ajándékot. Ezt mindenki azzal indokolta, hogy a kisgyerekek nem tudják még elfogadni, ha csak a testvérük kap valamit, éppen ezért kialakult a szokás, hogy dupla meglepetést vesznek. Anyagi helyzettől függően van olyan anya a környezetemben, aki ugyanolyan értékes ajándékot vesz a szülinaposnak és testvérének egyaránt, és vannak olyanok, akik kisebb dolgokkal lepik meg a tesót, de ezt kihagyhatatlannak gondolják.
"Nálunk ha Anna születésnapja van, akkor biztos, hogy Péter is kap valamit, akár csak egy tábla csokit vagy egy kisautót. Nem szeretnénk, hogy rosszul érezze magát, nem szeretnénk, hogy irigykedés vagy sírás legyen a dologból" - indokolta nekem az egyik ismerős anya.
A gyerek nem hülye. Megérti.
Ezzel szemben nekem ilyen esetben mindig Dr. Ranschburg Jenő (isten nyugosztalja) szavai jutnak az eszembe, aki úgy vélte, ilyen esetben pont a szülők azok, akik szítják a féltékenységet a testvérek között. Nálunk nincsen plusz ajándék, nem is volt soha. Amikor még kisebbek voltak, akkor felmerült a kérdés, hogy ők miért nem kapnak, és világosan el lett nekik magyarázva: ez most nem az ő napjuk, a testvérüket ünnepeljük. Majd, ha az ő születésnapjuk lesz, aznap majd körülöttük forog a világ. A gyerek nem olyan hülye, hogy ezt ne értse meg.
Sőt, nálunk megesik, hogy ha csak az egyikkel rohanunk el valahová, akkor csak vele ugrunk be a Mekibe az ügyintézések közepette. És azt is tudomásul kell venniük, hogy ha látok egy klassz rózsaszín felsőt, amit kapva az alkalmon megveszek a lányomnak, nem fogok még pluszban keresgélni a fiúknak valamit az áruházban csak azért, hogy ők is kapjanak valamit. Ez fordított esetben is így működik. Nem mondom, hogy emiatt nem volt méltatlankodás. Volt. De idővel rájöttek, hogy úgyis sorra fog mindenki kerülni, úgyhogy most már elvétve, egy-egy rosszabb napjukon hangzik el a szájukból, hogy "Mert mindig csak XY kap mindent". (Természetesen XY személye mindig, minden esetben változó, úgyhogy ezen általában csak felröhögök.)
Így vélekedik erről egy másik ismerősöm is, akinek szintén négy gyereke van:
„Amíg csak ketten voltak, mindig kapott a másik is valami kis apróságot" - mesélte Bea. "A nagy el is várta ezt, míg a kisebb nem is nézett bele a szatyrokba, hogy neki is akad-e benne valami. Aztán nőttek, és megszületettek a kistesók. Anyagilag sem tudom megtenni, hogy minden alkalommal mindenki kapjon ajándékot.
Leültünk és megbeszéltük, hogy az ünnep az ünnepelté. Mindenkinek eljön a névnap/szülinap, amikor minden róla szól. A két kicsinek ez természetes, a nagyok is próbálják megérteni. Azt hiszem, a legidősebb gyerek az, akinek még mindig elvárás és még mindig természetes, hogy mindig mindent megkapjon. Ő az, aki durcás, aki megsértődik.
Aztán vannak a szükséges dolgok, mint pl. a ruhaneműk. Az a szokás, hogy minden évszakváltáskor kipakoljuk a szekrényt és mindenki felírja, mire lenne szüksége. Van, akinek csak egy pólóra, van, akinek 3 nadrágra, vagy csak 2 pár zoknira. Visszatekintve, végiggondolva úgy vélem, nem biztos hogy jó, ha mindig mindenki mindent megkap. Meg kell érteniük, hogy mindig mindenkinek másra van szüksége. Már nem szakad meg a szívem a szomorú szemek láttán. Hiszem, hogy jobb ez így."
Ti hogyan oldjátok meg többgyerekes szülőként ezt a problémát? Egyáltalán, kell ebből problémát csinálni?
