A három legjobb fejlesztőjáték, szerintem

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A sok haszontalan vacak helyett három olyan játék, amit használ a gyerek. Méghozzá sokszor, évekig. Bakugán helyett legó, Barbie helyett futóbicikli.

Telis tele vannak a játékboltok mindennel, a gyerek a fejünket rágja a Barbie-ért, a Monster High-ért, a Bakugánért, a plüssvámpírért. Aztán megkapja, évekig kerülgetjük őket, míg eljön a szerencsés pillanat, amikor végre el lehet őket ajándékozni.

A közelgő karácsony kapcsán kezdünk el gondolkozni azon, milyen sok olyan játék van, amivel valójában nem is nagyon lehet játszani. És milyen kevés olyan, amivel sokat is lehet játszani, és közben a lelkiismeretünk is tiszta, hogy a gyerek is valami "normálissal" tölti el az idejét.

Fotó: Dívány

Az alábbi hármas az én fiamnál megfigyeltek alapján készült, más családban biztos más a toplista, bár gyanítom, valamilyen legószármazék tíz családból legalább nyolcban ott figyel.

1. Lego, duplo, quatro

Gyerekkoromban mindig szerettem azokhoz az ismerősökhöz, rokonokhoz menni, akiknél volt legó, mert nekünk sajnos nem volt. Ez a lelkesedésem felnőttként is megmaradt, így amikor a saját gyerekem elérte a másfél éves kort, nem volt kérdés, hogy építőkockákat kap ajándékba. Először csak egy-két színes kockát tanultunk meg összepattintani, ami egy kisbabának nem is olyan könnyű feladat, de ahogy teltek-múltak a hónapok, évek már jöhetett a toronyépítés, az állatokat körülölelő karám, a kockákból saját maga tervezte kisrepülő, hajó és persze a szerepjátékok.

Nem túlzás azt állítani, hogy ez sokkal több, mint egy játék, hiszen míg gyerekként csak élvezzük a kockákkal való építkezést, addig szülőként már azt is látjuk, miként fejlődik a gyerekünk általa. Akár

  • a finommotoros mozgásfejlődésben (kockák összerakása, szétszedése),
  • a logikában (hova milyen kocka illik),
  • a térlátásban
  • a kreativitás fejlesztésében,
  • az önbecsülésben, önbizalom növelésében („milyen ügyes vagyok”),
  • sőt nálunk még a beszédfejlődésben is sokat segített. 

Az én kisfiamnál megkésett beszédfejlődést diagnosztizáltak a bölcsődében, és a kézügyessége is elég setesuta volt. A duplóval olyan játékos szituációkat hoztuk létre (építsen ezt-azt, szedje szét a kockákat), ahol mindenképpen ki akarta fejezni magát: hol segítséget kért, hol megmutatta és elmondta, mit is csinált. Így a kockák és a figurák révén beszédre is lett ösztönözve.

Jó dolog, hogy az építőelemek mellett számtalan figura, autó, egyéb kiegészítő kapható, így sokáig fenntartható az érdeklődés. Mára középsős ovis és állandóan beszél, mesél. Hol a kutyás rendős bácsi bőrébe bújik és lefüleli a bolti tolvajt, hol egy kislányt ültet be az iskolabuszba, hogy nehogy elkéssen az iskolából. De a legújabb kedvence egy elemes kisvonat, ami egyszer utasokat, máskor állatokat szállít és naponta számtalanszor meg kell tankolni, mert a hang, amit ilyenkor hallani, irtó vicces.

Fotó: Dívány

Drága legó kontra olcsóbb kockák? Erről biztosan sokat lehetne vitatkozni, kinek mi a fontos, mi a lehetséges. Nekem szülőként bejön az a minőség és biztonság, ami a legó. Hogy strapabíró, könnyen tisztítható, nem tartalmaz semmilyen káros anyagot, nem törik éles szilánkokra. És szeretem azt a kiszámíthatóságot, hogy a barátnőm gyerekkori duplója a mieinkkel kombinálható.

Szerintem nincs ember, aki ne csak jókat tudna mondani erről a játékról, csak akkor csúszik ki a szánkon a szitkozódás, ha a szobát elborító legódzsungelben egy kocka sarkára lépünk mezitláb. Vagy ha egy nagyobb, a kívánságlistára felvésett készlet árát meglátjuk.

2. Puzzle, kirakó, formaszortírozó

A legelső játékaink egyike volt egy fa alapú, farmot ábrázoló matricás kirakó. Nagy sikert aratott, mert tyúkok voltak a képen, és a pipiimádó kisfiamnak ez a téma jó motiváció még ma is. Azóta már jó pár kirakónk lett, többségük fából van, amire festve vagy ragasztva vannak a képek, de akad olyan lapozható könyv is, aminek egy-egy oldalát lehet kirakni.

Fotó: Shutterstock

Szerintem a lényeg a fokozatosság, mert ha még túl bonyolult neki, akkor nehéz lesz megszerettetni vele, hiányozni fog ugyanis a sikerélmény. Ezen kívül nálunk elsődlegesen maga a téma, a kép az, amivel szinte bármire rá lehet bírni a gyereket, ezért érdemes olyan mintát választani, amit gyerekünk szeret, és nem nekünk kell, hogy tetsszen.

Legyen egy vagy száz darabos, a kirakó fejleszti

  • a finommotoros mozgást (mert bizony sokszor elég nehéz nekik még megfogni is egyet-egyet, de még összeilleszteni milyen komoly feladat tud lenni),
  • a térlátást, és ha van sikerélmény,
  • a gyerek önbizalma is megerősödik.
  • a szókincset
  • az egész-rész fogalmát
  • a problémamegoldó képességet

Nincs is jobb érzés, amikor csöndben, egyedül próbálkoznak, szinte titokban, hogy megmutathassák, egyedül is képesek kirakni egy képet. Ezekről lehet mesélni nekik, így a lexikális ismeretük,szókincsükis gyarapodhat. De ezen túl a kirakózás megtanítja a rész-egész fogalmát, lehetőséget ad a problémamegoldásra, önálló gondolkodásra ösztönöz, röviden sok olyan hozadéka van, ami az iskolás korban majd javukra válik.

A minősége ezekek a játékoknak igen változatos, de jellemzően nem érik meg, hogy a pár évvel későbbi testvér is élvezni tudja, mert ha papír, elszakad, elázik, ha fára ragasztott, a matrica része leszakad, és amíg igazán kicsi a gyerek, még rágni is szereti. Ráadásul ez az a műfaj (a kicsiknek szánt kirakóké), ahol gyakorlatilag ismeretlen a gondolat, hogy a játéknak legyen tartója is, így előbb-utóbb el is kallódnak a darabok. Viszont nem kerülnek sokba, és témáját a gyerek érdeklődési köréhez igazíthatjuk.

3. Tanulóbicikli, kismotor

A mozgással nemcsak a testet, hanem a szellemet is erősítjük. Arról már korábban is írtunk, hogy a mozgásos foglalkozásokkal komoly javulást lehet eléri például beszédfejlődésben, tanulási zavaroknál vagy éppen viselkedészavaros gyereknél, de még egy egészségesen fejlődő gyereknél is látványos eredményeket tud hozni, ha egyszerűen csak sokat mozog, sportol.

Fotó: Shutterstock

Sok kisgyerek a kismotorral kezdi, van, aki még rendesen járni sem tud, de már száguldozik a műanyag robogóján. Másnak, mint ahogy nekünk is, ez a lépés lényegében kimaradt, és helyette a tanulóbicikli volt az, ami meghozta a kedvet. Ez a kis bicikli könnyű, ezért a kisgyereknek nem kell nagyobb erőkifejtés, hogy gyorsan tudják hajtani a lábukkal, és nem mellesleg, ha nekünk kell cipelni, nem okoz nehézséget. Fejleszti

  • az összerendezett, koordinált mozgást,
  • az egyensúlyt, és miközben közlekedünk,
  • meg lehet tanítani a legfontosabb közlekedési szabályokat,
  • és azt, hogy figyeljünk másokra az utcán is.

Egy kis gyakorlással megszerethető annyira, hogy az első igazi bicikliig hű társa lehet a gyerekeknek. Aki rendesen megtanul tanulóbiciklizni, könnyen lehet, hogy kis gyakorlás után egyszerűen csak átül a kétkerekű biciklire, de az sem baj, ha pár napig még pótkerékkel szokja a nagyfiús, nagylányos járgányt, tanulóbiciklis múlttal ennél több időre nem lesz szüksége.

A piacon elég sokféle gyártó és árkategória létezik, a választásnál legyen szempont a bicikli súlya, illetve az, hogy mennyire lehet állítani a magasságát, hogy minél hosszabb ideig használhassuk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Vackor Virág
Vackor Virág
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.