Belülről is érdemes nézegetni a spermákat

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A meddőségért az esetek csaknem felében a férfi is felelős, a két új vizsgálat pedig megmutathatja, mivel érdemes próbálkozni.

Ha nem jön a gyerek, először mindig a nőt kezdik el vizsgálgatni, pedig az uniós átlag szerint a férfiak kb. 7 százaléka küzd meddőséggel. Az elmaradó gyerekáldásnál közel azonos arányban áll fent valamilyen rendellenesség a férfiaknál és a nőknél, az esetek ötödében pedig közös oka van a meddőségnek.

A közelmúltban két olyan új eljárás is elérhetővé vált, ami hozzásegíthet ahhoz, hogy a spermiuk minőségét az eddiginél alaposabban lehessen vizsgálni. Ezzel nem csak könnyebben lehet kiválasztani, milyen segítség szükséges a teherbeeséshez, de egy csomó felesleges beavatkozást is el lehet kerülni, ami a kisebb macera mellett kisebb költséget is jelenthet.

A férfi meddőség okai

Fotó: Monkey Business Images

Dr. Szabó Ferenc, a Róbert Károly Klinika andrológusának elmondása alapján sok esetben nem tudni, valójában mi is okozza a férfi meddőséget (30-40 százaléka ismeretlen okú), azonban statisztikák szerint 15-20 százalékban here visszértágulat, mellékhere-funkciózavar, különböző fertőzések, gyulladások, genetikai rendellenességek, illetve hormoneltérések (pl. pajzsmirigy problémák,) állnak a hátterében.

Mivel a legtöbb ilyen probléma tünetekkel csak ritkán jár, az érintett általában csak 1-2 évnyi sikertelen próbálkozás, többszöri sikertelen megtermékenyítés, többszöri vetélés, illetve eredménytelen lombik programok után szembesül a problémával.

Két új vizsgálat: halosperm és oxisperm

Az eddigiekben a férfi meddőség vizsgálatára egy olyan módszert állt a rendelkezésre, mellyel a spermiumoknak csupán a számát, térfogatát, mozgását, illetve a pH-ját lehetett megvizsgálni. Újdonság nálunk a Halosperm (spermium DNS fragmentációs) vizsgálat, amivel “belenézhetnek” a hímivarsejtek belsejébe, így pontosabb képet lehet kapni azok állapotáról, szerkezetéről.

„Az új módszer hatalmas segítséget jelent a férfi meddőség vizsgálatában, ugyanis általa megtudhatjuk, hogy a spermiumok hány százaléka hordoz egészséges DNS-t. Ezt azért fontos megállapítani, mert azoknál, akiknél a DNS töredezettség 30 százalék feletti, a spontán teherbeejtés esélye lényegesen kisebb, sőt, sokkal alacsonyabb a sikeres inszemináció aránya is.”- állítja dr. Szabó Ferenc.

A módszert egy spanyol kutatócsoport dolgozta ki 2007-ben, és előnye, hogy sok más DNS fragmentációs vizsgálattal ellentétben nem igényel komoly műszerezettséget. Maga a folyamat hasonlóan zajlik mint a klasszikus spermavizsgálat, tehát az illetőnek mintát kell adnia, majd az orvosok a hímivarsejtek DNS-ét szétbontják, speciális eljárási sor után megfestik, végül megszámolják, mennyi az egészséges közülük.

Magyarországon tavaly óta vehető igénybe ez a vizsgálat, amit egyelőre csak igen kevés helyen végeznek. Pedig fontos lenne, hogy szélesebb körben alkalmazzák, ugyanis segítségével sokkal hamarabb lehet megoldást javasolni (lombik, inszemináció) azoknak a pároknak, akiknek nem jön össze a gyermekáldás. Emellett az eredmények tükrében arra is lehetne lehetőség, hogy a különböző mesterséges megtermékenyítési módszerek sikerességére is következtessünk - mondja a szakember.

Egy másik hatékony módszer az Oxisperm, ezzel megtudhatjuk, mennyi a spermában lévő szabad oxigéngyökök mennyisége, amik károsítják a DNS állományt. Fontos tudni, hogy a vizsgálatok között nincs rangsor, ezek kiegészítik egymást.

Sok esetben az alapvizsgálat is elegendő, hiszen ha már akkor megvan a probléma, felesleges további vizsgálatokat végezni. Amennyiben ott nincs semmiféle eltérés, akkor érdemes pontosabb képet kapni a hímivarsejtekről.

Hogy mégis mit lehet tenni a férfi meddőség ellen? Dr. Szabó Ferenc szerint fontos az alapos kivizsgálás, a páciensek részletes kikérdezése (életmód, stressz, forró fürdőzés, dohányzás, alkohol fogyasztás, nemi élet gyakorisága stb.). Első körben magát az okot kell kivizsgálni, majd ha lehet, akkor azt kezelni – pl. here-visszér esetében műtéttel, túl sok szabad oxigéngyöknél vitaminokkal, antioxidánsokkal.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.