A folsav csökkentheti az autizmus esélyét

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A 85 ezres kutatásban folsavat szedő terhesek gyerekei között 39 százalékkal kevesebb lett autista. Olcsó, mégsem szedi mindenki.

Egy 85 ezer fős, több éves norvég vizsgálat nagyon érdekes eredményre jutott: a teherbeesés előtt, és a terhesség első nyolc hetében szedett folsav 39 százalékkal csökkenti a súlyos autizmus megjelenését. Bár a folsav szedése amúgy is javasolt a nyitott gerinc elkerülése érdekében, ez egy olyan ritka rendellenesség, hogy a várandós nők elég kis százaléka veszi komolyan a folsav szedését - emelte ki a kutatás. Az autizmus azonban egyes országokban már körülbelül a gyerekek egy százalékát érinti, így veszélye jóval reálisabb.

A folsav és az autizmus elkerülése közötti kapcsolat azért is megdöbbentő, mert egy nagyon olcsó, könnyen hozzáférhető szerről beszélünk. Az, hogy ilyen egyszerűen csökkenthető egy ilyen súlyos állapot megjelenése, óriási eredmény - fogalmazott a kutatást összefoglaló tanulmány egyik szerzője, Ian Lipkin, a Columbia Egyetem professzora. A kutatás eredményei szerint a folsav az autizmus súlyos megjelenési formáinak esélyét csökkenti, az enyhébb esetek - pl Asperger szindróma - alacsony esetszáma miatt ezekre vonatkozóan nem tudtak statisztikailag megbízható következtetéseket levonni.

Fotó: Edvin Gergelj / Stockfresh

Mivel laikusként nem éreztem magam elég magabiztosnak a kutatás számainak értelmezéséhez, megkértem egy orvos, és éppen terhes ismerőst, olvassa el az eredeti tanulmányt, és értelmezze nekünk. Itt van, mit írt erről ő:

"Ez a mostani vizsgálat is a MoBa követéses vizsgálat adatait elemezte. A MoBa követéses vizsgálatban 109000 gyerek vesz részt, akik 1999 és 2009 között születtek, az anyjukat a 18. heti ultrahangon vonták be a vizsgálatba és azóta követik őket figyelemmel. Mivel nem etikus egy vizsgálatban direkt folsavmentesen tartani a terhes nőket, ezért ebben a vizsgálatban a 18. héten megkérdezték őket, miket szedtek, és az alapján utólag osztották őket két csoportba, és megnézték, hol több az autizmus spektrumba tartozó (ASD) gyerekek aránya (=autista, Aspergeres és nem specifikus pervazív fejlődészavaros gyerekek).

Mivel akkoriban Norvégiában még nem dúsították se a lisztet, se mást folsavval, így csak az számított, amit tabletta formában beszedtek a nők. Folsav szedőknek azokat számították, akik napi minimum 400 mikrogramot szedtek. A gyerekeket 36 hónapos, 5 éves és 7 éves korukban is megvizsgálták, illetve kikérdezték róluk az anyjukat az autizmus tüneteit illetően. A jelenlegi számításokból kizárták az ikreket meg a koraszülötteket, és a 2500 g-mal kevesebbel születetteket, mert ezek a dolgok önmagukban is fokozzák az ASD kockázatát, így végül 85 176 gyerek maradt a studyban, 3.3 és 10.2 éves kor közöttiek.

Autizmus a folsavat szedő anyák gyerekeinek 0.1%-ában alakult ki (64/61 042), a folsavat nem szedő anyák gyerekeinek 0.21%-ában (50/24 134), az esélyhányados 0.61 volt. Az esélyhányados azt jelenti, hogy ha egy esemény létrejöttét összehasonlítjuk két csoportban, akkor az egyik csoportban mekkora az adott esemény bekövetkezésének az esélye a másik csoporthoz képest. Ha az esélyhányados 1, akkor a két csoportban ugyanannyi az esély. Ha 1 alatt van, akkor az egyik csoportban kisebb az esély. Jelen esetben ez azt jelenti, hogy "autizmus a folsavas csoportban:autizmus a nem folsavas csoportban = 0.61:1", vagyis 39%-kal kisebb eséllyel lesz valaki autista, ha a folsavas csoportban van.

A terhesség középső harmadában, vagyis a 22. hét után szedett folsav már nem befolyásolta az autizmus kockázatot, szóval ha addig nem szedted, akkor már tökmindegy.

Az Aspergeresekre meg az egyéb pervazív fejlődési zavarra nem kaptak ilyen jó összefüggést, de ott kicsi volt a statisztikai erő, mert ezek túl ritka betegségek – így ez nem jelenti azt, hogy nincs összefüggés, hanem lehet, hogy csak nagyobb mintán jönne ki.

A kutatók kiemelik, hogy az ilyen esélyek ok-okozati összefüggést nem jelentenek, tehát nem mondhatjuk, hogy a folsavhiány autizmust okoz, ezt akkor mondhatjuk, ha rájöttünk, hogy hogyan, de ehhez majd további és másmilyen vizsgálatok szükségesek, addig is szedje mindenki, abból baj nem lehet."

Ahhoz, hogy a folsav pozitív hatásai maximálisan érvényesüljenek, a nőknek a tervezett teherbeesés előtt 4 héttel ajánlott napi 400 mikrogrammot fogyasztani belőle, és ezt fenntartani a terhesség nyolcadik hetéig. De azt is kiemelték, hogy a folsav pozitív hatásai akkor is érvényelsülnek, ha a korai terhességben szedik.

Bár minden fejlett országban javasolt a terhesség korai szakaszában a folsav szedése, számtalan terhes nő nem foglalkozik ezzel. Ennek oka az lehet, hogy azok a komplikációk, melyek elkerülése érdekében eddig javasolták - nyitott gerinc, egyes ritka agyi fejlődési rendellenességek - meglehetősen ritkák. Ám ha az autizmusról kezdünk beszélni, amely például az amerikai gyerekek több, mint 1 százalékát érinti, máris sokkal többen vehetik komolyan ezt a figyelmeztetést - szögezi le Lipkin.

Ő arra is felhívja a figyelmet, hogy bár folsav több ételféleségben is található, mint a spenót, egyes hüvelyesek és a rizs, az így elfogyasztott folsavnak csak a fele hasznosul. Vagyis még a nagyon egészségesen, nagyon kiegyensúlyozottan táplálkozó kismamák sem feltétlenül jutnak elég folsavhoz kizárólag a normális étkezésük révén.

A kutatás eredményei a Journal of the American Medical Association február 13-i számában jelentek meg, és egyes szakértők máris felhívták a figyelmet arra, hogy korai még következtéseket levonni az egyébként szerintük is figyelemre méltó adatokból.

Igaz ugyan, hogy a folsavat szedő nők gyerekei csaknem 40 százalékkal kisebb eséllyel lettek autisták, ám ez a csoport másban is különbözhetett a másiktól. A folsavat szedők ugyanis általában képzettebbek voltak, közülük többen tervezték a terhességet, és több volt köztük a vékony, nem dohányzó nő is. Így könnyen lehet, hogy ezek a tényezők is szerepet játszottak az eredményben.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Koncz Andrea
Koncz Andrea
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.