Fogamzásgátló ingyen, a szülők tudta nélkül

Olvasási idő kb. 2 perc

Jó ötlet az ingyen gyógyszer kamaszoknak, vagy egyenes út a szexuális úton terjedő betegségekhez?

Jövő év elejétől azok a 15 és 18 év közötti francia lányok, akik valamilyen okból nem tudják vagy akarják megbeszélni a szüleikkel, hogy tablettával szeretnének védekezni a nem kívánt terhesség ellen, ingyen, azok tudta nélkül is beszerezhetik a gyógyszert. Érdekes, hogy míg ez simán, gyakorlatilag vita nélkül megtörtént Franciaországban, az Egyesült Államokban már a gondolat felvetési is hisztérikus indulatokat szült a közelmúltban.

A dolog menete a következő lesz: a fiatal lányok teljesen anoním módon kereshetik fel a választott  orvost, akinek a konzultáció és a gyógyszer árát az állam kifizeti. Franciaországban ettől az intézkedéstől az érintett korosztályban a terhességek számának csökkenését várják.

Kinek kívánnak segíteni ezzel? A javaslatot kidolgozó szakemberek szerint nagyon is sokaknak. Van, akinek az ingyen, és van, akinek az anoním módon a fontosabb. A nehezebb körülmények közül jövő lányok számára nyilván az a fontos, hogy ne kelljen fizetni a gyógyszerért. Csakhogy nagyon is sokan vannak, akik igazán jó családból származnak, ahol valamiért tabu a szex. Gyakran vallási okokból, de az sem ritka, hogy a bizalom hiányzik, vagy a gyerek attól fél, szülei megbélyegeznék, ha megtudnák, hogy szexuális életet él.

Franciaországban a januári változtatások bevezetését gyakorlatilag semmilyen hevesebb vita nem előzte meg egy minimális, és teljesen figyelmen kívül hagyott katolikus háborgást leszámítva.

Ugyanakkor, amikor egy joghallható, Sandra Fluke felvetette ugyanezt az Egyesült Államokban, hatalmas vita kerekedett az ügyből, amiben a kérdést felvető lányt egy politikus egyenesen lekurvázta, és azzal vádolta, hogy tönkre akarja tenni a fiatal lányokat. A heves ellenzők olyan érveket hoztak, hogy egy ilyen intézkedés bevezetése egyenes út lenne a szexuális úton terjedő (STD) betegségek gyakoriságának robbanásszerű növekedéséhez, és máris tömeges HPV, HIV és Hepatitis fertőzéshullámot vizionáltak.

A célunk most nem az, hogy beindítsuk a szokásos, hülyeamerikaiak verklit. Nyilván minden szülő azt szeretné, ha a gyereke vele beszélné meg, ha fogamzásgátlásra van szüksége. De ne legyünk álszentek, ez sokszor mégsem így alakul. Azt pedig feltétezhetjük, hogy gyakorlatilag minden fiatal tudja, hol lehet óvszert venni, tehát, ha mégsem ezt a megoldást választja, annak oka van. Vagy pénzügyi oka, vagy egészségügyi oka (igen, van, aki allergiás a gumira), vagy egyszerűen tartós kapcsolata van, akivel nem gumival ugyan, de szeretne védekezni.

Mit gondolnak erről? Támogatnák, hogy nálunk is lehessen ingyen, anoním módon gyógyszerhez jutni? Vagy nagyon is elleneznék?

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Koncz Andrea
Koncz Andrea
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.