A Hello Kitty nagyon gáz, a Tappancs suli menő

Olvasási idő kb. 5 perc

A kicsit nagyobbaknak szóló újságok kicsit kevésbé fájnak, a Bakugan magazint messzire kerüljék el, Geronimo Stilton viszont menő. Gyerekújságok, második felvonás.

Miután múltkor végignéztem egy rakás kisgyerekeknek szóló lapot, szükségem volt egy kis időre, hogy rá tudjam venni magam a folytatásra. A kisiskolásoknak szóló újságok mezőnye egy fokkal jobb, még ha a magas minőség itt sem ütött lyukat a plafonba.

Galéria ikon

14

Galéria: gyerekújságok44

Ahogy az előző cikkben, az újságokat most is három kategóriába soroltam, a jó, a vállalható és a rémes kupacba rakosgattam az átnézett példányokat.

A múltkori cikk kommentjeit végigolvasva egyet kell értsek azokkal a szülőkkel, akik nehezményezik, hogy az oviban/iskolában egyfolytában árulnak valamit. Engem elsősorban nem a 400 forintos Tappancs zavar, hanem a másik 147 kiadvány/szolgáltatás, amivel folyamatosan zaklatnak, az ilyen-olyan fejlesztőfüzetektől a gagyinál is gagyibb könyveken át a talpállapot-felmérésig. De ennek a cikknek most nem ez a témája, úgyhogy ugorjunk, és lássunk a lapokat.

Jó szívvel ajánlható:

Tappancs Suli, 400 forint

Ahogy az ovisoknál, az iskolásoknak szóló Tappancs is a legjobbak közé tartozik. Kifejelezetten tetszik benne, hogy már az elsősöknek szóló magazinban is vannak "szövegértési" feladatok, vagyis az egyoldalas meséhez feladatok is kapcsolódnak. A másik jó ötlet pedig az, amikor az újság elkezd egy mesét, de nem fejezi be, a gyerekre bízva annak továbbmesélését. A feladatok színvonala jól illeszedik a célkorosztálytól elvárt szinthez, olyan dolgokat gyakoroltat a gyerekkel, amit az iskolában is éppen tanulnak. Az októberi szám bónuszattrakciója nálunk a középen található kölyökmacska-poszter volt. A Tappancs a mezőny többi tagjánál bogarászósabb, gondolkodósabb, szülővel-együtt-csinálósabb.

Geromino Stilton, 750 forint

A Geronimo Stilton a jó példa arra, hogy egyrészt lehet fiúknak és lányoknak egyaránt érdekes magazint csinálni, másrészt pedig a fiúknak lehet az öncélú agresszión kívül mást is kínálni. Az egeres újságban erős hangsúlyt kap a történelem, de nem sulykolósan, inkább egy-két érdekes részletet kiragadva. Kifejezetten jók benne az állatos oldalak is, a feladatok színvonala vegyes, 6 éves és 10 éves egyaránt találhat benne olyat, amit éppen meg tud oldani.

+1: Kincs, 299 forint

Nem gyerekmagazin, de a múltkori teszt után ajánlották figyelmembe ezt a havi programújságot, amiben a nagyjából 14 év alattiak számára érdekes eseményeket találjuk meg összegyűjtve. Tulajdonképpen nincsen benne semmi forradalmi, a legtöbb programot biztosan ki tudnánk bogarászni a Pesti Estből vagy a port.hu-ról is, de számomra mégis szimpatikus az, hogy mindent egy helyen, összegyűjtve találok meg, és akár két-három hétre előre is lehet belőle mazsolágatni. A legjobb része szerintem a végefelé található napi bontás, ahol egyben vannak a színházi, múzeumi, zenés és művelődési házas programok, megkönnyítve például egy gyerekbarát szombati menetrend kitalálását.

Vállalható, de nem túl jó

Scooby-Doo, 740 forint

A Scooby magazinra is igaz, hogy olyan, mint a rajzfilm. Rejtélyes, megijedős, szellemes, megkönnyebbülős. Nincsenek benne különösebb extrák, a feladatok pont olyanok, mint szinte bármelyik gyerekújságban, van labirintusos, képkeresős, árnyékpárosítós, van benne mini-keresztrejtvény. A hozzácsomagolt ajándék korongokkal pedig egy egyszerűbb, sudoku-szerű feladványt lehet megoldani. A középső oldalpáron megtaláljuk a szinte kötelező, ki nevet a végén típusú játékot is, és annak is örülhetünk, hogy a magazinban nincsen reklám, már ha az egész újságot nem tekintjük annak.

Tom és Jerry, 799 forint

Nem olcsó mulatság, tekintve, hogy ennyi pénzért 24 oldalnyi képregényt kapunk, a belső és a hátsó borítókat pedig reklám foglalja el. Részemről pontlevonás jár azért is, mert először ugyan nagyon megörültünk annak, hogy a hozzácsomagolt ajándék egy távcső, később viszont csak bosszankodtunk, ugyanis a távcső távolításra ugyan kíválóan alkalmas, de a közelre hozó oldalába nézve csak homályos foltokat látunk, mást nem.

A képregények papíron persze sokkal kevésbé viccesek, mint amilyenek a rajzfilmek, de nyugodt szívvel adnám a gyerek kezébe. Ha másra nem is, arra mindenképpen jó lehet, hogy olvasni tanulók bogarászhassák, és így is gyakorolják a tudományukat.

Garfield, 770 forint

Még egy képregényes újság, kicsit talán jobb ár-érték aránnyal, mint az előző, itt ugyanis 32 oldal tartalmat kapunk, a belső és a hátsó borítókat pedig itt is reklám foglalja el. A Garfield képregényeket mindenki ismeri, az újság is a várt szintet hozza, sok-sok kövér macska, és az ezen való, élvezetesen nem pc röhögcsélés. A dagadt macska mellett mutatóba találunk benne még ezt-azt, például egy kevés Snoopyt és Marmaduke-t is. Van benne egy oldalpáron keresztrejtvény is, tíz év körüliek már simán meg tudják oldani.

Rémségesek

Bakugan, 890 forint

A Bakugan a nagyobb gyerekek Formatex magazinja, pénzért árult, erővel arcba tolt, gusztustalan, vásárlásra buzdító reklámtermék. És ha még csak ennyi baja lenne! A Bakugan által sugallt világkép szerint az ember fő feladata a verekedés. A jó ember jól és sokat verekszik. Az újságot nagyjából három részre bonthatjuk. Az egyik a megvásárolható Bakuganokat promotálja különböző formákban, ez adja nagyjából a magazin egyharmadát. Másik egyharmad a képregényeké, azonban a 15 oldalnyi, igen sűrű képkockákból álló történetből úgy 8 oldalnyit tesznek ki a "képesség bekapcsol" kockák. Nem vagyok rajongó, de a sztorik számomra teljességgel érthetetlenek, lehet, hogy ennek a hiányzó Bakugán műveltségem az oka.

A fennmaradó terjedelmen osztoznak a reklámok, a rejtvények, és a beküldött Bakuganos rajzok, melyeket a következő kísérőszöveggel közölnek: "(....) Büszkék vagyunk rátok, amiért ennyire kitartóak vagytok. Igazi bunyósok vagytok mindannyian!"

Spider-Man, 799 forint

Sovány is, drága is, gagyi is. Ennyi pénzért kapunk 18 oldal tartalmat, plusz egy posztert. Az újság legnagyobb részét egy képregény tölti ki, amelyben Pókember legyőzi a bűzös lehelletű zöld manót, bár a történetvezetés erősen zavaros, de a boldog végkifejlethez nem férhet kétség. Ha a követhetetlen sztori nem lenne elég idegesítő, ezt megfejelték azzal, hogy a képkockák szövegében teljesen ötletszerűen vastag betűkkel írnak egy-egy szót, de, hogy ezeket milyen logika szerint választják ki, azt fel nem foghattam. A feladatok átlagosak, de ez kevés az üdvösséghez. Hozzácsomagoltak valami műanyag, nyílkilövő izét, az szerencsére 3 perc után elromlott, így nem kellett elkoboznom.

Hello Kitty, 999 forint

Ahogy Spider-Man a fiús, úgy Hello Kitty a lányos szülőket fenyegeti.Virtigli reklámtermék ez a javából, már a címlapon is azzal támad, hogy Hello Kittys tányérokat, bögréket hirdet. A tartalom pedig? Trendi frizurák mindenkorra, Így hódítsd az iskolaudvaron, Színlexikon, Hello Kitty Topcelebje, és hasonló nyalánkságok. Van benne horoszkóp, Hello Kittys kenyérpirító, és döbbenetesen primitív feladatok. De ami a legjobb az egészben: a "Mennyire vagy mozgékony" teszt. Hét kérdés, 3-3 válasszal, ha pedig véletlenül van egy tök normális gyerekünk, aki ezekre a kérdésekre normális válaszokat ad, hát ő azt az értékelést kapja majd, hogy ő "a világ lustája". Ezzek szemben, ha minden kérdésnél a figyelemzavaros, a szülőt és tanárt leszaró válaszokat jelöljük be, a megfejtés "energiabomba" lesz.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Koncz Andrea
Koncz Andrea
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.