Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Amit az ember csak a gyereke kedvéért képes elviselni. És amit még azért sem. Eleven Park, Mini City, Alma zenekar.
Múltkor kiderült, hogy a hamarosan bezáró Csodák Palotája olyan gyerekprogram, amit a szülők is élveznek (szavazásunkon 3416-an szerették, és csak 53-an nem). Most viszont a másik végletet nézzük, mik azok a helyek, amiket minden gyerek imád, viszont a szülők egy emberként szenvednek. A hármas lista szereplői egyenrangúak, megosztott aranyérmet kapnak a szülősanyargató szórakozások listáján.
Házhozmegyünk a reklámért, és még fizetünk is érte
Minden gyerek teljesen odavan a volt Skála Metró helyén megnyílt Mini Citytől. És minden szülő utálja. Miért? A szórakoztató központ koncepciója az, hogy gyerekméretben teremt egy világot, pici közérttel, amely valódi (nak látszó) árukkal van tele, kis bevásárlókocsival, pittyegő pénztárgéppel. Van fogorvosi rendelő, van bankfiók, nyomkodós kóddal nyíló ajtóval, lehet falat festeni, művirágot kötni, moziba menni, színpadon mikrofonba énekelni.
Teljesen megértem, hogy a kölykök imádják. Ennek ellenére utálom. Utálom, hogy méregdrága a belépő, holott az egész egyetlen nagy Spar, Opel, Maggi, Trilak, Libri, Nestlé, stb reklám. Utálom, hogy nem lehet kártyával fizetni, pedig ott hirdeti magát benne az Erste. Utálom, hogy az egyes egységekhez tartozó lányok és fiúk legszívesebben egymással dumálnak ahelyett, hogy a betévedő gyerekekkel foglalkoznának. Utálom, hogy rémes a kávé, és a büfében csak Pepsi termékeket árulnak. Egy négy fős családnak három óra 6 ezer forint, plusz a kaja, pia. És ennyiért nem volt vécépapír, úgy kellett kotorni a zsepikért.
Visszhangos hodály lassú wifivel
Budapest legnagyobb játszóházaként hirdeti magát az Eleven Park. A gyerekeim ezt is imádják, mert rengeteg ugrálóvár van benne, közte az örök kedvenc, a száját nyitó krokodilos. Mert végre van egy hely, ahol lehet szaltózni a trambulinon. Mert van mászófal és mászóvár. Mert lehet tepsin lecsúszni a görgős pályán. Mert egy hely, ahol nem lógnak ki, ha teli torokból ordítanak.
Én pedig utálom. Rosszul is érzem magam ettől, mert itt határozottan kedves szokott lenni a személyzet. Mégis, utálom, hogy egy hatalmas, hangulattalan hodály az egész. Hogy visszhangzik, és iszonyú hangos. Hogy az öltözködésre soha nincsen elég hely, mindig tömegnyomor van a szekrények körül. Hogy hiába van belépő, mégis van egy csomó fizetős játék. Hogy általában hatalmas a tömeg, és sorba kell állni minden izgalmasért. Hogy lassú a wifi, rémes a kávé, és a büfé kínalata siralmas.
Agysejtpusztító szöveg, agysejtpusztító zenére
Valami globális összeesküvés révén az Alma együttes számait még azok a gyerekek is ismerik, akiknek nincs cédéjük, és nem járnak koncertre. Ilyenek az enyémek, oviban, zsúrokon csak felszedték a ma van a szülinapom-remek a hangulatomat és társait. Én pedig sikítok. A harmadik szülőbüntetés tehát az Alma zenekar koncertje. Ez az, ahol nem voltam soha. És nem is leszek.
Önök mit viselnek el a gyerek kedvéért? Nyolcszázadik kukucsozás nem ér, azt nincs szülő, aki megúszta.
