Kétféle egykét ismerek. A legtöbben jól érzik magukat egyedüli gyerekként, hiszen minden figyelem, szeretet kizárólagosan nekik szól, s felnőtt korukban sem bánják, hogy nincs egy rivális, aki szebb, okosabb, sikeresebb náluknál. S vannak azok az egyedüli trónörökösök, akik már kisded éveikben sajnálják, hogy nincs testvér, akivel játszhatnának. No, én az utóbbi csoportba tartozom. Három csemetém van... kis és nagy korkülönbséggel.
Amikor az első babámat vártam, tudtam, hogy testvért szeretnék neki, mégpedig nagyon gyorsan. Szerencsére a párom is így gondolta, így aztán az első két gyerekünk között mindössze 17 hónap van. Nem tornyosultak a szakkönyvek a polcomon a terhességem előtt és alatt, s utána is csak egy bibliám volt: Dr. Spock örökérvényű tanácsai. A gyermektervezés sem volt tudatos, szerettük egymást, s szülők lettünk. Egyszerűnek tűnt az egész. Szerencsénk volt.
Para
Azt persze nem felejtem el, mennyire összerezzentek a nagyszülők, amikor karomban a nyolc hónapos lányommal bejelentettem, hogy jön a kistestvér. Öröm helyett sápadt félelem ült ki az arcukra, lázas igyekezettel ajánlották fel segítségüket és kívántak sok erőt a nagy eseményhez. Hogy mire is vállalkoztunk, akkor jöttünk rá, amikor a kórházból hazavittük második lányunkat és beindult a négyesfogat. Abban a szent pillanatban az akkor már szobatiszta elsőszülöttünk hirtelen pelenkás baba lett és pontosan egyszerre kellett tisztába tennünk a két kicsit. A helyzet szülte a megoldást, egyik gyerek az én kezemben, a másikat az apja vette kezelésbe és közben annyira nevettünk, hogy a könny kicsordult a szemünkből....
Nem áltatnék senkit azzal, hogy nem voltak nehézségeink
Első hercegkisasszonyunkat megviselte a változás, de azt hiszem, hogy bármikor jön egy testvér, a lelki gyötrelem elkerülhetetlen. Na persze az elég ijesztő, ha elfelejt beszélni, bilit használni, időnként még járni is. Meg aztán negyedik emeleti, lift nélküli lakásunk sem volt ideális, főként egy késő délutáni játszóterezés után; sőt a szervezetem is viszonylag hamar jelezte, hogy tartalékaim végéhez értem.
Talán huszas éveim lendítettek át a nehézségeken, vagy a biztos tudat, hogy a két baba dupla öröm, de egy pillanatra sem bántam meg, hogy kevés korkülönbséggel születtek. Gyönyörűség volt látni, ahogy együtt vannak. A másfél éves gyerek szinte óriásnak tűnt a baba mellett és ez a különbség rendkívül hosszú ideig megmaradt. Ennek ellenére saját nyelvük, külön életük volt, amibe még mi, szülők sem fértünk be. Ez a cinkos szövetség azóta is megvan közöttük. Nekem, az egykének ez valóságos csoda, nekik természetes.
Utólag néhány dolgot másképpen csinálnék – hogy mit?
- Fontos a jó szakemberrel (orvos, védőnő) megbeszélni, hogy a szervezetünket hogyan készítsük fel a terhesség alatti és szülés utáni megterhelésre.
- Ne sajnálj magadtól egy két gyereknek is alkalmas, kényelmes babakocsit. Szükség lesz rá még sokáig!
- A másfél éves nagyon nagynak tűnik hirtelen. Méretben és tudásban egyaránt. Ez sose tévesszen meg, ne várj el tőle a korához képest több megértést, segítséget, türelmet.
- Sok esetben a nagyobb már ovis, amikor a kicsivel még otthon vagyunk egy évig. Ne erőltesd oviba, ha inkább veletek akar maradni. Semmi jóról nem marad le.
- A kicsi általában könnyebben alkalmazkodik, nincs is más választása, de a kényeztetés éppúgy jár neki, mint a nagyobbnak.
A kései harmadik
Az élet úgy hozta, hogy harmincon felül született meg a harmadik gyermekünk. Vágytam rá, terveztem, tudatosan készültem. Habár már volt némi tapasztalatom, úgy éreztem semmit nem tudok a terhességről, a csecsemőkről, így aztán vettem néhány szakkönyvet, hogy update legyek. Az orvossal rendszeresen konzultáltam, betartottam minden szabályt. Ismervén számos tragikus történetet, amire ilyenkor nagyon érzékeny az ember, az előírt vizsgálatokon felül még több bizonyosságot akartam, hogy a gyerek egészséges. És akkor megszületett a legszebb, a legokosabb, legügyesebb tökéletes harmadik:) Várta otthon egy 12 és egy 11 éves testvér.
Nagy kalandnak tűnt az egész, a nagyoknak is
Némi idő eltelt, mire összeszokott a család, s a kicsi teljes jogú öcsi lett. Érdekes módon a lányok nem féltékenykedtek, a kisöcsi valójában nem vált riválisukká semmilyen kérdésben. Pont annyi köztük a korkülönbség, hogy tudnak egymással mit kezdeni, még játszani is néha. Kialakult a klasszikus felállás, ahol a nagyok nevelik is a kicsit, de a szövetség működik egymással és akár a szülőkkel szemben is. Ahogy kell, véd- és dacszövetség van közöttük. Ennek ellenére a lányok testvérek, de nem játszótársak, és a srác egyedül van. Még egyszer-egyszer átélik együtt a Star Wars remek pillanatait, de a lányok csak egészen ritkán akarnak klónosat játszani.
Szabály helyett 3 utórengés:
- A harmadik azért született, hogy te neveld fel és ne a nagyobb testvérek.
- A két első csak egy szintig toleráns a kicsivel, felfogják, hogy törődni kell vele, mégpedig sokat, de nekik is szükségük van az odafigyelésre.
- Általában a nagyobb korkülönbséggel született tesó 35 és 45 éves kor közötti szülők kései öröme. Ez maximum téged zavar, a gyereknek egyébként fel sem tűnik, hogy a szülei nem fiatalok, ha alkalmazkodsz hozzá.
Valószínű, hogy a fiunk sokszor érzi magát úgy, ahogy én, az egyke gyermek, holott vannak testvérei. Lehet, hogy mégis kellene neki egy kistestvér???
