Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Jobb ember-e az okos ember, és vajon leette-e éjszaka a marcipánt a másnapi tortáról, elemzi kedvenc pszichológusunk.
Azok a szülők, akik büszkék arra, hogy minden helyzetben becsületesen járnak el, követik a szabályokat, rendszerint csemetéiktől is ugyanezt várják. Igen ám, de nem mindegy, hogy mikor.
Az erkölcsi érés ugyanúgy hosszú folyamat, ahogy nem egyik napról a másikra nő ötvennéhány centiről száznyolcvanra a poronty. A legtöbb szülő ösztönösen érzi, nem szabad nagyon haragudnia négy-öt éves csemetéjére, aki éjszaka leette a marcipánt a másnapra szánt torta tetejéről, ám ha a kamasz tenné ugyanezt, lenne miért aggódni. A pszichológusok lelkesen kutatták, hogyan, milyen fázisokban és tempóban alakul ki az erkölcsiség. Arra jutottak, hogy a nevelés mellett az ún. kognitív érés, amit hétköznapi szavakkal talán értelmi fejlődésnek is nevezhetnénk, szorosan összefügg a moralitás kialakulásával.
Okos enged
Mondhatjuk erre ellenérvként, hogy a felnőtt világban egyáltalán nem jellemző, hogy az okos emberek jobbak lennének. Így igaz, de szükséges bizonyos alapvető logikai összefüggések megértése ahhoz, hogy a társas világot igazságosan tudja megítélni az ember.
A kisgyermek öt-hat éves kora körül kezdi megérteni a szabályok mibenlétét. Ahogy Mérei Ferenc fogalmaz, a négy-öt éves gyermek számára még nincsenek szabályok, csak szabályosság. Erre a szülő felkaphatja a fejét, akinek csemetéje nagyon is jól tudta már három évesen is, hogy baj lesz belőle, ha még egy lapot kitép a könyvből, noha anya határozottan rászólt: nem szabad. Ez azonban az adott helyzetnek szól, a poronty érzékeli a mi hangulatunkat, rezdüléseinket, azt, hogy valami nem stimmel, és ez bizony összefügg azzal, amit ő művel. Azonban még nem alkotnak ezek a tiltások koherens rendszert a fejében, amire megbízhatóan emlékszik távollétünkben is.
Szabályok itt és ott
Ezt az időszakot ezért a pszichológia, talán kicsit szigorúan is, premorális kornak nevezi. Az öt-hat éves kor drámai változást hoz ebben. Ebben az időszakban tudnak már szabályjátékokat játszani a csemeték, és ahogy megtapasztalják a tilos és szabad rendszerét, első körben kissé mereven kezdik alkalmazni azt.
A kutatók játszó gyermekeket figyelve azt tapasztalták, hogy nagyjából nyolc-tíz éves korig (egyéni érés szerint) úgy gondolkodnak a csemeték, hogy a szabályok kőbe vannak vésve, mintha azokat valami megkérdőjelezhetetlen hatalom adta volna. Nem nyitottak arra, hogy adott helyzetben közös megállapodás szerint meg lehetne ezeket változtatni. Ha pedig olyan kérdéssel találkoznak, hogy ki a rosszabb gyerek, aki véletlenül tett valami nagy kárt, például szándékán kívül összetört egy értékes vázát, vagy az, aki szándékosan okozott kisebb kárt, például elcsent egy ötforintost, a következmények alapján ítélik meg a rosszaság mértékét. A szándék és motiváció figyelembe vétele ebben az életkorban még nem működik automatikusan.
Ez természetesen nem jelenti, hogy az öt-kilenc éves gyerek mindig betartja a szabályokat, hiszen az önuralom is olyan készség, amit lassan tanul meg az ember. De a gondolkodásra ez a fajta, fekete-fehér logika jellemző.
A felnőttek is hibáznak
Körülbelül nyolc-tíz éves korban kezdik a gyermekek figyelembe venni a szándékot is, és árnyaltabban megítélni az erkölcsi kérdéseket. Ezzel párhuzamosan már azt is értik, a szabályok közös döntés alapján hozott törvények, amik együttesen akár meg is változtathatók. Ám ennek árnyalódása még kamaszkorban is bőven tart.
Egy kutató, Kohlberg szerint a felnőtt emberek kevesebb, mint tíz százaléka képes egy tettet egyszerre látni a közös megállapodáson alapuló társadalmi, és az általa elfogadott magasabb, elvi törvények szerint. Példájában egy férfi viselkedését kell megítélni, aki gyógyszer lop beteg feleségének, mivel azt nem tudná megvenni. Kohlberg nem is azt figyelte, hogy a tettel egyet értenek-e a vizsgálati alanyok, hanem érvelésük minőségét. Az említett alacsony arány azokra vonatkozik, akik egyszerre vették figyelembe, hogy a jogi-társadalmi szabályok szerint vétkezett az illető, az egyetemes etikai normák szerint viszont helyesen cselekedett.
A felsorolt fejlődési szakaszok részben általánosak, éppen azért, mert a belénk kódolt értelmi nyiladozással együtt járnak. De hogy pontosan meddig is jutunk, és gyorsabban vagy lassabban tesszük-e meg az utat, nagyban múlik azon, milyen környezetben élünk: felhívják-e figyelmünket mások szándékaira, belső indíttatásaira, adnak-e nekünk hiteles mintát, amire biztonságosan támaszkodhatunk.
Cziglán Karolina, pszichológus
