Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Anna szerint szívás Szigetszentmiklós, legjobb lenne visszamenni a nagyvárosba. Szerinted?!
Ezen a héten Szigetszentmiklóst vette lelkes riporterünk górcső alá, ahol Annával beszélgetett arról, milyen az éle az agglomerációban – és hogy miért jó érzés a visszaköltözést tervezgetni.
(korábban: Telki, Budakeszi, Zsámbék, Alcsútdoboz)
Unod a nagyvárost? Meg azt, hogy mindig mindenért oda kell berohangálni? Körképünkben körbejárjuk, hol miért jó lakni. Válassz kedvenc várost, környéket! Sőt, küldd be helyi élményeidet. Ha mered.
Agglomerációs körképünkben most tekintsünk egy kicsit Dél felé, a Dunapartra. Anna, itt élő riportalanyunk eléggé el van keseredve. Vegyük sorba miért és mennyire?
„Rendelőintézetek vannak csak, kórház, szülészet nincs....Itt csupán egyszer voltunk, a csípőszűrésen, az akkor 7 hetes Barnabással. Szörnyű! Elméletileg a babákat soron kívül fogadják....gyakorlatilag vártunk egy órát. Kijött a doki, ránk néz, majd behív egy 30-as nőt! Mi meg vártunk tovább....maga a vizsgálat 10 mp. volt, sőt, szabályosan kidobott a doki, hogy a gyereket ne a rendelőben öltöztessem, hanem a folyosón, mert még van betege.
Külön gyermekügyelet sincs, ha beviszi valaki a babát pl. éjjel, továbbküldik Budapestre. A többi szakrendelésről nincs infóm....mikor kiköltöztünk, „megtartottuk” a régi háziorvost és ha bármi baj van, Budapestre megyünk. Summázva: színvonal nulla, választék nulla. Lepukkant épületegyüttes a rendelőé(tudtommal csak 1 van), a HÉV-megálló mellett, gyalog, autóval egyaránt nehéz megközelíteni."
(utánaolvasva kiderül, ezzel kapcsolatban fellélegezhetünk: a Miklósi Új Rendelőkomplexumot nemrég adták át. Mostantól tehát szép környezetben telhetnek a várakozás percei.)
Miután Anna kicsit megnyugszik, továbblépünk a Védőnő témakörére. Sajnos ujjongásra itt sincs alkalom.
„ A védőnői hálózat jól fejlett és működik, az egész települést lefedi. Nekem személyes tapasztalatom csak a kirendelt védőnővel kapcsolatban van, ami sajnos szintén elég negatív. Azt éreztem, hogy a szaktudása egyszerűen hiányos. Egyfolytában a menyével példálózik... bármit kérdezek, nem tudja a választ.... az látszik, hogy szereti a gyerekeket, de ez önmagában kevés ehhez a pályához, nem?”
Ezen egyébként érdemes elgondolkodni. Az ismerős anyukákat hallgatva ugyanis az derül ki, sokukat a védőnő puszta jelenléte is kielégít, szaktanácsot következetesen mástól kérnek és kapnak. Mintha a védőnő valami őskori maradvány lenne, aki hivatalból jön megy, elég letudni. Pedig sokszor milyen jól jönne a konkrét segítség pl.: szoptatási, vagy egyéb kérdésekben. A konkrét alatt pedig nem csak a jól bevált, hanem a legkorszerűbb, illetve a legtermészetesebb megoldásokat is értem. De térjünk vissza Szigetszentmiklósra!
Anna ígéri, hogy mindjárt rátér a pozitívumokra is, de előbb még körbejárjuk a terhesgondozás kérdését..
„Ezt szintén a védőnő látja el. Havonta egyszer berendelt, annak ellenére, hogy veszélyeztetett terhes voltam – majdnem elment a baba - a 16. héten, Ő egyszer sem jött ki házhoz, amit végül már nem igazán bántam.”
És akkor az ígért pozitívum:
„Gyerekorvos sok van!! Lehet válogatni!A fiam még – lekopogom – nem volt beteg, így a házi gyerekorvost eddig csaka kötelező oltás beadásakor láttuk, de ő Homeopata doki is, szaktudása – laikus megítélésem szerint – kiváló, segítőkész és lelkiismeretes. Egyetlen baj van vele, hogy 3 gyerekes anyuka, és valamelyik baba mindig beteg, így sokszor nem ő rendel, hanem helyettesítés van. Sok anyuka Tökölre jár át gyerekorvoshoz. De már az is feldob, hogy tudom, van legalább egy, aki megbízható.”
Anna még nem tart a bölcsi/ovi korszaknál, de arról már hallott, hogy kevés aférőhely. Magánintézmények vannak, ám az áruk miatt valószínűleg nem jönnek szóba. Mi lesz akkor, ha nem veszik fel az államiba a gyerkőt? Nos, akkor marad Budapest, és az ingázás.
A játszótér azonban kezd aktuális lenni. Anna neki is fogott, hogy feltérképezze a kínálatot.
„Aggasztó! Pár hete utána jártam – eddig kicsi volt a fiam, nem volt lényeges kérdés a játszótér – bár ne tettem volna!Egyes városrészeken, például az Óvárosban, vagy a most épülő, épült övezetekben egyáltalán nincs. A lakótelepen van, de állítólag még a fémmászókás, elavult. Este mentem megnézni....a Lakihegyi Lakóparkban is van, de azt csak az ott lakók használhatják. Mi bejárunk a XI. kerületbe játszóterezni....mert hiába van kertünk, hintánk,homokozónk, az igazi játszótér mégiscsak más. Ott kezdenek el haverkodniegymással a kicsik.”
Annáék az Óvárosban laknak, a munkájuk viszont Budapesthez köti őket. Bár márnégy éve élnek itt, még nem sikerült teljesen integrálódniuk. Sőt, úgy tűnik, hiába van közel a főváros – mindössze 15 km – ha dugó van, bizony képtelenség bejutni. Anna elismeri, hogy le kéne szokniuk arról, hogy minden ügyet Budapesten intézzenek.
„mert nyilván itt, Miklóson is van minden.. „
Ám neki a kicsivel egyelőre egyszerűbb a Budapesti kínálatból választani, hagyermekprogramot keres. Játszóházat, esetleg uszodát, hiszen itt lehet válogatni.
„Itt is van sok ingyenes program, de ezek célközönsége inkább a 6 éves és idősebb gyerekekből áll. Ami a legjobb itt, az egyértelműen a jó levegő, az Óvárosi részen, a kis utcákban nincs forgalom, nyugodtan lehet sétálni a babákkal.A játszótér hiánya miatt viszont nehezen alakul ki igazi baba-mama közösség.”
A városképpel viszont – a lakótelepi zárványokat leszámítva – meg vannak elégedve:
„A belváros, és a környéke szerintem szuper! Sok a park, gondozottak is. A főpostán megoldott az akadálymentesítés. Igaz, hogy mondjuk a katolikus templomba kb. 70 lépcsőn át lehet feljutni, de majd lélekben felgyaloglunk..”
Végül pedig Anna kifejti – eddigi emigráns riportalanyaimmal ellentétben,- miért is árulják alig négy éve vett itteni házukat:
„Nyilván más lenne a helyzet, ha itt dolgoznánk, vagy olyan részére költöztünkvolna Miklósnak, ami most épül ki...a Fővárosból kimenekülők többsége inkább azúj építésű házakat és lakóövezeteket keresi/veszi. Vagyis ott mindenki „Új”, és ez, gondolom összekovácsolja az embereket. Mi az Óvárosban vagyunk....itt is vannak betelepülők, de a többsége régóta miklósi. Hozzánk a szüleim hetente jönnek, barátok is....nyitott ház vagyunk. Sajnos csakautóval lehet normálisan megközelíteni a házunkat...tömegközlekedve macerás...sok az átszállás, a menetidő. Budapestre járunk mindenért és mindig! A főváros munka, barátok, család,ügyintézés, kultúra (ezzel foglalkozom, így érhetően ez a gyengém, koncertek,színház, múzeumok)
Anna tehát „büszkén”, de legalábbis megkönnyebbülten vallja be, hogy megbánta a kiköltözést. „Vonzott a kert, a nagy családi ház....de túl sokról mondok le így: a főváros minden előnyéről....ha itt elfogy a tej, kocsiba kell ülnöm és elgurulni a Lidl-be, mert a szomszédos kisboltban vagy van, vagy nincs....és piszok drága! És kövezzenek meg, de unalmas az élet! Persze az előnyeit is le kell írnom: tiszta levegő, csend és nyugalom. Kert és kutya! A gyerekkel nem kell sétálgatnom ahhoz, hogy levegőn legyen! Mindenesetre áruljuk a házat, de nem döntöttük el, vissza Budára, vagy másik agglomerációs településre mennénk-e, de csak olyan jöhet szóba, ami tömegközlekedve is megközelíthető! Lehetőleg vonattal, az legalább nem áll a dugóban..”
Végül arra kérem, pontozza választott otthonát.
„Egy tízes skálán.....jajj......legyen 4-es.....mert az Óvárosban nincs járda, nincs játszótér, nincsenek programok egészen piciknek....de jó a levegő, és nyugalom van!”
