Ne nevelj előítéletes gyereket!

Olvasási idő kb. 4 perc

Mindannyiunknak vannak bizonyos előítéletei, sztereotípiái, még akkor is, ha nem valljuk be magunknak. Fontos azonban, hogy ezekkel tisztában legyünk, és igyekezzünk tudatosan küzdeni ellenük, ahelyett, hogy dédelgetnénk, növesztgetnénk őket. Annál is inkább, hogy nagyban múlik rajtunk az is, hogy gyerekeinket mennyire fogja jellemezni az előítéletes gondolkodásmód.

Fotó: Anthony Catalano
Fotó: Anthony Catalano

Bedobozolt életek

Annak, hogy kategóriákat képzünk, evolúciós gyökere van. Sokkal egyszerűbb a kéményseprők, a katolikusok, a nők/férfiak vagy éppen az értelmiségiek kategóriájában gondolkodni, és ezekhez a címkékhez bizonyos általános tulajdonságokat társítani, mintha minden egyes embert egyénileg akarnánk megítélni. Bár ez utóbbi igazságosabb lenne. De gondoljunk bele, ha azt mondja nekünk valaki, az ismerőse olyan tipikus harmincas szingli, máris megjelenik egy kép a fejünkben róla, és nagyjából el tudjuk helyezni az illetőt. Ez biztonságot ad, tájékozódási pontokat, ezek nélkül túl komplikált lenne az élet. Baj akkor van, ha a sztereotípiákhoz negatív töltetű érzelmek tapadnak, különösen, ha ezeket az ember még ideológiával is ellátja, és feljogosítva érzi magát, hogy megvesse, vagy ténylegesen, viselkedésében is megkülönböztesse az adott csoport tagjait.

Az összes lélektani irányzat megalkotta a maga elméletét azzal kapcsolatban, mitől válik valaki különösen előítéletes személyiséggé. Az egyik, biztosan nem elhanyagolható szempont a tanulás. Nem úgy kell elképzelni, hogy a szülő azt mondja három éves csemetéjének: „a romáktól tartani kell”, sokkal inkább olyan apró jelekből tanul a gyermek, hogy a szülő kicsit jobban megszorítja a kezét, magához vonja, mikor roma ember mellett mennek el, esetleg inkább választja a metrón a távolabbi ülőhelyet, mint a közelebbit, ahol egy kreol bőrű személy mellé lehetne leülni. Természetesen egy-egy ilyen impulzus nem tudatosul a gyermekben, de mindegyik ilyen esemény egy kis elem a későbbi előítéletesség-építményében.

Még ha elsőre nem is tűnik egyértelműnek miért, de nagyobb eséllyel lesznek kirekesztők a tekintélyelvű szülők gyermekei. Az ok az, hogy a csemete hajlamos lesz kemény hierarchiában gondolkodni, ahogy elfogadja, hogy családjában is vannak alá és fölé rendeltek, úgy automatikusan ezt fogja gondolni a társadalomról is. Hogy ki számít alárendeltnek, annak eldöntésében segítségére siet a média és a környezet. Ellenben aki azt szokta meg, hogy otthon, akármilyen kicsi volt, komolyan vették véleményét, igényeit, és közösen alkották meg a döntéseket, a teljes társadalommal kapcsolatban is abból a feltételezésből fog kiindulni, hogy bár vannak elesettebbek, mindenki egyformán értékes szereplő.

Az egészséges önértékelés is megóv az előítéletességtől.

Amikor valakiben erős indulat, ellenszenv él egy csoporttal kapcsolatban (legyen az származási, nemi vagy bármely más emberi csoport), felmerül a kérdés, miért van erre szüksége, mit kompenzál ezzel. Kutatások kimutatták, hogy ez a lelkület leginkább olyan emberekre jellemző, akik nem képesek elviselni saját hibáikat, tökéletességet várnak maguktól. Mivel senki sem tökéletes, kénytelek kivetíteni hibáikat a náluk gyengébbekre, és ha ez egy csoportra irányul, máris kész az előítéletes hozzáállás. Tehát védettek azok a csemeték, akiknek megengedik a tévedést, a hibázást, és érzékeltetik a szülők, hogy akkor is szeretetre méltóak, mikor valamit nem tökéletesen teljesítettek.

A későbbi kirekesztő személyiséggel nem keverendő össze, hogy a csemeték általában félnek az ismeretlentől, a számukra idegentől. Lehet, hogy a kicsi nem szeretne egy liftbe szállni a szomszéd vak nénivel vagy idegenkedéssel fogadja a fekete bőrű ovis társat. Legjobb néhány megnyugtató mondattal lezárni a témát, nem jó, ha erőszakoskodunk, és megbélyegezzük a gyereket, amiért tart a számára újtól. Elmondhatjuk neki, a néni miért nem lát, és hogy miért különböző színűek az emberek, de ne kényszerítsük bele a számára kellemetlen helyzetbe. Később úgyis oldódni fognak az ellenérzések, ha szerez bizonyos mennyiségű személyes tapasztalatot a gyermek – és persze ha nem követtük el a fenti hibák egyikét sem.

Cziglán (Bujdosó) Karolina

pszichológus

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek