Már megint nem eszik a kölyök! Várok pár napig, azt mondják a tapasztaltak, hogy felesleges erőltetni, egy gyerek akkor eszik, ha éhes. Az enyém egyszerűen nem éhes. Ilyenkor mit tegyek? Hat a rám zúduló gasztrokultusz, és tudatosan készítem a biokaját bioélelmiszerekből. De ez sem biztos tipp.
Állítólag sosem lesz túlsúlyos, ha három éves koráig nem kap cukrot, s a legtöbb könyv szerint a só is ártalmas. Egy ideig ragaszkodom a jótanácsokhoz. Aztán döntök: ennek vége! Háromféle főzeléket készítek, rakok bele minden finomságot, hiába. Félre az óvintézkedésekkel, teszek bele sót és cukrot, egész jó íze van, de reménytelen, egyszerűen nincs kedve enni. Az életünk lassan e körül forog.
Talán nem is lenne olyan nagy a baj, de az én gyerekem kicsi és zörögnek a csontjai, biztosan azért, mert nem kap elég mennyiségű és minőségű táplálékot. Egy ideig irigykedve nézem a játszótéren a gömbölyű babákat, kérdezem a szülőtársakat, hogy ezt hogy csinálják. Kedves mosoly a válasz, maguk sem tudják, a gyereknek jó az étvágya, mindent megeszik, amit kap.
Nincs mást tenni, elmegyünk az orvoshoz. Megvizsgálja, nincs semmi rendellenesség. De azért ajánl egy étvágyjavító szirupot, ettől én megnyugszom, a gyerekem viszont továbbra sem eszik. Biztosan unja, hogy ennie kell. Ezen is lehet segíteni: begyűjtöm a kedvenc játékait, bábozok, énekelek, hami-hamit játszunk, jókat nevetünk, a tányérról mégsem fogy az étel. Ugye, nem hal éhen? Egyre elszántabban harcolok, és rohangálok a gyerek után egy-egy falattal, amit észrevétlenül becsempészek a szájába. Még a tévét is bekapcsolom, hátha akkor nem figyel, és sikeresebb leszek. Görcsösen igyekszem. Mostmár mindegy, hogy mit, csak egyen.
Ez így nem mehet tovább, nincs több ötletem
Mégiscsak őrültség Walt Disney-vel enni! Egyébként szépen fejlődik, beszél, jár, jókedvű, csak nem lehet akkora a baj. Mintha hirtelen megvilágosodnék, nem harcolok tovább a természettel. Fegyelmezem magam, nem számolom tovább az elfogyasztott kalóriákat, nem görcsölök, nem izgulok. Az evéshez mindig asztalhoz ülünk, egyedül Kacsi van velünk (kedvenc plüssállat) és a gyerek eszik, amit eszik. (Az iváshoz ragaszkodom, azzal nincs is gond.) Már nem tudom hogyan és pontosan mikor, de az étkezés izgalma lekerül a napirendről. Meggyógyultunk – a kislányom és én.
A happy end azonban még távoli remény
Eszik, de hát nem azt, amit én jónak gondolok. Nem szereti a gyümölcsöt, a zöldséget is csak főzelékként (végre!), a felvágottaktól fintorog, a sajt csak a tésztán jó. Nincs is kedvem hosszasan bíbelődni a hétvégi ebédekkel, inkább a tutira hajtok. Hétköznap ritkán van időm, hogy piacra járjak, főzzek, előre eltervezzem, mit együnk. Az üzletek, a reklámok a gyorsan fogyasztható kaják tömkelegét kínálják, viszonylag kényelmes megoldást rohanó életünkben. Müzli, keksz, virsli, pizza – hát nem egészen ez a vágyam, de jobb híján kész a vacsora.
Időnként szorgalmasan olvasgatom Jamie Oliver receptjeit, olyan jó lenne sokkal jobban figyelni arra, hogy mit teszek az asztalra. Hogy a gyerek étkezése ne csak egy pipa legyen a feladatok listáján, hanem egyszerűen csak egészséges hétköznapi élvezet. Jamie, igazán leírhatnád azt is, hogy csinálják ezt a dolgozó anyukák...
