Figyelmeztetés a cumisüvegekre

Olvasási idő kb. 1 perc

A cumisüvegekre is a cigis dobozokon találhatóhoz hasonló figyelmeztetés kerülhet, ha New York államban rábólintanak a törvénytervezetre.

A cumisüvegekre is a cigis dobozokon találhatóhoz hasonló figyelmeztetés kerülhet, ha New York államban rábólintanak a törvénytervezetre.

A törvénytervezetet azért nyújtották be, mert a cumisüveg helytelenül használva elképesztő mértékben járul hozzá a gyerekkori fogszuvasodáshoz, és a szülők nagy része ezzel nincs tisztában. A fogorvosok és a gyerekorvosok egy ideje ugyan folyamatosan kampányolnak azért, hogy a szülők ne adjanak a gyereknek este a vízen kívül semmilyen más folyadékot a cumisüvegbe az alváshoz, ám ennek egyelőre nincs túl sok foganatja. A fogromlás sok esetben az első fog kibújásával megkezdődik, a szülők ugyanis gyakran nincsenek tisztában azzal, hogy milyen károkat okoz éjszakára akár a tej is. A cumisüveg abból a szempontból is problémás, hogy a gyerekek hajlamosak azzal a szájukban elaludni, és így a cukros folyadékok több órán keresztül érintkeznek a foggal.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak a szívednek tesz jót: ez a mozgásforma megállítja a hajhullást

A rendszeres kardiómozgás javítja a vérkeringést, ezáltal jót tesz a szívnek, de a hajhagymákhoz is több oxigén és tápanyag jut, ami azok egészségének alapja. Emellett segít levezetni a stresszt, vagyis csökkenti a kortizolszintet, ezzel tovább támogatva a haj növekedési ciklusának zavartalanságát.

Világom

Nem is spanyol a spanyolnátha – eredetét máig kutatják

Amikor 1918-ban a történelem egyik legpusztítóbb világjárványa végigsöpört a bolygón, a háborús cenzúra miatt a világ tévesen Spanyolországhoz kötötte a betegséget. A brit kormány kezdetben annyira megpróbálta eltitkolni a bajt, hogy még a kabinet sem volt hajlandó tárgyalni róla.

Testem

Csodát tesz az agyaddal, ha hetente legalább egyszer így vacsorázol

Mindennapjainkat a mesterséges fény, a képernyők és a zárt terek vonzásában éljük. Ha hetente legalább egyszer kiszakadunk ezek közül egy vacsora erejéig, az támogatja az agyunk egészségét, segít levezetni a stresszt és javítja a családon belüli társas kapcsolatokat is.

Offline

Kvíz: Tudod, miben hisznek ezekben az országokban?

Azt hiszed, képben vagy azzal kapcsolatban, hogy a világ különböző pontjain miben hisznek az emberek? Bár Ázsiáról a legtöbbünknek rögtön a buddhizmus ugrik be, a történelem sokszor jócskán felülírta a papírformát. Tedd próbára a tudásod legújabb földrajzi-kulturális kvízünkben!

Testem

Nem csak a túl sok, a túl kevés só is káros az egészségre

Régóta tudjuk, hogy a túl sok só növeli a magas vérnyomás és a stroke kockázatát, de a legújabb kutatások alapján is felmerült, hogy a túl kevés só sem tesz jót. Vajon hol van az arany középút, és hogyan érdemes alakítanunk a mindennapi sófogyasztásunkat?