Mielőtt kétségbeesnénk a gyerek miatt, gondoljuk át, hogy mennyit mutat gyerekünkből a bizonyítványa.
Mielőtt a vakáció elkezdődik, még ott van az utolsó felvonás - a bizonyítványosztás. Ezzel gyerekeink egész éves munkáját értékelik. Nagy büszkeség, ha jól sikerül, és csalódás, ha rossz jegyek tarkítják. Mielőtt azonban végképp kétségbeesnénk a gyerek tanulmányai miatt, gondoljuk át, hogy mennyit mutat gyerekünkből a bizonyítványa, és mennyiben befolyásolja a jövőjét az, ha mondjuk harmadik-negyedik osztályban csak alulról lesi a kitűnőt.
Nagyon nehéz egy kisgyerekkel megértetni, hogy a tanulmányi eredménye egyben a jövője. Olyan távoli az a jövő és mit is kezdene ő a nyelvtannal, mikor tűzoltó szeretne lenni? Megfoghatatlan az a litánia, amit a szülő beszél neki gimnáziumról, egyetemről, miközben ő már legalább 6 órát tanult ma az iskolában, fáradt, játszani szeretne, nem pedig gyakorolni ennek az elképzelhetetlen jövőnek a reményében. Ráadásul, ha őszinték vagyunk önmagunkhoz, beláthatjuk, hogy a jó bizonyítvány, a gimi és a diploma ma már egyáltalán nem kulcsa a boldog és sikeres életnek. Hozzáteszem, hála istennek. Ismerek olyan fiatalt nem egyet, akik kisgyerekként rengeteget küszködtek az iskolában, felnőttként pedig boldog emberekké váltak. Persze olyat is ismerek, aki nem volt ennyire szerencsés, ez azonban semmiképp nem oda vezethető vissza, hogy hány ötös volt a bizonyítványában.
Mit is mutat akkor egy iskolai bizonyítvány?
Miután a tudásnak egy állandóan mozgó és gyarapodó mennyiségnek kellene lenni az életünkben, a legjobb, ha az év végi eredményt úgy értelmezzük, hogy az aktuális osztályzat a gyerekünk pillanatnyi állapotát tükrözi. Állapotát az iskolai követelmények erdejében. Arról szól, milyen szinten nyomja a számolási rutint, a nyelvtani szabályokat, a környezetismeret leckék tartalmát, a teszteket, felmérőket. Nem szól arról, hogy mennyire találékony, mennyit tud a szavannák állatairól, vagy a csillagokról, amikről mindenféléket elolvasott már. Arról sem szól, hogy két fűszálból és egy dorongocskából távirányítós kisautót tud összerakni, vagy összedobja a vasárnapi süteményt a családnak. Nem szól arról, hogy ki ő valójában.
Éppen ezért, mikor kezünkbe kapjuk a könyvecskét, mérlegeljünk
Az eredmények hűen tükrözik a gyerekünk képességeit? Vagy több van benne? Esetleg csak mi gondoljuk ezt róla? És ha többet várunk tőle, akkor mi az, ami mégis hiányzik, hogy ezt elérje? A szorgalom? A kitartás? Ha hiányzik, akkor miért? Van- e az iskolán kívül más, ahol bizonyíthatja a nagyszerűségét? Ismerek olyan gyereket, aki nem jól tanul, viszont évek óta heti 5 edzésre jár, hogy élsportoló lehessen. Semmiképp nem mondhatjuk akkor, hogy a szóban forgó gyereknek gyenge lenne a szorgalma. Inkább másra helyezi a hangsúlyt, nem az iskolára. A másik gyerkőc igyekszik ugyan, de valami miatt akadályoztatva van abban, hogy jó eredményeket hozzon. Számon lehet ezt kérni rajta? Egy harmadik már nem igyekszik, mert annyi kudarc érte, hogy elveszítette a hitét. Lehet őt bántani ezért?
És a szülő mit akar?
Azt is érdemes végiggondolni, mi hogyan viszonyulunk a gyerek eredményeihez. Mit várunk tőle? Szégyen, ha rosszul tanul? Csalódást okoz nekem, mert nem így képzeltem az iskolába járást valaha? Jól tanuló csemetéről álmodoztam, akivel majd büszkén feszíthetek a jutalomkönyvek osztásánál? El tudom- e fogadni, ha ez az álom szertefoszlik? Tudom- e őt így is, ilyennek is szeretni? Hinni abban, hogy ettől ő még nagyszerű srác és értékes ember.
Tévedés ne essék, nem arra szeretnék biztatni senkit, hogy egy- egy rosszabb eredménynél nyugodtan dőljön hátra és legyen elégedett akkor is, ha a gyerek épp csak bukdácsol. Inkább azt javaslom, olvassunk a bizonyítvány eredményeiből okosan. Miért lett ennyi? Azt hozza- e a gyerekem, amire képes, és ha nem, akkor mi akadályozza őt a teljesítésben? Van- e elég (és életkorának megfelelő mértékű) szorgalma és kitartása, és ha nem, akkor miért? Hol veszítette el? Van-e elég önbizalma és hite arra nézve, hogy többre is képes, mint amit produkál, és ha nincs, akkor miért? Ki és hol vette el tőle? Én, mint szülő megtettem-e mindent annak érdekében, hogy ez a tanév jól sikerüljön? Ott voltam-e, biztattam-e, segítettem-e a gyerekemet és ha igen, azt megfelelően tettem-e? (Nem biztos, hogy az iskola és a napközi utáni esti gyakorlások jót tettek.)
Nevelés és nevetés
Millió kérdés merülhet fel bennünk, mikor fellapozzuk a bizonyítványt, és sok izgalmas választ olvashatunk ki belőle gyermekünkről, magunkról, nevelésünk hatékonyságáról. Egy olyan útjelző ez, mely egyrészt alig valamit árul el a tényleges értékeiről, másrészt rengeteg segítséget adhat abban, merre haladjunk tovább vele. Semmiképpen sem szabad őt egy személyben felelőssé tenni az eredményekért. Család vagyunk, együtt hoztuk össze, a felelősséget is együtt kell vállalni. Ha nem tetszik, amit látunk, át kell gondolni a hogyan továbbokat. Talán segítség kell a gyereknek, talán megerősítés, talán elfogadás. Ha ismerjük őt, tudni fogjuk, mit válasszunk, hogy a jövő év sikeresebb legyen.
A jövő
Azt gondolom, a nevelés kérdések végeláthatatlan özöne. Jól csinálom- e, jót teszek- e, használok vagy ártok, boldog lesz- e, erős lesz- e, hogyan tovább, mit rontottam el, hogyan tegyem jóvá, megtettem- e mindent? Addig vagyunk jó szülők, amíg vannak kérdéseink. Míg nem hisszük azt, hogy mi tökéletesek vagyunk, ezzel együtt minden hiba vagy kudarc a gyerek felelőssége, addig nyitva a lehetőség, hogy segítsünk neki a fejlődésben. Lehet az új mérföldkő egy szebb bizonyítvány, de lehet ennél sokkal fontosabb: egy boldog, önbizalommal telt, kiegyensúlyozott gyerek, aki elhiszi magáról, hogy bármire képes. Még akkor is, ha a matek ezúttal hármas lett.
Jóanyu
