Ki akarják tiltani az iskolákból a mobilt

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az EU az egészségügyi kockázatai miatt nem engedné az iskolákban a mobiltelefont használatát. A szülők mindig is megosztottak voltak ebben.

Egészségügyi kockázatai miatt kitiltaná az iskolákból a mobiltelefonokat és a vezeték nélküli internetkapcsolattal rendelkező számítógépeket az Európa Tanács egyik bizottsága. A szülők mindig is megosztottak voltak abban a kérdésben, hogy kell-e a gyereknek telefon, vagy Angry Birds nélkül is lehet teljes a gyerekkor.

A 47 államot tömörítő, strasbourgi székhelyű tanács környezetvédelmi, mezőgazdasági és regionális politikai bizottsága szerint fennáll a veszély, hogy a mobiltelefonok és más wifi-kapcsolattal bíró készülékek elektromágneses sugárzása károsítja az agy fejlődését – írja a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása.

A bizottság tagjai áttekintették a kutatások jelenlegi állását, számos szakértőt meghallgattak, majd egyhangúlag elfogadták a tiltást tartalmazó határozati javaslatot. Azt is kezdeményezték, hogy az érintett termékek címkéin hívják fel a vásárlók figyelmet az egészségügyi kockázatokra, indítsanak információs kampányokat gyerekek és fiatal felnőttek részére, valamint futtassák fel a kevésbé veszélyes mobiltechnológia kifejlesztésére irányuló kutatásokat.

A WHO állásfoglalásával szemben az ET szerint szükséges a szabályzás

A testület szerint nem szabad elkövetni ugyanazt a hibát, amelyet az azbeszt vagy az ólmozott benzin esetében, amikor a közegészségügyi szabályozás csak későn ismerte fel az anyagok káros hatásait.

A határozati javaslatot az Európa Tanács plenáris ülésének még el kell fogadnia, de ezt követően sem lesz kötelező érvényű az európai kormányokra nézve, csak ajánlás marad. A szervezet döntései ugyanakkor többnyire igen nagy hatásúak, és gyakran felbukkannak egy-egy későbbi egyezményben vagy szerződésben.

A téma már régóta vitákat vált ki a szakértők körében, számos kutatás folyik a területen. Egyes kutatók szerint rákot is okozhat a sugárzás. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint ugyanakkor a mobilok kiváltotta elektromágneses sugárzás nem, vagy csak elhanyagolható veszélyt jelent az emberi egészségre.

A gyerekek inkább az sms-t használják

A mobiltelefon egészségre gyakorolt hatását jó néhány nemzetközi felmérésben vizsgálták. Az egyik, átfogó kutatás a mobil távközlési és egészségügyi kutatási program, és persze minden kutatásból kiderül, hogy a sugárzással továbbra is számolnunk kell. Ami a gyerekek szokásait illeti, ők ritkábban telefonálnak, mint sms-eznek, de az egészségügyi szempontból ugyanazt jelenti. Az orvosok igyekeznek mindig felhívni a figyelmet arra, hogy a gyerekek szervezete minden külső behatásra érzékenyebben reagálnak, és jó, ha a szülők ezt figyelembe veszik, mielőtt telefont vennének. Sokan azt mondják, 12 éves kor alatt nem szabadna mobilt adni a gyereknek.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.