Ki ne szeretné, ha kedvesnek, jószívűnek mondanák gyermekét? Ha folyton azt hallaná, hogy "nahát, ez a gyerek milyen jólnevelt, okos kisgyerek!" Hát én is ezt szeretném hallani, és amikor először láttam, hogy az én drága kicsi lányom hatalmasat csap egy másik hasonló korú (2 éves) gyerek fejére, csak mert a közelünkbe jött, akkor erősen elgondolkodtam: most akkor az én lányom agresszív vagy sem.
Persze erre a költői kérdésemre hosszú ideig nem kaptam választ, de aztán jó lehetőséget adott egy előadás, amelyet a bölcsődénkben tartottak, és melynek pont ez volt a témája. Az előadást/beszélgetést egy pszichológus tartotta az önkéntesen vagy erős ajánlásra odaérkező szülőknek.
Mi is az agresszió?
A pszichológus elmondása szerint ez nem olyan egyszerű kérdés, amilyennek hangzik. A gyerekek világában ugyanis még összetettebb ez a viselkedés, mint a felnőtteknél. Lehet ez ön- és tulajdonvédelem, lehet saját érdekének érvényesítése, de beszélhetünk durvaságról is – ezek még nem feltétlenül jelentenek a gyermek esetében agressziót.
Agresszióról akkor beszélhetünk, ha a gyerek minden ok nélkül üt, harap, bánt valakit.
Mit tegyünk?
Rögtön avatkozzunk be: szidjuk meg, küldjük a szobájába, vonjuk meg tőlük a napi kedvenc pudingját? Dehogy: kérdezzünk!
Kérdezzük meg tőle, hogy miért ütött, miért látta jónak a másik gyerek vagy tárgy, akár felnőtt bántását. És ha már tud beszélni, akkor megtudhatjuk, hogy ő tulajdonképpen önvédelemnek gondolta, netán a haragját vezeti le ezzel. Így meg tudjuk beszélni vele, hogy ez miért nem jó viselkedés, és lehet, hogy nem is a büntetést kell választanunk.
Az agresszió forrásai
Feszültségforrás például egy túl kicsi lakás, ahol nincs megfelelő élettér a család tagjai számára. Sokkal gyakrabban fordul elő az ilyen helyeken veszekedés, vita, mint ott ahol az egyén el tud vonulni egy kicsit, és lehetősége van magában is lenni.
Ide sorolhatjuk a televíziót is. Az állandó mozgás feszültséget kelt az éppen ülő, pihenő emberben is. A legrosszabb pedig, ha a tv akkor is megy, ha senki nem nézi.
A sok magánóra, tanfolyam sem teszi lehetővé, hogy a gyermek kikapcsolhasson, szabadnak érezze magát. A pszichológusnő szerint egész kisiskolás korig nincs szükség tanfolyamokra, különórákra járatni a gyereket. Nekik leginkább térre van szükségük, ahol szaladgálhatnak, szabadon játszhatnak az egész napos bezártság után.
A szülők közti feszültség, vita is agressziót szülhet a gyermekben. Ezt úgy kell elképzelnünk, mintha a szülőkben felgyülemlő érzések a gyermekben összpontosulnának, és végül agresszióban nyílvánulnának meg.
Legjobb, ha ilyenkor kimondjuk, hogy miért vagyunk feszültek (pl. mérges vagyok, mert Apa nem vitte ki a szemetet). Az egyszerű szavakból a gyermek megérti, hogy a harag vagy bármi más ellenséges érzés nem ellene irányul, így a feszültség forrása is megszűnik.
Hogyan kezeljük?
Első helyen kell megemlítenem azt a biztonságot és szeretetet, amelyet egy szülő tud adni a gyermekének azzal, hogy elfogadja a gyermekét olyannak, amilyen. Nem szól bele minden egyes megmozdulásába, és nem ítélkezik, vagy feltételez, hanem kérdez tőle és figyel rá.
Ne szidjuk le még egyszer ha már egyszer úgyis megbüntették egy csínytevésért, rosszalkodásért, valószínűleg azért mondja el nekünk, mert bízik bennünk, és meg akarja osztani velünk az élményét.
Már csecsemőkorban is érdemes megfigyelni a baba ritmusát (mikor eszik, alszik, stb), és ehhez a ritmushoz igazodni, hogy a családban meglegyen a harmónia. A későbbiekben persze ezt befolyásolja a bölcsi, óvoda, stb, de mindig érdemes egy rendszert kialakítani, amelyhez a gyermek igazodni tud.
Fontosak a rendszeres családi együtlétek, és ez leginkább a vacsorával valósulhat meg. Kezdetben ez lehet, hogy macerás, zötyögős, de egy idő után mindenki megtalálja a helyét, szerepét, és nagyon élvezetessé válhat. A gyerekek is elkezdik élvezni, és idősebb korukban akár az is előfordul, hogy már csak azért is hazamennek, hogy együtt legyenek a család többi tagjával.
Triviálisnak tűnik, de sokat számít, ha a szülők egységes álláspontot képviselnek a nevelésben, és ugyanarra a viselkedésre ugyanúgy reagálnak. A gyerekeknek elég az, hogy a többi nevelési intézményben vagy a nagyszülők körében a viselkedésüket teljesen másképp fogadják, jutalmazzák vagy éppenséggel büntetik.
És a büntetés, ha már itt tartunk...
Az előadó pszichológusnő szerint soha ne alkalmazzunk olyan büntetést, amellyel megvonjuk tőle a biztonságot adó dolgokat: pédául ne küldjük be a szobájába, vagy az ágyába. Hiszen az számára az esti megnyugvást, elcsitulást jelenti. Vagy ne az esti mesét vonjuk meg tőle, amitől szintén megnyugszik. Inkább vonjuk meg tőle az édességet.
A büntetésnél fontos, hogy akkor büntessünk, amikor az esemény megtörténik, ne napokkal később, mert a gyermek nem tudja, hogy miért kapja.
A pszichológusnő szerint az adott helyzetbe belefér egy fenékre ütés is, amikor olyan súlyos dolgot követett el a gyermek, de csak a feneket szabad megütni, hiszen a gyermeki fej nagyon könnyen sérül.
Az agresszió másik oldala
Az önérvényesítő, durva, agresszív viselkedésnek van egy ellentéte: a szelíd, mindent odaadó, önmaga érdekeit képviselni nem tudó gyermek. Persze ez sem jó, főleg a mai világban. Ezeknek a gyermekeknek fontos éreztetni, hogy a szülő elfogadja az ő viselkedésüket, sőt jó az amit csinálnak. Érdemes támogatásunkról biztosítani őket, sőt a pszichológus szerint javasolt – persze csak ha ő is akarja – egy küzdősportra is beíratni őket.
Az előadás óta én is alkalmazok jó pár tanácsot – és működik! Működik az, hogy nem mindenbe szólok bele, és ezzel erősítem az önállóságát, a vacsoránál mindenki beszél a saját napjáról, reggel mondjuk 20 perccel hamarabb kelünk, így kevesebb a sietségből származó feszültség. Tehát tényleg érdemes elgondolkodni, hogyan segíthetünk a kicsinek, megéri!
