Agresszív gyerekek nagyot csapnak

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Mit kezdjünk a gyerekkel, ha ok nélkül agresszív? Szeressük. De soha ne alkalmazzunk olyan büntetést, amellyel biztonságot adó dolgokat vonunk meg tőle.

Ki ne szeretné, ha kedvesnek, jószívűnek mondanák gyermekét? Ha folyton azt hallaná, hogy "nahát, ez a gyerek milyen jólnevelt, okos kisgyerek!" Hát én is ezt szeretném hallani, és amikor először láttam, hogy az én drága kicsi lányom hatalmasat csap egy másik hasonló korú (2 éves) gyerek fejére, csak mert a közelünkbe jött, akkor erősen elgondolkodtam: most akkor az én lányom agresszív vagy sem.

Persze erre a költői kérdésemre hosszú ideig nem kaptam választ, de aztán jó lehetőséget adott egy előadás, amelyet a  bölcsődénkben tartottak, és melynek pont ez volt a témája. Az előadást/beszélgetést egy pszichológus tartotta az önkéntesen vagy erős ajánlásra odaérkező szülőknek.

Mi is az agresszió?

A pszichológus elmondása szerint ez nem olyan egyszerű kérdés, amilyennek hangzik. A gyerekek világában ugyanis még összetettebb ez a viselkedés, mint a felnőtteknél. Lehet ez ön- és tulajdonvédelem, lehet saját érdekének érvényesítése, de beszélhetünk durvaságról is – ezek még nem feltétlenül jelentenek a gyermek esetében agressziót.

Agresszióról akkor beszélhetünk, ha a gyerek minden ok nélkül üt, harap, bánt valakit.

Mit tegyünk?

Rögtön avatkozzunk be: szidjuk meg, küldjük a szobájába, vonjuk meg tőlük a napi kedvenc pudingját? Dehogy: kérdezzünk!

Kérdezzük meg tőle, hogy miért ütött, miért látta jónak a másik gyerek vagy tárgy, akár felnőtt bántását. És ha már tud beszélni, akkor megtudhatjuk, hogy ő tulajdonképpen önvédelemnek gondolta, netán a haragját vezeti le ezzel. Így meg tudjuk beszélni vele, hogy ez miért nem jó viselkedés, és lehet, hogy nem is a büntetést kell választanunk.

Az agresszió forrásai

Feszültségforrás például egy túl kicsi lakás, ahol nincs megfelelő élettér a család tagjai számára. Sokkal gyakrabban fordul elő az ilyen helyeken veszekedés, vita, mint ott ahol az egyén el tud vonulni egy kicsit, és lehetősége van magában is lenni.

Ide sorolhatjuk a televíziót is. Az állandó mozgás feszültséget kelt az éppen ülő, pihenő emberben is. A legrosszabb pedig, ha a tv akkor is megy, ha senki nem nézi.

A sok magánóra, tanfolyam sem teszi lehetővé, hogy a gyermek kikapcsolhasson, szabadnak érezze magát. A pszichológusnő szerint egész kisiskolás korig nincs szükség tanfolyamokra, különórákra járatni a gyereket. Nekik leginkább térre van szükségük, ahol szaladgálhatnak, szabadon játszhatnak az egész napos bezártság után.

A szülők közti feszültség, vita is agressziót szülhet a gyermekben. Ezt úgy kell elképzelnünk, mintha a szülőkben felgyülemlő érzések a gyermekben összpontosulnának, és végül agresszióban nyílvánulnának meg.

Legjobb, ha ilyenkor kimondjuk, hogy miért vagyunk feszültek (pl. mérges vagyok, mert Apa nem vitte ki a szemetet). Az egyszerű szavakból a gyermek megérti, hogy a harag vagy bármi más ellenséges érzés nem ellene irányul, így a feszültség forrása is megszűnik.

Hogyan kezeljük?

Első helyen kell megemlítenem azt a biztonságot és szeretetet, amelyet egy szülő tud adni a gyermekének azzal, hogy elfogadja a gyermekét olyannak, amilyen. Nem szól bele minden egyes megmozdulásába, és nem ítélkezik, vagy feltételez, hanem kérdez tőle és figyel rá.

Ne szidjuk le még egyszer ha már egyszer úgyis megbüntették egy csínytevésért, rosszalkodásért, valószínűleg azért mondja el nekünk, mert bízik bennünk, és meg akarja osztani velünk az élményét.

Már csecsemőkorban is érdemes megfigyelni a baba ritmusát (mikor eszik, alszik, stb), és ehhez a ritmushoz igazodni, hogy a családban meglegyen a harmónia. A későbbiekben persze ezt befolyásolja a bölcsi, óvoda, stb, de mindig érdemes egy rendszert kialakítani, amelyhez a gyermek igazodni tud.

Fontosak a rendszeres családi együtlétek, és ez leginkább a vacsorával valósulhat meg. Kezdetben ez lehet, hogy macerás, zötyögős, de egy idő után mindenki megtalálja a helyét, szerepét, és nagyon élvezetessé válhat. A gyerekek is elkezdik élvezni, és idősebb korukban akár az is előfordul, hogy már csak azért is hazamennek, hogy együtt legyenek a család többi tagjával.

Triviálisnak tűnik, de sokat számít, ha a szülők egységes álláspontot képviselnek a nevelésben, és ugyanarra a viselkedésre ugyanúgy reagálnak. A gyerekeknek elég az, hogy a többi nevelési intézményben vagy a nagyszülők körében a viselkedésüket teljesen másképp fogadják, jutalmazzák vagy éppenséggel büntetik.

És a büntetés, ha már itt tartunk...

Az előadó pszichológusnő szerint soha ne alkalmazzunk olyan büntetést, amellyel megvonjuk tőle a biztonságot adó dolgokat: pédául ne küldjük be a szobájába, vagy az ágyába. Hiszen az számára az esti megnyugvást, elcsitulást jelenti. Vagy ne az esti mesét vonjuk meg tőle, amitől szintén megnyugszik. Inkább vonjuk meg tőle az édességet.

A büntetésnél fontos, hogy akkor büntessünk, amikor az esemény megtörténik, ne napokkal később, mert a gyermek nem tudja, hogy miért kapja.

A pszichológusnő szerint az adott helyzetbe belefér egy fenékre ütés is, amikor olyan súlyos dolgot követett el a gyermek, de csak a feneket szabad megütni, hiszen a gyermeki fej nagyon könnyen sérül.

Az agresszió másik oldala

Az önérvényesítő, durva, agresszív viselkedésnek van egy ellentéte: a szelíd, mindent odaadó, önmaga érdekeit képviselni nem tudó gyermek. Persze ez sem jó, főleg a mai világban. Ezeknek a gyermekeknek fontos éreztetni, hogy a szülő elfogadja az ő viselkedésüket, sőt jó az amit csinálnak. Érdemes támogatásunkról biztosítani őket, sőt a pszichológus szerint javasolt – persze csak ha ő is akarja – egy küzdősportra is beíratni őket.

Az előadás óta én is alkalmazok jó pár tanácsot – és működik! Működik az, hogy nem mindenbe szólok bele, és ezzel erősítem az önállóságát, a vacsoránál mindenki beszél a saját napjáról, reggel mondjuk 20 perccel hamarabb kelünk, így kevesebb a sietségből származó feszültség. Tehát tényleg érdemes elgondolkodni, hogyan segíthetünk a kicsinek, megéri!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Fanni
Fanni
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.