Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Régen a fotózás különleges esemény lehetett, amit ma nem is tudnánk rekonstruálni, amikor a legtöbb telefonnal is egy pillanat alatt szuper minőségben lekaphatjuk a csemeténket. Olykor egészen meglepő dolgokat sikerült megörökíteni. Régi idők képei.
A neten kalandozva vicces gyermekfotókra lettem figyelmes. Nem csak a régi fotóműtermek, festett hátterek esetlensége miatt voltak megejtőek, hanem azért is, mert belegondoltam, az akkori szülők hosszas öltöztetés, fésülgetés után a fényképész lencséje elé csalogatták a lurkókat, hogy a végeredményt a családi albumba vagy a falra függesszék. Esemény volt, különleges alkalom, amit ma szinte nem is tudnánk rekonstruálni, amikor a legtöbb telefonnal is egy pillanat alatt szuper minőségben lekaphatjuk a csemeténket. A múlt században ez cseppet sem volt ilyen egyszerű, ám ötletben akkor sem volt hiány. Olykor egészen meglepő dolgokat sikerült megörökíteni.
A játszótéren vagy kiránduláson, és persze nyaralásnál, a kényszeredett, vagy várva várt családi ünnepségeken percenként előkerül a kamera, hogy a kisdeddel a középontban cuki képeket csináljunk, a gyermek ellenállására fittyet hányva. Ez persze nem baj, hisz mi magunk is milyen szívesen nézegetjük a régi képeket, amik rólunk készültek kicsi korunkban. Esetleg összehasonlítjuk magunkat saját gyermekünkkel, és fantáziálunk. Vajon milyen lesz az érettségin..? Olyan szende, mint amilyen a mama? Ezzel a hajmeresztő, ám mára retro nyolcvanas évek frizurával? Őt is elkapja majd az aktuális trendi mánia? Uhh...
A gyermek apjáról készült ovis fotóról ne is beszéljünk. Simán elvitték a fényképészhez az egész családot díszbe vágva. Biztos nem ezt a patyolattiszta ingecskét viselte a kertben rohangálva, és a haja sem volt vonalzóval elválasztva. De sebaj, örüljünk, hogy a mi gyerekünknek már nem kell pózolnia a fotóműterem iszonyú műanyag játékállataival. Arról a hercehurcáról nem is beszélve, amit századfordulós kispajtásainknak kellett átélniük.
Meglepő, hogy a beállított képekről, amik azért máig sem haltak ki teljesen, az eleven házi kedvencek hogyan tűntek el lassacskán. Lehet, hogy már nem passzolnak annyira a gyermekek világához? Vagy kevésbé lehet rávenni őket a modellkedésre? Vagy egyszerűen elmosta őket egy következő divathullám? Nyilván kevésbé jut ma eszünkbe előkapni egy élethű krokodilt, és a család kutyáját sem fogjuk míves kiskocsira erőltetni egy gyermekfotó kedvéért.
A közösségi oldalakon szinte napról napra követhetem az ismerőseim gyermekeinek fejlődését, aranyos, csintalan pillanataikat ezerszámra. Annak idején mindehhez komlett brigádnak kellett összeállnia, főleg, ha valami komlex díszlet is szerepelt a tervekben..
Biztos meglepődnék, ha valamelyik haverom hasonló kisfogattal állna elő, a szülinapi bulifotók között.
Élénken előttem van, amikor terhesen az ajándékba kapott babamagazinokat lapozgattuk, majd a szülők által beküldött képeket látva kajánúl kacagtunk a furcsán gnóm kis bébiken, akit nagy büszkén küldtek be a szülők még gyűrötten, egynapos korukban lefotózva a gyermekeket. Pedig a jókora közhely nálunk is beigazolódott, mondhatni az első pillanattól kezdve. Nincs szülő, aki ne a saját gyermekét látná a legaranyosabbnak, legszebbnek és a legkülönlegesebbnek. Kisfogattal, vagy anélkül, de ő a királyfi, vagy királylány. Ha kibújik az első két foga és ránk mosolyog a játszótéri hintában ülve, máris előkerül a mobil, hogy megörökítsük a pillanatot. És lám, sutba vágtam a fogadalmamat is, hogy márpedig én nem fogok feltenni soha sehova egyetlen képet sem gyerek témában. Hiába, ha valami aranyos sikerül – márpedig melyik hétvégén ne sikerülne valami –, máris pakolom fel a hálóra, és szívem mélyén várom a kommenteket.
Egy egy ilyen képnél hirtelen bevillan, hogy én is, mint a többi vérbeli mamarazzi, úgy követem a gyermekem, ahogy igazi celebeket szokás.(Családi ünnepeken csendesen füstölgök magamban, hogy a nagypapa már megint fényképez, jaaaj, de uncsi, meg most repül a kismadár, meg pislogásfelismerő, a cyber ketyerén, pedig egyszerűen én csak már kiéltem magam a mezei hétköznapokon fotózás témakörben.)
Hiába, most ő, a Gyermek a fő szám, és nagyon hamar kétéves lesz, akkor pedig egyévesen lehetőleg minél több jó képet be kéne gyűjteni. Hmm, vagy túlbuzgó lennék, az összes többi lelkes családtaggal együtt?
No, de legalább a műanyag krokodilt kihagytuk.
A régi képeket nézve néha mintha eltűnnének az azóta eltelt évek, ismerőssé válnak a szereplők. A spontán elkattintott fotók persze ritkák, de varázslatosan erősek. Átadják a majd száz évvel ezelőtti délután hangulatát. Ami gyermekszemmel pont ugyanolyan lehetett, mint akár a mai. Amikor a gépet kattintó felnőtt valami furcsa mágusnak tűnt ott a kert végében kattintgatva.
