Johanna terhesnaplója - Terhességi diabéteszem van

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Johanna lerakta a cigit és nem ivott többé, amikor megtudta, hogy terhes. Új örömet talált azonban a fagyiban. Ezt most bukta.

Johanna lerakta a cigit és nem ivott többé, amikor megtudta, hogy terhes. Új örömet talált azonban a fagyiban. Ezt most bukta. Viszont a hozzáállása és a hamarosan itt is megjelenő receptek talán gyógyírt jelentenek majd azoknak a kismamáknak, akik szintén így jártak.

Alaptermészetemnél fogva olyan vagyok, hogy mindig felkészülök a rosszra is, és inkább kellemesen csalódok, megkönnyebbülök, vagy egyszerűen csak örülök. Az összes vizsgálatom eredménye eddig jó volt, talán kivéve az AFP-t, aminek pont az alsó határértékét sikerült megütnöm, de a doki és a védőnő is mondta, hogy ezen aztán végképp ne aggódjak, nincs itt semmi gond. Most pedig jött ez a terheléses cukor sztori, és peeeeersze, hogy kiderült, hogy terhességi diabéteszem van.

A glükóztrutyit meginni egyébként közel sem akkora kunszt, mint amennyire beijesztettek vele. Hányingerem sem volt utána, rosszul sem voltam, tehát eszembe nem jutott, hogy velem majd rossz hírt közölnek egy héttel később. Nagyon drámaian éltem meg a dolgot, mert az evés nálam ugyanolyan szenvedélybetegség, mint a cigi volt anno. Persze kajaügyileg inkább a minőségre megyek, nem a mennyiségre.

A doki elmondta, hogy diétát kell tartanom, itt és itt jelenjek meg diabétesz gondozáson, ahol majd mindent elmondanak. Sírtam két-három napig szinte megállás nélkül, hogy most aztán mi lesz velem, éhen fogok halni, és még ezt az élvezetet is megvonják tőlem.
Mentem hát a diabétesz tanácsadásra, morcosan, hajnalban, mindent és mindenkit utálva. Aztán persze oltári kedvesek és megértőek voltak velem, és rá kellett jönnöm, hogy itt szuper emberek dolgoznak, aminek köszönhetően elkezdett elillanni a rosszkedvem is, és kezdtem pozitívan szemlélni a helyzetet. Aztán néhány nap alatt kiműveltem magam cukorbajból, mit ehetek, mit nem, hogyan kell szénhidrátot számolni, és ami a legfontosabb: kiskapukat találtam! Azaz megtanultam, mit mivel tudok pótolni.

Számomra a legfontosabb az édesség megoldása volt, mert nagyon durván kívánom a terhesség első percétől kezdve, viszont mesterséges édesítők ilyenkor nem igazán jöhetnek szóba a baba miatt. Most olyan diabetikus sütiket gyártok, hogy őrület, a kenyeret is magam sütöm, a cukrom normális, és olyan rendszer állt az étkezésembe, mint még soha. Ja, és kívülről fújom az élelmiszerek szénhidrát-tartalmát :D Később ez még akármire is jó lehet, nem?

Tehát van jó oldala is. Valószínűleg ennek lesz köszönhető az, hogy szép sudár leszek szülés után. Na jó, szép nem, de sudár talán igen.

(Amit Johannáról eddig nem tudtatok: isteni szakács. Hamarosan itt is megtaláljátok az ínyenc terhességi diabéteszeseknek szóló recepteket, és bármilyen bizarrul is hangozzék: jó lesz ;) - a szerk.)

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

olvir
olvir
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.