Johanna terhesnaplója - A 20. héten megérkezik a kívánósság

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Johanna már érti, mit is jelent a kívánósság fogalma, a fagyi például teljesen új megvilágításba került. A baba viszont nyomja a veséjét. Terhesnapló, 8. rész

Johanna már érti, mit is jelent a kívánósság fogalma, a fagyi például teljesen új megvilágításba került. A baba viszont nyomja a veséjét. Terhesnapló, 8. rész

Mióta terhes vagyok, nincs olyan hét, ami eseménytelenül telne el. (Jéééé.) Voltam megint védőnőnél, akit egyre jobban kedvelek. Vittem neki sütit is, érezze a szeretetet. A végén megint jött a mérlegre állás, és terhesség ide vagy oda, de ez rosszul érinti az embert. Mondta, hogy tök normális, amit eddig híztam (4 kg), ne akadjak ki ezen.

Imádom egyébként az életmódtanácsokat. Például ne egyek sok szénhidrátot! Eddig sem voltam egy "cézár salit kérek mentes vízzel" típus, most meg aztán végképp nem tudom megállni, hogy ne csússzon le egy kis sült császár lilahagymával, vagy egy jó pöri nokedlivel. Pláne, hogy újabban bográcsozunk is.

Az új szerelmem egyébként a fagylalt. A finom, habos süteményeket is nagyon kívánom, mindig teker is az agyam, hogy mit kellene sütni, de ha fagylaltról van szó, akkor az mindent ver. Terhesség előtt finoman szólva sem voltam édesszájú, de most!
Szóval a kívánósság, az nem handabanda.
A heti rossz: csütörtök éjjel arra ébredtem, hogy iszonyatosan begörcsölt a jobb oldalam. Nem a derekam, hanem a hasam alsó jobb oldala. Nagyon beparáztunk, már arra gondoltunk, bemegyünk a kórházba. Aztán kicsit jobban lettem, de semmit nem aludtam. Másnap végig feküdtem, persze orvossal és védőnővel is beszéltem telefonon, de ez most nem is érdekes, hanem az, amit a nőgyógyi mondott ma, mikor mentem terhesgondozásra.

A helyszín a szokásos, szakrendelő, nőgyógyászat. Ma „csak” 7:30-ra sikerült odaérnem, így már voltak előttem 13-an. Sorszámosztás 8:30-tól, doki érkezett 10:20-kor. Azaz mire elkezdődött a rendelés, már ültem közel 3 órát. 11:30 körül jutottam be úgy, hogy szerencsém volt, mert megint behívtak előbb (a hét egy napján a kismamákat próbálják előbbre venni), egyébként átcsúsztam volna a délutáni rendelésre. Tuti.

Ilyenkor egyébként szép lassan nő egyre nagyobbra a fejem, hogy miért nem lehet ezt csak egy KICSIT jobban megoldani. Mire behívtak, már teljesen megsemmisültem idegileg. És a „mit kéne kérdezni” listámat is összegyűrve a zsebembe süllyesztettem. Persze a legfontosabbat, a görcsölést részletesen elmondtam neki, megtapogatott belülről, és azt mondta, hogy ez valószínűleg amiatt van, hogy a gyerek nyomja a vesevezetékemet (legalábbis azt hiszem, ez hangzott el), és speckó pózban, mint egy csüngőhasú kismalac (ez az én terminusom persze, nem az övé), úgy nézzem a tévét, meg szedjek no-spát, és magnéziumot, és egy hét múlva menjek vissza. Hát ez történt. Remélem, elmúlik, mert nagyon idegesítő, nyilall és nyomásérzékeny is.

Johanna

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

olvir
olvir
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.