Tóth Csiperke vagyok- amikor a szülői hülyeség nem ismer határokat

Egyik ismerősöm Ramónának keresztelte a lányát, majd három év múlva úgy döntött, inkább legyen Cintia. Ez még a szolid választások közé tartozik, terjed az Eperke, Csendike keresztnév, és már engedélyezik a Szüvellőt is. Anyám, borogass!

"Titike! Titi! Gyere vissza most már, ne játsszál, fáradt vagy, ülj be szépen a babakocsiba!" Elhűlve néztem a hátam mögé, ahol egy szemmel láthatólag jól szituált család nagymamája próbálta a korának megfelelően lendületes hároméves Titanillát eltántorítani a játéktól. Vajon mi vesz rá egy szülőpárt arra, hogy olyan nevet adjon gyerekének, amelyet az nagy valószínűséggel utálni fog?! Szerzőnk a hülye neveknek nézett utána.

Mottó: „Anyakönyvezni a szülők által meghatározott sorrendben legfeljebb két, a gyermek nemének megfelelő utónevet lehet a Magyar Tudományos Akadémia által összeállított utónévjegyzékből. Amennyiben a  szülők által választott utónév nem szerepel az utónévjegyzékben, a Magyar Tudományos Akadémia nyilatkozik a kért utónév anyakönyvezhetőségéről.”

Gyermekünk születését várva két olyan kérdés van, amivel lépten-nyomon összefutunk. Akár még a sarki közértes is bátran felteheti őket, mégsem érezzük tolakodónak érdeklődését: „Fiú lesz, vagy lány?” és „Mi lesz a neve?”. Az előbbihez túl sok hozzáfűzni való nem is akad, az utóbbihoz azért jócskán kaphatunk megjegyzéseket. Esetenként nem is véletlenül.

Az elmúlt hetekben sokat lehetett hallani arról az egyiptomi kislányról, akit az édesapja rezsimdöntögető lelkesedésében Facebooknak nevezett el. Vajon mit mond majd a húszéves lány a srácnak, akivel megismerkedik neveként? Hogyan nőhet ki belőle, és vajon visel-e egész életében magára gondolt stigmát?

Nem tudni. De valamiért sok szülő úgy gondolja, ha már az ő egyénisége nem teljesedhetett ki egy különleges névben, legalább a gyereke hadd legyen különleges. Tényleg ezen múlik?

Összevesztek a családdal

Hát igen: vajon mi is legyen a neve?

Az egyik barátnőm terhessége utolsó hetéig szenvedett a névválasztással, közben többször összeveszett a férjével és az anyósával is, mert nekik aztán semmi sem tetszett. Barátnőitől is hetente kapta a kreatívabbnál-kreatívabb ötleteket (bár hallván őket, nem vagyok benne biztos, hogy saját gyermeküknek is ugyanolyan szívesen adták volna). Szegény már teljesen rosszul volt, ha terítékre került a téma. A végén tényleg a szülés előtt két nappal tette le a voksát a végső választás mellett, ami az anyósán kívül azért szerencsére mindenkinek megfelelt.

Nem kapkodta el a dolgot, bár lássuk be, az sem szerencsés, ha a szülőszobáig próbáljuk halogatni a választást, mondván, majd ott beugrik valami. Ott azért nem biztos, hogy a legtalálóbb név ugrik be!

A Ramóna mégsem jó név, legyen inkább Cintia

A szülők joga nevet választani gyermeküknek, és ez bizony hatalmas felelősséggel is jár.

Körültekintőnek kell lenni, és nem szabad hagyni, hogy a babavárás miatti rózsaszín köd teljesen elfedjen minden logikát és józan észt. Nem két-három, nem tíz-húsz, hanem egy életre szóló döntést hozunk, és tesszük ezt azzal az emberrel, akit a világon a legjobban szeretünk.

Előre kell látnunk, hogy akármennyire is egy kisbabának adunk nevet, tudnunk kell, hogy ez a kisbaba szépen lassan felnő, és majd akkor is viseli, hordja és reméljük nem teherként cipeli magával a nevét. Legrosszabb esetben alig várja majd a 18. születésnapját, hogy rohanjon az anyakönyvi hivatalba nevet változtatni.

Az egyik ismerősöm Ramónának keresztelte el kislányát, majd három év elteltével úgy döntött, mégsem ez a név lesz az igazi, így Ramónából egyik napról a másikra Cintia lett. Az óvoda pszichológusa is rosszallóan csóválta a fejét, amikor tudomást szerzett az esetről, és aggodalmát fejezte ki a lehetséges következmények miatt. Vajon az anyuka ugyanilyen könnyedén vette volna ezt a helyzetet, ha az ő nevével történik mindez?

Amikor apuka kompenzál

Nem tudok másra gondolni, amikor meghallom a Pamela nevet. A Baywatch-generációs apuka biztos szerelmes lehetett, hogy vágyódását így fejezte ki (anyuka eközben nem tudni, mit gondolt), de több olyan Pamelát is ismerek, aki kifejezetten nem Pamelaként, de Pámelaként ejtve próbál szabadulni stigmájától. Vajon ezt ki lehet dumálni otthon?

És bár szerintem szép hangzású név, de mégis mit gondolt az a szülő, aki Arwennek hívja kislányát? Ott talán Liv Tyler a plátói szerelem tárgya?

A kis Manócskából nagy Manó

Manó a szomszéd lépcsőházban lakik. Egy édes kis hároméves kisfiú, akivel délutánonként mindig összefutunk a játszótéren. Néha még becézgetni is szoktuk Manócskának. De már most tudom, és tudja a többi anyuka is – kivéve Manócskáé –, hogy pár év múlva bizony nagy gondban lesz.

Ha majd megszólítják, biztos nem fog olyan édesen visszamosolyogni, mint manapság. Még nehezebb lesz a helyzete az amúgy sem könnyű kamaszkor tájékán, amikor amúgy is mindennel bajuk van a gyerkőcöknek, pláne magukkal, Manónak lesz még egy plusz terhe, amit szülei raktak rá, és tényleg pusztán szeretetből, de meggondolatlanul, és minden előrelátást nélkülözve. És mint annyi minden más igen, ez bizony a kamaszkor végével sem oldódik meg majd. Manó továbbtanul, párt keres, dolgozni kezd, kapcsolatokat létesít... és szemlesütve bemutatkozik.

A Manó egyébként a századelőn még széles körben elfogadott keresztnév volt, a Mánuel (Emánuel) név magyarított formája, melyet Ballagi Mór 1857-es szótára említ először. Gondoljunk csak a neves fotográfusra, Mai Manóra, vagy a honvédtábornok Baldacci Manóra – egyikük neve sem volt ciki. Akkoriban.

Hosszú még a sor!

Csiperke, Eperke, Hófehérke, Csendike felnővén esetleg tanácsvezető bíró, ügyvéd, rendőr, és egyéb tekintélyt elváró posztra kerül, ahol bemutatkozásuk után enyhe röhejt kell majd visszafojtani a jelenlevőknek. De milyen gyerek- és felnőttkor vár az esetleg a kritikára érzékeny Angyalkára, Adoniszra vagy éppen Bóbitára? Hogyan növi ki Dagobert az első szivatások okozta pszichés megrázkódtatásokat?

Talán tíz-húsz év múlva megtudjuk. Persze addigra ők már sok-sok szemlesütős bemutatkozáson lesznek túl, és rengetegszer elátkozták már magukban azt a napot, amikor elkeresztelték őket.