Sokak szerint ha az autóvezetéhez jogosítvány kell, valamiféle alkalmassági a gyerekvállaláshoz is szükséges lehetne. Lehet ugyanis boncolgatni azt, vajon mikor kezdődik a magzat élethez való joga, és az vajon csorbítja-e az anya jogait – de mi van a szülők fogantatás előtti felelősségvállalásával?
Magyarországon évente 43-44 ezer terhességet szakítanak meg. 2007-ig hosszú időn át folyamatosan csökkent az abortuszok száma, azóta stagnál. Az abortuszok 1-2 százalékát végzik el a nő egészségének védelmében, a magzat betegsége az esetek valamivel több mint egy százalékában ok. Tehát a hazai helyzet egyik oldalról sem kiugró, vagy nagyban eltérő a térség többi államához képest. (Európában csak Írországban és Lengyelországban van szigorúbb törvénykezés a témában) A Patent Egyesület kiadványában mégis így fogalmazott: „Megnyugtató megoldásnak kizárólag azt tartanánk, ha a magzat védelmére vonatkozó rendelkezés teljes egészében kikerülne az alaptörvény szövegéből.” De vajon megoldás lenne-e ez a problémára?
„Az élethez való jog alkotmányos elismerése a fogantatás pillanatától alapvető emberi jogként súlyos következményekkel járhat a nők életére és egészségére, továbbá jogbizonytalanságot teremthet, mivel ellentmond más alkotmányos védelmeknek és a nők emberi jogainak” – a Magyar Nők Érdekérvényesítő Szövetségének megfogalmazásában ismételten belebotlunk abba az igen súlyos kérdésbe, hogy valójában ki, vagy mi is felelős a nők emberi és alkotmányos jogainak megsértéséért? Ki, vagy mi tehető felelőssé azért, hogy az emberi élet és halál kérdéskörében, az anyagi, egészségügyi, infrastrukturális és mentális szempontokat egyedül a nők joga és feladata mérlegelni, majd döntést hozni?
Ám még ennél is nagyobb – sőt mindezen kérdések előtt felmerülő probléma: hogy sem a nők különféle érdekérvényesítő szövetségei, sem az alkotmány nem szól az fogamzóképes ember fogantatás előtti felelősségvállalásáról. Sem a tudatos családtervezés lehetőségéről, sem a boldog és működőképes párkapcsolat kialakításának lehetőségéről, melyek mindegyike hozzájárulhatna a nem kívánt terhességek számának csökkenéséhez. Sőt, arra a kérdésre sem térnek ki a szövegek, hogy vajon egy megfelelő, érett és felelősségteljes férfi-viselkedéssel nem lehetne-e javítani a női jogok és lehetőségek minőségén és arányán?
Valójában ez lehetne olyan társadalmi szinten is értékelhető változás, - mely ugyan a problémát globálisan nem oldaná meg – de jelentősen javíthatna a témában való biztonságos eligazodáshoz. A nem kívánt terhességet megelőző – az egészségügyben is használt kifejezéssel élve – „preventív időszak” taglalása helyet kellene kapjon mind a nők jogait védő szervezetek, mind a társadalmi normák rögzítésének szintjén.
Azaz nem javítana-e a nők esélyein, ha minden szinten nagyobb segítségnyújtást, szervezett és spontán akciókat tapasztalnánk a felelősségteljes, működő és boldog párkapcsolatok, és szexuális élet megteremtése érdekében? Úgy is fogalmazhatnánk, hogy minden kétséget kizáróan sokkal nagyobb odafigyelést és szabályozást igényelne a nő védelme és tisztelete, ám ezt nem kizárólagosan a benne fogant zigóta, embrió, magzat elhajtásával lehetne elérni.
Ahogyan a nemzetközi szervezet, a CEDAW is elismeri: „a születés előtti élet védelmét szolgáló intézkedéseket a nők emberi jogaival összhangban kell érvényesíteni. Ezen intézkedések közé tartoznak a biztonságos gyermekvállalással összefüggő szolgáltatások és a terhesgondozás, a spontán vetélések számának csökkentése, valamint az olyan szociális intézkedések, amelyek a várandós nő szociális és gazdasági terheit csökkentik.
Az államok emellett hozhatnak olyan intézkedéseket, amelyek csökkentik a terhesség megszakítások iránti igényt a megfelelő családtervezés és fogamzásgátlási szolgáltatások biztosításával. Az ENSZ Emberi Jogi Egyezményét felügyelő szervezetek állandóan arra hívják fel a figyelmet, hogy a terhesség megszakítások számának csökkentése családtervezési szolgáltatásokkal és felvilágosítás segítségével érhető el.”
Maresz
