Kedd: Vörösmarty Attila izomláztól szenved

Olvasási idő kb. 2 perc

Képviselőtriónk férfitagja is rendesen kitett magáért a keddi napon. A halálos fáradtság mégsem tartotta vissza őt attól, hogy megvárja az esti BL-meccset! Bölcsi reality, első beszámoló.

Képviselőtriónk férfitagja is rendesen kitett magáért a keddi napon. A halálos fáradtság mégsem tartotta vissza őt attól, hogy megvárja az esti BL-meccset! Bölcsi reality.

Nem aludtam nyugodtan. Óránként felébredtem és tekingettem az órára. Valahogy ez a nyugtalanság átragadt a család legkisebb tagjára, Álmosra is. Szokásától eltérően többször fent volt, így az édesanyja is többször felriadt. Fél 6-kor elkezdtem végre a készülődést. A dolgozós ruhát már az este kikészítettem, viszonylag észrevétlen volt a távozásom. Csípős hideg, -6 fok! Nem tipikus kiránduló idő kerékpározáshoz, de nincs mit tenni, ennyi pénzből itt az Alföldön ez a legjobb közlekedési eszköz.

Negyed óra tekerés és érkezés a bevállalt munkahelyre. Együtt érkeztem Andival, akit már korábbról ismertem, és aki rögtön a részemre kijelölt öltözőbe vezetett. Kíváncsi tekintetek, de mégis bátorító mosolyok kísérték első lépéseimet. Itt a világos, fehér munkaruha az ajánlott, ezért én is „műtősfiúnak” öltöztem.

Andi azonnal befogott és feladatot kaptam. Szalvétahajtogatás! Szerintem ezt már előre „kitervelték”, ez volt a beugró. Jelentem, megfeleltem, kb. a felét gyártottam Andiénak! Közben megérkezett Rita is, aki a Napocska csoport egyik nevelője. Hajtogatás közben persze beszélgetés, és ami az egész napra az egyik legjellemzőbb volt, az a nyíltság és kedvesség, ahogy befogadtak. Persze ennek egész nap próbáltam megfelelni, és próbáltam minden munkafolyamatban részt venni. De erről inkább ők beszéljenek vagy írjanak!

Az én éjszakai nyugtalanságom a szülőkre is átragadhatott, szokatlanul későn kezdték el hozni a gyerekeket. Az első érkezése azonnal emlékeket ébresztett bennem, ahogy mi vittük Zétényt annak idején, és talán ez volt a másik fontos dolog a mai nap, ami igazán segített. Hiszen ezt már átéltem, csak a másik oldalon.

Reggel gyerek otthon felébreszt, reggeli, majd felöltöztet. Bölcsödébe elvisz, levetkőztet, puszi, ölelés, munkába elrohan. Délután gyerek átvéve, felöltöztet (bosszankodva, hogy milyen koszos a ruha). Otthon játék-vacsi-játék-fürdetés-játék-lefektet. Akinek van, az tudja, miről beszélek.

És akkor belülről:

Ezt szorozzuk meg 12-vel!!!! Ma ennyien voltak: Niki, Marci, Lacika, Jocóka, Gyöngyös, Adri, Bálint (ő a mai nap kedvence) és a Többiek. Ahogy megérkeztek, a percek és az órák egybefolytak (az idő és a csiga sebessége egyenesen arányos!).

Ismerkedtünk, fokozatosan befogadtak, többen csak lassan páran még később sem. Rajzoltunk, reggeliztettünk, kicsit vasutaztunk, gyurmáztunk, próbáltam mesét olvasni, felöltöztettünk, udvaron levegőztetve orrot töröltünk, majd levetkőztettünk, pisiltettünk, pelenkáztunk, ebédeltettünk, lefektettünk, ebédeltünk és végül mikor mindegyik poronty elaludt, leültünk Andival, Anikóval, Beával, Ritával és Zsókával KÁVÉZNI.

Ne kérdezzen senki semmit, fáradt vagyok, izomláz, szellemileg eltompulva. Zétény duzzog, mert nem vele játszom, Álmost fürdetni kéne .............     és 20.45-től BL. meccs

Folyt köv.

Háztartási Napló

Bevásárlás: 2 018,- Ft

Babatápszer: 2 999,- Ft

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Vörösmarty Attila
Vörösmarty Attila
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.