Kanadába is megérkezett a tél legjava, és Gibson hóeltakarítási főmunkatársként lapátolja el a markolóval a ház körül. Beindult a Maki-Logan párharc, és azt is megtudjuk, hogyan lehet rábírni egy dacoló kisfiút a felöltözésre.
Eddig abban a hitben éltem, hogy az igazi kanadai téllel már találkoztam. A java viszont még csak most jött el. Amerika felől érkezett egy több mint 3000 km széles hóvihar-sáv formájában. Nyomában Dél-Ontarióban is helyenként 30 cm-es hó hullott. Az erős szél, melynek olykor fütyülését is lehetett hallani, tejföllé varázsolta a tájat. A havazás kisebb szünetekkel folytatódott, így mostanra több mint fél méteres hó fed mindent. Az utcákban ember méretű hókupacok őrködnek a járdák mellett, az óriási fenyőfák ág-karjai pedig lomhán ereszkednek lejjebb és lejjebb a hó súlyától.
Gibson számára azt hiszem most jött el az igazi kánaán. A hólapátok beüzemelve, katonás sorban várakoznak minden nap a garázsban, hogy Gibson, a család hólapátolási szakértője, kezelésbe vegye őket. Az elmúlt napokban egy szánkódombnyi havat hordott össze a ház előtt. A hótól Gibsonnál már csak Maki az izgatottabb, aki, ha havat érez talpa alatt, nem tud megálljt parancsolni többé mancsainak, és eszeveszett ugrándozásba, rohangászásba kezd a fejéig érő hóban. Még jó, hogy Gibson rendben tartja a kertet, így mindkét kölyök hódolhat szenvedélyének. A kutya egyébként hihetetlen iramban fejlődik, az értelme kicsit lassabban, mint a testtömege, de nincs szórakoztatóbb egy kajla, aktív kiskutyánál, és a házat eddig ellenőrzése alatt tartó macskauralkodók harcánál. Amber, a nőstény, ügyes taktikát dolgozott ki, 2 méteres körzetében Maki meg sem közelítheti, mintha egy láthatatlan falat húzott volna maga körül. Logan viszont ennél barátságosabb, ő közel engedi az érdeklődő, szimatoló kutyát magához, viszont nyugalma ilyenkor erőteljesen veszélybe kerül, aminek hallható eredménye is van. Egyenletes berregő hanggal próbálja Maki tudtára adni, hogy benne van a haverkodásban, de csak úgy, ha ő kezdeményez. A nyávogásba fúló berregést hallva, és Logan hátán égnek meredő bunda látványától Maki is vinnyogó, elfojtott ugatásokat hallat, amik végül koncertté egyesülnek, és egy őrült hajszába torkollnak. Gibsonra ezek a jelenetek nagyon pozitívan hatnak. Ilyen jóízű kacajokat ritkán hallani egyébként tőle, kivéve, ha csiklandozni kezdem. Még a szundításból való felébredés is könnyebb és gyorsabb, ha Logan és Maki akcióba lép. Egyébként én sem bírom ki nevetés nélkül nézni, ahogy a két állat játszik. Logan próbál úgy tenni, mintha nem érdekelné őt a kutya. Sikertelenül. Gibson olykor szintén beszáll a játékba, így ilyenkor már hárman kergetik egymást fel-alá a lakásban. Néha azért kicsit közbe kell lépnem, mert az izgalom, ahogy tetőfokára hág, a helyzet egyre veszélyesebb. A szeleburdiság ilyenkor könnyen sírással végződik. Vagy nyüszítéssel. Attól függ, ki kerül ki győztesen.
Maki megjelenése az életünkben egyébként más jellegű pozitívumokat is hozott magával. Gibson addig a természetesség híve volt, és ruhát csak ünnepnapokon tűrt meg magán. Zokniról és papucsról szinte szó sem lehetett a lakásban. A reggel gondosan ráadott ruhákat módszeresen távolította el magáról. Szülei megnyugtattak anno, hogy ne aggódjak, ha meztelen a gyerek néha, bent úgyis meleg van, és ha ő így érzi jól magát... Én nem is aggódtam. De Maki megjelenésével új szabályokat kellett bevezetni. Az első és legfontosabb az alsónadrág és a nadrág viselése. Maki előszeretettel rág meg mindent, nem kímélve Gibson fenekét sem. Újabban már a házi mamusz is a listára került. Az egészben az a jó, hogy Gibson már magától akarja a ruhákat viselni, és Maki apró, éles kis fogainak köszönhetően, már esze ágában sincs megválni tőlük.
Itt-tartózkodásom óta már sok változásnak lettem szemtanúja, többnyire fejlődésnek, ám néhány dologban újabban erőteljes ellenkezésnek. Ilyenkor lehet érzékelni, hogy az idő milyen gyorsan repül. Alig pár hónap, és egy pelenkásból teljesen szobatiszta gyerek válik. Az apró lépések, hónapokon át tartó noszogatások, győzködések egyik napról a másikra elérik céljukat. Egy pillanat, és a pelenka teljesen feleslegessé válik. Nagy lépés ez a kicsiknek, egy megszokott dolog elengedése, a felnövés folyamata.
Az egyetlen dolog, amiben Gibson az utóbbi időkben nem tett látványos előrelépést, az az esti fürdés. Mint arról már írtam, úgy látom, nem alakult ki egy megszokott esti fürdési szertartás, ami szerintem nagyon fontos lenne. Ezek az esti események, amellett, hogy sok gyerek számára élményt is jelentenek egyben, az elaltatáshoz is felkészítik őket. A fürdés esetében nem csupán a tisztálkodásról van szó, hanem bizonyos szokások megtanításáról és elsajátításáról. Ha valamihez nem kötődik egy kis rendszeresség sem, illetve nem válik természetessé, egy ekkora gyerekben annál nagyobb ellenkezést fog kiváltani, mikor egyes esetekben a szülők azt mégis kötelezővé teszik. Mára odáig fajultak a dolgok, hogy Gibson üvöltve rúgkapál és bömböl, miközben szülei kétségbeesetten próbálnak megoldást találni, a gyerek mitől utálta meg ennyire a fürdést. Mióta itt vagyok, csak pár alkalommal került sor arra, hogy én fürdettem. Miután elkészítettem a vizét, szó nélkül beült a kádba, pancsolt kicsit, játszott, majd a szárítkozás után már pizsamában, az ágyban is lehetett marasztalni. Igaz, próbálkozott utána még lemenni az alsó szintre, de mindig meggyőztem, hogy most már késő van, odalent pedig nagyon sötét. Egy-két „Kíváncsi George”-os mese után pedig nem sokkal álomba is szenderült általában. Ez a mese egyébként Gibson kedvence. Vannak napok, mikor többször ugyanazt a történetet kéri. Egy kis majom a főszereplő, akinek a sárga kalapos barátja mindig figyelmezteti, ha egy kis időre egyedül hagyja, hogy vigyázzon magára, és kerülje el a bajt. Úgy látszik ezek az intelmek mélyen rögzültek Gibsonban. Épp az alagsorban gyártottam neki a gyurmából a golyókat, amiket a markolójával szedegetett össze, mikor az elmélyült lapátolásból hirtelen felocsúdva annyit mondott:
- Szükségem van egy dömperre. Te maradj itt addig, és ne kerülj bajba!
Még jó, hogy van egy ilyen felelősségteljes „felnőtt” a környezetemben, aki vigyáz rám.
