Kórházfigyelő - Bajcsy

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Eheti kórházfigyelőnk a budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórházat teszi anyai mérlegre. Olvasónk, Zsuzsa véleménye azért is érdekes, mert 2010-ben másodszorra szült itt - és mindent összevetve csupa jó élménnyel távozott

E heti kórházfigyelőnk a budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórházat teszi anyai mérlegre. Olvasónk, Zsuzsa véleménye azért is érdekes, mert 2010-ben másodszorra szült itt - és mindent összevetve csupa jó élménnyel távozott. Zsuzsa nem az egyetlen, aki a Bajcsyról figyelőt küldött, Lilomama és egy másik Zsuzsa, Lizi anyukája is itt szültek, az ő beszámolóikkal is bővítjük hamarosan ezt a szekciót.

Bajcsy-Zsilinszky Kórház Budapest (forrás: bajcsy.hu)

A kórház neve: Bajcsy-Zsilinszky Kórház

Mikor szültél itt? 2008 és 2010.

Általános tapasztalat

A szülészeti részleg két év alatt is sok változáson ment keresztül, elsősorban személyi változásokat vettem észre, ami kifejezetten jót tett az osztálynak. Még mindig kevés a személyzet, ahhoz képest, hogy mekkora a forgalom, de legalább már nem néznek ferdén az anyukára, ha első gyermekével nem tud mindent azonnal.

Terhesgondozás

Mivel nem ide jártam, csak azt tudom megosztani, amit vérvételek alkalmával láttam. Ha valakinek van fogadott orvosa/szülésznője, akkor minden gyorsan, gördülékenyen megy, nem kell várnia semmire. Ha ezek nincsenek, akkor hosszú a várakozás, hiába van elvileg terhesgondozás, úgy láttam, orvost csak nehezen lehet találni. A vérvételeken nagyon sokan vannak, mondjuk a kórház javára írható, hogy van külön vérvétel a kismamáknak, nem a többi beteg között kell várni erre. Viszont az egyetlen nővér, aki vért vesz, nagyon leterhelt, ráadásul mellette a CTG-t is ő csinálja.

Pontozás: 10/8

Szülőszoba

Mindegyik szülőszoba szépen felújított, én a zöldet és a sárgát „próbáltam”, illetve azt, ahol sarokkád van. Ezt lehet is használni, nem nekem kellett kérnem, a szülésznő javasolta. Láttam ezenkívül mindenféle alternatív eszközt (labda, bordásfal), gondolom, ezeket is lehet kérni vajúdás közben. Légkondicionáló is van a szobákban, ami jól jön, mert a harmadikon bizony meleg van. Hagyományos, kengyeles vizsgálóasztal egyikben sincs, mindenhol viszonylag kényelmes ágy van, ami átalakítható a kitolási szakaszban, a kengyelt külön lehet rá felszerelni, gondolom az orvos igényeinek megfelelően. Apuka végig velem lehetett, csak egy saját papucsot kellett neki vinni (ha nem lett volna, akkor kapott volna a cipőjére zacsit), de ezen kívül semmi elvárás nem volt: sem bemosakodnia, sem külön ruhát felvennie nem kellett. A csecsemőt elviszik megmosdatni, lemérni, de apuka vele lehet, majd rögtön visszatolják a kiskocsin. Az sincs megszabva, hogy mennyi időt lehet a szülőszobán tölteni, ahogy megérkeztünk, egy gyors vizsgálat után el is foglalhattuk a szobát, sőt, mivel az osztályon nem volt szabad szoba, egy fél napot még szülés után is maradtunk. Ezalatt csak a legszükségesebbek miatt zaklattak, hagytak mindeket együtt lenni, ismerkedni a babával.

szülőszoba (forrás: bajcsy.hu)

(Leírás és képek a szülőszobáról itt )

Pontozás: 10/10

Gyermekágy

A csecsemőosztályon rooming-in van, sőt, bár nem szólnak érte, de alapvetően azt szeretik, ha a baba minél kevesebb időt tölt a csecsemősökkel. Mint már írtam, két év alatt sok új arc került ide, akkoriban nem mindenki volt segítőkész – ez sokat javult azóta. Többször is bejöttek, megkérdezték, minden rendben van-e, kell-e segítség, még a mellemet is megmasszírozták, amikor beindult a tejelválasztás. Biztattak, hogy menni fog a szoptatás, adtak ezzel kapcsolatban is tanácsot. Ha hangosan sírt a pici éjszaka, bejött az ügyeletes nővér, megnézte mi a baj, próbált segíteni. Bármikor szó nélkül lefürdették a gyereket, ha „baleset” történt, tiszta ruhát is adtak, ha kellett. Néha ugyan kicsit várni kellett pl. a szobatársam sokszor kérte, hogy sterilizálják a mellszívóját – ez fél napba telt, és olyan nővér is volt, aki elsőre nem tűnt túl kedvesnek, de alapvetően mindenki segítőkésznek bizonyult. Külön kiemelném az újszülött-gyógyászokat, akikkel találkoztunk a bent eltöltött 4 nap alatt. Mivel második babám nyáron született, amikor mindenki szabadságon volt, így több orvossal is találkoztunk. Mindegyikük kedves volt, nem szedték le a fejem, ha kérdeztem, sőt, egyikük még meg is büfizette a kisfiamat, akit éppen vizsgált.

csecsemőosztály (forrás: bajcsy.hu)

A látogatók mindenféle korlátozás nélkül bejöhettek, még az éjszaka közepén is nagy volt a jövés-menés. Rajtuk, illetve a kismamán múlik, hogy mosnak-e kezet, mennyi ideig maradnak. Ez zavaró volt, mert amikor már pihenni akartam volna, a szobatársam látogatói még javában fárasztották az egyébként épp császár után lábadozó anyukát. Sőt, olyan szoba is volt, ahová apuka éjfélkor érkezett meg, majd reggelig maradt, a fotelben szundikálva.

Van alapítványi szoba, ezek 1 illetve 2 ágyasak. A 2 ágyas 7000 forint volt egy éjszakára, akkor kell szólni róla, hogy ilyet szeretnénk, amikor bemegyünk a szülészetre. Ez nem túl olcsó, az egyágyas drágább –viszont elszámoltatható egészségpénztárral, ha van ilyen valakinek. Az alapítványi szoba egyetlen előnye a saját mosdó/zuhanyzó, amit minden reggel takarítanak. Láttam a közös WC-zuhanyzót, elsősorban emiatt döntöttem az alapítványi szoba mellett. Viszonylag tiszta a szoba, de extra ellátás nem jár a külön pénzért, ugyanaz az ennivaló (nagyon silány), orvos sem jön többször, és az osztályos nővérek (nem a csecsemősök) is nagyon leterheltek. Ami hiányzott a szobából az a légkondi, mert nagyon meleg van, egész nap odasüt a nap, a sötétítő függönyök nem sokat érnek, szellőztetni pedig csak úgy tudtunk, ha huzatot csináltunk.

A baba ellátásához a szobában van pelenkázó, ha valaki maga akarná fürdetni, kiskád, és adnak popsikrémet, vattát, alkoholt és hintőport a köldökcsonk ápolásához. Pelenkát vinni kell, textilpelust és ruhát viszont adnak, csak a kiskesztyűt kellett vinni, ha nem akartam, hogy összekarmolja magát a kicsi.

Pontozás: 10/9

Szubjektív véleményem a kórházról, a részlegről és az ellátásról:

Alapvetően csak jót tudok mondani a szülészetről, egy-egy embert leszámítva mindenki kedves és segítőkész volt. Itt is kevés az ember és sok a munka, de igyekeznek nem éreztetni a betegekkel. Amit megtanultam: kérni és kérdezni kell, ha gondom van, mert abból, hogy rám néznek, még nem fogják kitalálni, mi a gondom.

Ajánlod más anyáknak?

Igen.

Zsuzsa

---------------------------------------------------------------

Fővárosi Önkormányzat Bajcsy-Zsilinszky Kórház

1106 Budapest, Maglódi út 88-91.

Tel.: (06-1) 432-7500 - központi szám

(06-1) 432-7720 - Szülészeti-nőgyógyászati osztály

Az osztály orvosai: lásd itt

honlap: www.bajcsyszul.hu

Ne feledjétek, továbbra is várjuk a kórházfigyelőket a poronty@divany.hu címre! Elsősorban a vidéki kórházakkal vagyunk elmaradásban, írjatok!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

olvir
olvir
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.