Vigyél még egy cipőt – családi programok hétvégére

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kinti és benti programokat kínálunk az egész családnak: színházat, rendezvényt, kiállítást és sétát!

Színház

A Kolibri Színház műsora ezen a hétvégén is igényes gyermek- és ifjúsági programokat kínál. Érdemes már a legkisebbeket is megismertetni a színház élményével, hiszen ma már egyre több olyan előadás van, amelynek kifejezetten a bölcsis-ovis korosztály a célközönsége. Most hétvégén például megtekinthető a generációk számára kultuszműnek számító Bors néni és a szintén több generációnak ismerős gesztenyefigura, Kippkopp színpadi feldolgozása... Október többi napján többek között a TODA bábszínházi előadását lehet majd megnézni, illetve a Gyermekjátékok című táncos produkciót, Bozsik Yvette közreműködésével.

Az RS9 színházban vasárnap délelőtt népszerű tv-szappanoperák szereplőit láthatjátok merész színpadi „kísérletben”: játékos, vicces kémiaóra lesz, a Máguspárbaj című előadás keretében. Az előadást 5-14 éves korosztály számára ajánlják. (írta: Kiss Judit Ágnes, rendezte: Krizsik Alfonz) A részleteket itt találod, és ízelítőt is nézhetsz, ha ide kattintasz.

Fesztivál, rendezvény

Szombaton 11 órától ünnepli 9. szülinapját a Pagony. Ebből az alkalomból a Pagony Kiadónál megjelent könyvek árából 25% kedvezményt kaphatsz, ha elsétálsz  az üzletbe. A szülinapi bulin egyébként lesz kis cirkusz is, amire mi is kíváncsiak leszünk...

Ugyancsak szombaton déltől a NOHA Stúdió családi programjára is szeretettel várják az érdeklődőket. Az ígéretesnek hangzó ETMO fesztivál keretében a borkóstoláson, vásáron, előadásokon kívül 14:00-19:00 gyerekfoglalkozások lesznek. A rendezvény helyszíne a Damjanich utcai Borkápolna.

A Tűzraktérben vasárnap délután 14:00-től tehetsz akár családostul a szegénység ellen. (2010 a társadalmi kirekesztés és a szegénység elleni küzdelem éve ugyanis) Rengeteg program, filmek, előadások, kiállítás, valamint gyerekeknek szóló bűvész- és bábelőadás várja mindazokat, akik szolidaritásukat kifejeznék. Vigyetek magatokkal még egy cipőt!!!

Félig kint - félig bent

A hétvégén állítólag még jó idő lesz, így érdemes az egyik napra beiktatni valamilyen szabadtéri programot.

A Millenárison sétálgatva még ezt-azt el is lehet intézni, ha több felnőttet is be tudsz vonni, sőt, míg a gyerek a játszón van a nagyival, te akár beosonhatsz egy fél órácskára a World Press fotókiállítás megtekintésére is... A nagyobb gyerekeket meg bátran viheted, igaz, a fotók helyenként megdöbbentőek és borzalmasak, úgyhogy résen kell lenni, ha gyerekkel mész.

Szabadban

Az alábbi oldalon megtalálható egy csomó népszerű kirándulóhely. Bátor családoknak akár kutyástul ajánlom az izgalmas Rám-szakadékot, Dobogókő célponttal. (Még kompozni is lehet.) Kirándulásaitokat itt tudjátok megtervezni.

A Budakeszi Vadaspark is csábító lehetőség, hiszen tele van mindenféle ritkán látható állattal. Ehhez a lehetőséghez holnap külön posztban szeretnénk kedvet csinálni.

Budapesten a Normafa környékét ajánlom szívből: a kisebbekkel és a nagyszülőkkel a libegőzés merülhet fel. Más családi szabadtéri programhoz is ugyancsak a János hegy, Tündérhegy környékét javaslom a helyenként gyönyörű kilátás miatt is, de azért is, mert a környék egyformán alkalmas rövidebb sétához és hosszabb kiránduláshoz vagy biciklizéshez akár. Ne feledkezzünk meg a Gyermekvasútról (ide természetesen a fogaskerekűvel érdemes közelíteni), sem a Csillebérci Szabadidőközpont területén található Kalandparkról!

Szuperjó hétvégét mindenkinek!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

gnu
gnu
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.