Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Amikor a gyerek mellől visszamegyünk dolgozni – repesve vagy kelletlenül – és rögtön teljes munkaidős elfoglaltságban találjuk magunkat, sokan ábrándozunk arról, hogy nem lehetne néhány órával kevesebb?
Amikor a gyerek mellől visszamegyünk dolgozni – repesve vagy kelletlenül – és rögtön teljes munkaidős elfoglaltságban találjuk magunkat, sokan ábrándozunk arról, hogy nem lehetne néhány órával kevesebb? Én sem voltam-vagyok kivétel, de eltűnődtem, hogy is lenne, ha most jönne a tündér a varázspálcával, és hipp-hopp előjönne egy lehetőség négy vagy hatórás munkára. Jó volna ez?
Hogy érdemes legyen végiggondolni, vegyük ki azokat a munkaköröket, ahol a részidős foglalkoztatás a dolog jellege miatt nem oldható meg – középiskolai osztályfőnök, cég felsővezetője vagy vállalkozás fő tulajdonosa, esetleg pilóta. A részmunka ezzel együtt elméletben sokkal több helyen lehetséges, mint mondjuk távmunka – otthonról nem lehet vakbélműtétet végezni, de nem teljesen lehetetlen ezt hat órában csinálni. Meg sok minden mást is, de az ördög a részletekben hamar felüti a fejét.
Egy pillanatra álljunk meg, gondolkodjuk a munkáltató fejével, onnantól, hogy elmentünk szülni, és a munkánkat el kéne továbbra is végezni. Ha valóban van egy teljes állásnyi tennivalónk (erről majd később részletesen), akkor vagy felvesznek a helyünkre átmenetileg valakit, vagy a munkánkat szétosztják a többi közt. Tömeges robotmunkák esetében egyszerű az ügy – a sor pénztárosainak többet kell túlóráznia, vagy becsücsül valaki a helyünkre, aki eddig is ezt csinálta, legfeljebb máshol. Pont a tömeges robotmunkák esetén a legkönnyebb a munkáltató dolga, minél egyedibb a feladat és a tudásunk, annál nehezebb az ügy, pótolni minket így vagy úgy. És annál nehezebb lesz egy teljes munkaidős állásból valahogy részmunkaidőset sikeríteni, akár átmenetileg.
Ha ugyanis egyszer jelentkezünk, hogy részmunkaidőben térnénk vissza, attól a mi eredeti munkakörünk (ha a piaci helyzet nem változott távollétünk alatt jó nagyot) és munkaigénye még nem csökken. Márpedig ha választani lehet, általában azt szeretnénk visszakapni. A munkáltató meg nem véletlenül hirdette meg annakidején a munkádat teljes munkaidősként.
Sok, általában nagyobb cégnél ugyan vannak „gyárilag” részmunkaidős állások, de ezek ritkán igényelnek magas képzettséget, nem adnak sem karrier-előmeneteli lehetőségeket, sem viszonylag jó fizetést, sőt, lehet olyan paraméterük, ami miatt kisgyerekesek számára teljességgel alkalmatlanok is lehetnek. Sorok írója ha ezek közül válogatna a saját cégénél, akkor jól fizetett, megbecsült, egyedi munkaköre helyett mehetne például front-office ügyfélszolgálatosnak a többi ötven közé, nagyjából negyedannyi pénzért, szigorú eljárási szabályok szerint, minimális gondolkodással és egyedi döntési lehetőséggel, szabályozott vécészünetekkel, és persze váltott műszakban, amiben van éjszaka és hétvége is. Esetleg takaríthatná is a cég hipermodern irodaházát. Ennyit aligha érne meg a részmunkaidő. És innen visszakapaszkodni a saját pozíciómba körülbelül annyi esélyem volna pár év múlva, mint a vezérigazgatói szék megkaparintására.
Ha pedig maradnék a saját kaptafámnál, akkor mi legyen a fennmaradó, legalább kétórányi munkával? Szerencsés csillagállás mellett a csoport többi tagjára akkor lőcsölhetem anélkül, hogy halálos ellenségeket szerzek magamnak, ha van olyan kolléga, aki pár év múlva hasonló cipőben járva kérne részmunkaidőt, és a szétosztandó plusz munkát ezek alatt az évek alatt végezhetném én. Ellenkező esetben könnyen válhatok a csoport páriájává, aki más khm, testrészével veri a csalánt.
Ha a munkát senkire sem lőcsölve Sztahanovként bizonyítom, hogy én a nyolcórás munkával vidáman végzek hat óra alatt, annyira hatékony vagyok, akkor vágom még csak a fát magam alatt. Elvégre akkor kevesebb pénzért dolgozom ugyanannyit, majd hülye is lesz a munkáltató ezt a kellemes helyzetet a maga kárára fordítani később. És ha a részlegnél leépítés kerül szóba, akkor egy külföldi tulajdonú cég távoli központjából a részmunkaidős státuszt a legkönnyebb megszüntetni, elvégre csak hatórányi munkát kell szétosztani a többi közt. Ja hogy te nyolcórányit végzel benne? Az New Yorkból, Kuala Lumpurból vagy Stockholmból aligha fog látszani. Ha pedig kis cégnél dolgozol, ahol a főnök a szomszéd íróasztalon nyomja, akkor pedig általában lehetetlenség hat órába zsúfolni a feladatot, mivel a nyolcórás állásod Stockholmban, New Yorkban és elméletben legalább két hatórásnak felelt meg eddig is. Csak hát ugye, a hazai körülmények.
Itt van még a túlóra kérdése. Ha a többi bent van, mikor te már mennél, a munka meg csúszik, akkor te már rég túlórázol, amikor a többi még csak tölti a rendesen megfizetett munkaidejét. Ha kifizetik a túlórát, akkor „csak” azt kell megoldanod, ki megy a gyerekért és ki főz, elvégre ezért kértél részmunkaidőt. Ha csak lecsúsztathatod, akkor fogadhatsz, hogy majd csak a jövő héten. Vagy a jövő hónapban vagy a jövő évben, a dolog emlékeztethet a szamár elé lógatott szénacsomóra.
Van még egy kérdés, nevezetesen a munka eloszlása. Nemcsak napi hatórás munkaidőt ismernek részmunkaidőként külföldön, hanem van olyan is, hogy valaki hosszú órákat dolgozik mondjuk hétfőtől szerdáig, hogy csütörtökön-pénteken otthon maradhasson. Ami közlekedés szempontjából sokkal előnyösebb lehet, például nekem akkor is két órámba és rettenet sok benzinembe kerülne a mindennapos oda-vissza, ha az irodában csak négy vagy hat órát töltök. Viszont jelenleg a mai magyar óvoda és bölcsőde nem ismeri az efféle rugalmasságot, nem bírja mondjuk este hatig-hétig tárolni heti egy-két napig a gyereket, hogy aztán a hét utolsó napjain ne is lássa.
Ez persze nem jelenti azt, hogy nincsen vállalható kompromisszumokkal (munkaadónak és munkavállalóknak) teljesíthető részmunkaidős megoldás ennél vagy annál a cégnél. Létezhetnek akár vállalkozások is, amik megélhetést nyújtanak napi hat óra munka ellenében – ismerek anya-lánya kozmetikus párt, ahol az egyik délelőtt, a másik délután dolgozik az üzletben, aki nincs ott, az vigyáz a gyerekre. Ismertem volt munkahelyről olyan fiatal nőt, aki annyira jó munkaerő volt, hogy munkáltatója térden állva könyörgött neki, jöjjön vissza a tervezettnél hamarabb, ezt ő azonban csak úgy vállalta, hogy az első időkben egyszerre csak négy órát töltött bent, és nem ment minden nap. Kollégái épp kitűnő munkája miatt vállaltak átmeneti többletfeladatokat. Ezzel együtt többségünket nehezen teljesíthető feladat elé állítja a részmunkaidős visszatérés megszervezése – attól tartok, nem lesz ez másként a közszférában sem, ahol jogszabályi rendelkezés írja elő a kismamák részmunkaidős foglalkoztatását, ha a munkavállaló ezt kéri.
Szóval ha megjelenik a jó tündér a varázspálcájával és sitty-sutty kimondaná a varázsigét, amitől számunkra rövidebb vagy hosszabb időre részmunkaidő terem, gondoljuk meg jól. Egy régi mondás szerint ugyanis az Úristen kétféleképp büntethet meg bennünket – úgy, hogy azért sem teljesíti a kívánságunkat, vagy úgy, hogy valóra váltja.
