Budapesti óvodába járó kiscsoportos gyermek anyukája vagyok. Mindemellett „halmozottan hátrányos helyzetűnek” számítok, hiszen még dolgozó nőként is funkcionálok. A fővárosi óvodákkal kapcsolatban már sokféle észrevételt, kritikát hallottam, de mostanra már magam is megtapasztalhattam egy-két dolgot, így az első év vége felé közeledve.
Azon már túl vagyok, hogy meg akarjam érteni, hogy vajon miért telnek meg 4 óra körül ovis gyerekekkel a játszóterek, és miért van az, hogy ha fél 5 után érek oda az oviba, akkor szinte utolsóként hozom el a kisfiamat. Vagy, hogy miért kerülnek fél 5 után összevont csoportba a gyerekek, miközben a munkaidő a legtöbb helyen 9-től 5 óráig tart.
Azon sem csodálkozom, mikor azt hallom, hogy néhány óvodában péntekenként szinte kötelezik a szülőket, hogy ebéd után vigyék el a gyerekeket. Még az is belefér, hogy egy évben adott mennyiségű (5?) „nevelésmentes” napot tartanak az óvónők, és persze ezek egészen véletlenül mindig hétfőre vagy péntekre esnek.
Az viszont már tényleg érthetetlen számomra, ahogyan a nyári szünet szervezése történik. Igaz, hogy az óvodák gyakorlatilag csak 1-1 hónapra zárnak be, de június közepén mindegyikben megszűnik az élet. Az utolsó szülői értekezleten felhívják a szülők figyelmét, hogy ettől az időponttól kezdve összevont csoportok vannak. Azt sem lehet tudni, hogy mikor melyik óvónő felügyel a kicsikre, melyik csoportban lesznek, szóval egy nagy káosz alakul ki. Emiatt erősen ajánlják, hogy– ha megoldható – két és fél hónapig ne nagyon menjünk az ovi környékére sem. Főként a kiscsoportosokat érinti ez a dolog, mert az óvónénik szerint elég nagy trauma nekik az összevont csoport.
Bennem viszont felmerül a kérdés, hogy vajon tényleg minden szülő meg tud oldani két és fél hónapot nagyszülők bevetésével, és az összes szabadságának erre az időtartamra való csoportosításával? Tényleg olyan nagy trauma a gyerekeknek az összevont csoport? Ha igen, akkor miért nem találnak erre valamilyen más megoldást? Vajon az mekkora trauma lenne a gyereknek, ha anya munkahelyén egyszer csak megelégelnék a nevelésmentes napok miatt megnyújtott hétvégéket, a késő délután tartott megbeszélésekről való állandó hiányzást, és – mint olyan munkaerő, akire nem lehet bármikor számítani – egyszerűen elbocsátanák???
Zita (32)
