Az első tanév úgy eltelt, hogy szinte észre sem vettem. Egy hajszálnyival a vége előtt világosodtam meg és jöttem rá olyan fontos dolgokra, mint például, hogy nem elég a gyereknek a napköziben tanulni, igenis itthon is le kell ülni gyakorolni. Felfedeztem az elektromos ceruzahegyezőt is, mint szülőkézkímélő eszközt. Jobb későn, mint soha.
Az iskolánkban az a szokás, hogy a napköziben minden házi feladatot megcsinálnak a gyerekek, ezért nagyon ritkán hozzák csak haza a tancuccaikat - ha marad lecke. Ilyenkor leellenőriztem a kész házit, megbeszéltük, ha valamit nem értett, néha gyakoroltuk az írást, és ezzel azt gondoltam, eleget tettem a szülői kötelességemnek. Aztán jött a pofon: az év végi szövegértés dolgozat annyira gyengén sikerült, hogy csak hápogtam, amikor hazahozta. Másnap felkerestem a tankönyvboltot és beszereztem egy zsák gyakorló füzetkét szövegértéstől kezdve az írásgyakorláson át a matematikai feladatlapokig. Innentől nem érdekel, hogy gyerek, meg hogy elsős, az iskola után játszóterezünk egy órácskát, majd utána egy-másfél órán keresztül gyakoroljuk a különböző feladatokat. (Szó nélkül, kedvvel teszi, nem tartok pisztolyt a fejéhez. Megértette, hogy ez fontos. A feladatok pedig életkornak megfelelően játékosak.)
Nyilván ez az év végi értékelésben már nem fog látszani, bár egy hét alatt is látványosan fejlődött szövegértésben és olvasásban, és az írása is egyre szebb - csak hát a dolgozatokon már túl vannak. Az vigasztal, hogy ha a nyáron is gyakorlunk, szeptemberre folyékonyan fog olvasni és fejben is jól fog számolni (az ismeretterjesztő szövegeknek köszönhetően pedig tudása és szókincse is bővül) és talán könnyebben veszi majd a második osztályt.
Ezúton köszönöm az - amúgy kézenfekvő - ötletet, hogy írjam rá a ceruzák végére a gyerek nevét. Rávéstem tehát a nevet a hatodik készlet színes ceruzára, amit az elveszettek pótlására vettem, és láss csodát, azóta a harmincas készletből csak kettő tűnt el - ezt jó aránynak minősítettem.
A ceruzahegyezésre is találtam megoldást. Igaz, nem volt olcsó, de megéri. Meguntam ugyanis a sok beírást, veszekedést és vízhólyagot, amit a rajztagozatos lányom ceruzáinak hegyezése okozott, és vásároltam egy elektromos ceruzahegyezőt, amely két-három másodperc alatt varázsol tűhegyet a kitört helyére. Esténként az összes tompa ceruzát kihegyezzük, így végre emiatt nem lesz több beírás az üzenőbe.
Jövőre pedig nincs kecmec: minden nap haza fogom hozatni vele a tankönyveit, füzeteit, hogy lássam, hol tartanak, miben gyenge és mit kell gyakorolni. Talán még nincs veszve minden.
