Falimatrica helyett szaporíts pénzt a gyereknek!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Képzeljük magunk elé a piros képű újszülöttet szépen fejlett tizennyolc-húszévesként, milyen jó lesz neki, ha valami pénz cincog a zsebében. De milyen pénz és mennyi? Ezt próbálom most körbejárni.

Amikor az ember gyereket szül, általában a kiadásai nőnek, a bevételei pedig csökkennek, tehát meglehetősen szél ellen pisilős feladat arra vállalkozni, hogy rábeszéljünk valakit, ezen a ponton indítson a gyermek számára tartós megtakarítást. Pedig mielőtt a teljes anyasági támogatást nemes egyszerűséggel a szülészorvos kezébe nyomnánk, a rokoni borítékok tartalmát pedig azonmód pelusra, plüssrugikra és cuki falmatricákra költenénk, járjuk egy kicsit körbe, mit nyerhet a gyerek valamilyen tartós megtakarítással. Képzeljük magunk elé a piros képű újszülöttet szépen fejlett tizennyolc-húszévesként, milyen jó lesz neki, ha valami pénz cincog a zsebében. De milyen pénz és mennyi? Ezt próbáljuk most körbejárni – bár ezeknek az információknak egy része gyorsan avul, de talán a veleje öt, tíz, és tizennyolc év múlva is ugyanaz marad. Plüssrugit és falmatricát ugyanis nagyobb eséllyel kapunk ajándékba, börzén vagy kölcsön, mint olyasmiket, amire majd akkor lesz szüksége a csemetének.

Babakötvény

A magyar állam ajándékát, amivel a szülőket is megtakarításra igyekeznének ösztönözni, sokan lebecsülik, szerintem méltatlanul. Pedig pontosan annyival több, mint a semmi, amennyit adnak és amennyit beleteszünk – kissé faramucira sikerült a konstrukció, de ezzel együtt szerintem érdemes kihasználni. A szabályozás miatt a magas költségektől sem kell tartanunk, kockázata tehát nincsen, plusz kedvezménye (ha minimális is) viszont van, még ha pénzügyi tanácsadók néha igyekeznek is róla lebeszélni, már hogy az állami összeghez tegyünk még hozzá. (Számoljatok és gondolkodjatok, egyéni megfontolás kérdése, mi érheti meg jobban).

A babakötvény induló  összege jelenleg 42 500Ft, amit minden újszülöttnek a kincstár tesz egy különleges számlára. El lehet onnan hozni, és betenni valami szimpatikus pénzintézethez, amely működtet babakötvény Start-számlát (és esetleg valamilyen plusszal, kedvezménnyel csalogat, vagy egyszerűen ott van a többi számlád is), de ott is lehet hagyni, 2008-tól már a kincstárnál is lehet olyan Start-számlát vezetni, ahová szülő, rokon tehet pénzt, ezt azonban jelezni kell a kincstárnak, mivel úgynevezett Start-értékpapírszámlát kell ez esetben nyitni. Ha a szülők nem nyitnak Start-számlát a gyermek nevére (mivel ez nem kötelező), akkor a Magyar Államkincstár egészen a gyermek felnőtté válásáig az alap kincstári számlán tartja nyilván a gyermeknek járó állami támogatásokat és azok kamatait. Ebben az esetben a szülőnek nincs beleszólási joga abba, hogy milyen eszközökben kamatozik gyermeke megtakarítása (a Magyar Államkincstár évente az ötéves állampapír hozamával megegyező mértékű kamatot ír jóvá a kincstári számlán levő összeg után). Ehhez, vagyis a Magyar Államkincstárban történő babakötvény igény érvényesítéséhez sem a szülőnek sem a gyermek más törvényes képviselőjének semmiféle intézkedést, igénylést benyújtania nem kell. A gyermek 18 éves korától nem kamatozó összeg a gyermek által bármikor felvehető a kincstári számláról.

Amennyiben a szülő Start-számlát vezető pénzügyi szolgáltatót választ, vagy (2008-tól) a Magyar Államkincstárnál vezetett Start-értékpapírszámlára fizet be, a befizetések után minden évben a befizetett összeg 10 százalékának megfelelő, de legfeljebb évi 6.000 Ft, befizetések utáni állami támogatást kap.

Két esetben a befizetések utáni állami támogatás a fentinél nagyobb:

* A gyermekvédelmi támogatásban alacsonyabb jövedelem miatt részesülő gyermekeknél a befizetések utáni állami támogatás a Start-számlára történt saját befizetések után minden évben a befizetett összeg 20 százaléka, de legfeljebb évi 12.000 Ft.

*  A gyermekvédelmi támogatásban átmeneti vagy tartós nevelésbe vett gyermek befizetés nélkül is 12.000 Ft támogatást kap, hiszen ő egyáltalán nem számíthat szülei támogatására.

A Start-számlát a pénzügyi szolgáltató a jogszabályban meghatározott mértékig terjedő díjért vezetheti. Ez jelenleg a Start-számla éves átlagos állományának legfeljebb 1 százaléka évente, mely csak a gyermek 18. születésnapjáig érvényes, annak betöltését követően a korlátozás megszűnik, így a díj akár nőhet is.

A Start-számlán lévő  követelés az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által biztosított termék, akár a kincstárnál, akár pénzintézetnél tartjuk. Tartható a pénz kötvényben, bankbetétben, stb. de a szülőknek, és egyéb természetes személyeknek - több befizető és több befizetés esetén is, gyermekenként legfeljebb - évi 120.000 forint Start-számlára történő saját befizetésére van módjuk. A 18. életévét betöltő fiatal ezt azonban adó, illeték és egyéb terhek nélkül veheti fel. A Kincstár értékpapírszámlája díjmentes.

Van pénzintézet, amelyik újabban fényképes igazolványhoz köti a számlanyitást – nem a TIÉDet kérik, a GYEREKNEK kell fényképes igazolvány. A személyi ingyenes (az anyakönyvi kivonattal együtt lehet mindjárt kérni is, de nyitott szemű képet újszülöttről nehéz készíteni), az útlevél pénzbe kerül, bár családi okok miatt azt is sokan váltják ki. A személyit lehet baba nélkül is intézni, amennyiben viszel róla papírokat (anyakönyvi kivonat, lakcímkártya) és igazolványképet. Ha őt is viszed, akkor lehet az okmányirodában fényképezkedni vele, alkalomadtán ez se feltétlenül könnyebb. Adóazonosító jelre is szükség van, de ezt manapság az APEH automatikusan küldi.

Ha nem csinálunk egy darabig semmit (mint én, aki elhasalt ezen a személyi igazolvány mizérián, amikor először egy banknál érdeklődtem), akkor a Kincstár értesítést küld a kincstári letéti Start-számláról, valamint felsorolja azokat a lehetőségeket, amit az előbb én, illetve jelzi, hogy mely pénzügyi szolgáltatónál lehet Start-számlát nyitni, ezek elérhetősége megtalálható a www.allamkincstar.gov.hu –n.

A következő fejezetben további megtakarítási lehetőségeket járunk körül.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Vakmacska
Vakmacska
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.