Egy hónapja vagyok már Magyarországon, és az utolsó napokra hagytam az egyik legizgalmasabb feladatomat, a babakelengye összeválogatását.
29. hét
+10 kg
Egy hónapja vagyok már Magyarországon, és az utolsó napokra hagytam az egyik legizgalmasabb feladatomat, a babakelengye összeválogatását. Az itteni szekrény legfelső polcain dobozokban állt a Londonból hazaküldött babaruhatár, kor szerint szortírozva. Nagyon érdekes és kicsit megrázó volt a dobozok tartalmát kiborítani és átnézni, és nem is egy meglepetés várt rám. A dolgok szétválogatása, amit alig 1 órás feladatnak hittem, egy teljes napig tartott, mert el-el nosztalgiáztam kis takarók, ingek, pirinyó zoknik, és hálóingecskék felett. A napot külön felvidította anyám, aki teljesen véletlenül akkor hozta el az én első cipőcskémet, amit mostanáig őrizgetett.
Amikor elpakoltam ezeket a pici ruhákat 2 éve, még nem tudhattam, hogy lesz-e még az életben gyerekem. Vagy ha lesz, akkor lány lesz-e. És hogy milyen hónapban fog megszületni. Az egyszerűség kedvéért mindent összepakoltam az életkor hónapja szerint (0-6, 6-12, stb) és eljutattuk ide. Mivel egy nagyon rendetlen ember vagyok, semmi nem volt szépen élére hajtogatva, de legalább minden tiszta volt, hordható, és a szettek darabjai nem lettek szétválasztva, hanem egymás mellett lapultak.
Az első dolog, ami megdöbbentett, amikor a ruhahegyet kiborítottam a heverőre, az volt, hogy szinte minden fehér és halványrózsaszín színben pompázott. Olyan volt, mintha egy rózsaszín bomba robbant volna fel a nappaliban. Most, hogy a gyerek nagyobbacska, már mindenféle izgalmas színbe öltöztetjük: van sok farmerja, fekete-fehér csíkos pulcsija, szürke halálfejes pólója, piros szoknyácskája. Már teljesen kiment a fejemből az a pár hónap, amikor mindene vagy fehér volt (főleg az alsóingek, a könnyű hipózást elősegítendő), vagy rózsaszín, a kislány újszülöttek nemzetközi egyenszíne, és a párom által mindig előnyben részesített viselet. Ő mindig nagyon szerette az apró sarját rózsaszínben látni, én inkább az erősebb színek felé húztam már akkor is. Valahogy úgy emlékeztem, hogy vagányabbak voltunk a színekkel. De nem. A hatás sokkoló volt, a szemem is káprázott tőle.
Csendben hálát adtam a sorsnak, hogy megint lányom lesz, hiszen ha fiút várnék, akkor szinte az egész kupac használhatatlan lenne most, vehetnék mindenből újat, világoskékben vagy zöldben.
A második meglepetés akkor ért, amikor közelebbről megnéztem a darabokat, ahogyan egyenként újradobozoltam őket. Szinte minden vadonatújnak tűnt. Sőt, mi több, nem egy dolgon ott lityegett még az árcédula is. A magyarázat egyszerű: én is elkövettem nemegyszer az új kismamák gyakori hibáját, félreraktam dolgokat „különleges alkalmakra”, amik persze soha nem következtek be. Részben azért, mert az újszülött mindenhová pizsiben (kezeslábasban) megy. És ugye a kislány nagyon gyorsan nőtt, és hetek, hónapok alatt kinőtte azt a hímzett ingecskét, vagy cuki ruhácskát, amit óvni akartam az anyatejes kakifoltok, vagy bukások miatt szükséges gyakori mosástól, vagy lusta lettem volna minden használat után kivasalni. Persze ott helyben megígértem magamnak, hogy a heti nagybevásárlásba menet is ráadom majd második lányomra azt a gyönyörű bársonyruhácskát, amit a nagyitól kaptunk, nem fogom őrizgetni, hiszen még az is lehet, hogy ez az utolsó alkalom, hogy valaki a családból viselje.
Még azok a ruhák is kiváló állapotban voltak, amiket gyakran ráadtunk, hiszen csak pár hónapig voltak használva összesen. Nem úgy, mint azok a ruhák, amiket az elmúlt 1-2 évben vettünk. Londonban nincs akkora hőmérsékletingadozás az évszakok között, mint Magyarországon, van olyan könnyű pulcsi, amit a gyerek imád és egy éve szinte minden héten hord, és fog is, amíg az szinte szét nem esik.
Az utolsó meglepetés az volt, hogy sok kedvenc ruhadarab sajnos a dobozban marad majd, és pont azok, amikre jól emlékeztem. Az újra felhasználható tucat-darabok, bodyk és rózsaszín csíkos pamut kezeslábasok, amikből kismillió van, csak akkor lettek ismerősek, amikor alaposabban megnéztem őket. De a „kisbaba első karácsonya” ruhácska, hozzá való mikulás sityakkal, 3 hónapos méretben, ami annyi családi fényképen szerepel, nem lesz használható, mert ez a gyerek júliusra van kiírva. Ugyancsak erre a sorsra jut majd a sok csini, újszülöttre és 3 hónaposra való meleg pulóver, kabát és kötött sapka, amiket ajándékba kaptunk és amikre emlékeztem arról az első télről. A „mérleg baba” cukiság még elmegy a kis ráknak vagy oroszlánnak alsóingnek, de ha július és október között szükségünk lesz a rózsaszín, cicamintás, szőrmés kezeslábasra hozzá való bundakesztyűvel, azért csak egy költözés a déli féltekére, valami nagy turpisság, esetleg jégkorszak lehet felelős.
Persze az angol időjárásból kitelik, hogy megint hideg, esős nyarunk lesz, mint tavaly. Ha egy kicsit is fúj a szél, és valahányszor 15-20 fok alá megy a hőmérséklet, én bizony rá fogom rakni erre a kisbabára a fehér Diesel bomberdzsekit vastag vadrózsaszín béléssel augusztusban, mert az volt a kedvenc darabom, és muszáj viszontlátnom. És amikor a gyerek kinövi, el fogom rakni, vissza a dobozba, az unokáimnak. Vagy a következő lánynak, mert sosem lehet tudni, hogy lesz-e még őszi lánygyerekem, vagy nyári, hűvös klímában.
Másutt
