Bálabontáskor nem tanácsos kocaturisoknak a használtruha-bolt környékére menni.
Az utcánk végénél van Budapest egyik legnagyobb használtruha-boltja, időnként meg szoktam állni körbenézni. Korábban a Porontyon is beszámoltam tapasztalataimról, melyek most újabbakkal bővültek. Leginkább azzal, hogy turkálós anyának születni kell. Új árukészlet bontásakor nem elég a kíváncsiság és a vágy a vadászösztön kiélésére, elhivatottság és egy nagy adag harci szellem is szükségeltetik. Különben az ember úgy jár, mint én, a kocaturis: meglátja a nyitás előtt fél órával az utcán kígyózó sort, fék helyett a gázpedálra lép és elmegy inkább kávézni egyet. A használt ruhát meg hagyja másra.
Zsuzsi barátnőmmel néhány hete pont akkor vetődtünk a bolt felé, amikor új árukészletet pakoltak ki. Kint még nem sejtettünk semmit, bent viszont elkövettük azt a hibát, hogy célirányosan a gyerekrészleghez mentünk anélkül, hogy körbenéztünk volna. A ruhákhoz is alig fértünk oda, közelharcot kellett (volna) vívni egy-egy darabért. Na de lökdösődjünk egy használt mellény, szoknya vagy rugdalózó miatt? Csak lestünk, hogy a vásárlók nagy része hatalmas zsákokba dobálja szinte válogatás nélkül a gyerekholmikat, mi csak 2-3 darabot szorongattunk. Amikor a pénztárhoz mentünk volna, akkor realilzáltuk, hogy a sor vége valahol Debrecen környékén lehet és saccra úgy két órát kellett volna ácsorogni terhesen a zsákosfrodók között. A babaruhákat azzal a lendülettel visszapakoltuk a fogasokra és megfogadtuk, hogy soha többé nem megyünk bálabontáskor a bolt környékére se.
Csakhogy a kíváncsiság nagy úr, ezért a minap felkerekedtem reggel, gondoltam, megnézem, mi van, ha nem nap közben, hanem már nyitás előtt tolom oda a képem a bolthoz a teljes árukészlet-csere reggelén. Azt hiszem, kicsit naiv voltam: bár nem számítottam arra, hogy üres lesz a környék, meglepett, hogy közel s távol egyetlen szabad parkolóhely sem volt, a népek pedig ott kígyóztak a bejárattól a villamosmegállóig. Turis karrierem ismét kudarcot vallott. Valahol megértem a turkálókba járó anyukákat és leszögezem, hogy egyáltalán nem tartom cikinek a turizást – de hogy órákat sorban állni és összevitatkozni, veszekedni egy-egy szebb darabon? Ennyit nekem nem ér az egész. Innentől kezdve bálabontáskor meghagyom a terepet a szakavatott, mindenre elszánt turisoknak, majd beugrom nézelődni, ha a zsákos népek kivonultak az aranybányának tekintett használtruha-boltból.
