Mivel a babás oldalakon nemigen írnak a császármetszésre várókra, vagy belefutókra gondolva, álljon itt a császár folyamatának szubjektív leírása két szülésen keresztül. Mert ha máshol órákig olvashatunk a tágulás szakaszairól, arról is legyen írás, mire számítson, akit vágnak. Egészítsétek ki a ti tapasztalataitokkal, töltsétek ki a réseket, amiket hagytam.
Sürgősségi
Igen, szülni! Első alkalommal sürgősségi császár képében találkoztam a császárral, ami rajtunk kívül is már rengeteg nőnek és babának megmentette az életét, és lett a gyász helyett az orvosi tudás dicsősége folytán az öröm kezdete. Ekkor az események sodrában nem is volt idő azon merengeni, vajon mi hogyan fog történni, szinte csak úgy maguktól megtörténtek a dolgok. A jóslat zökkenőmentes tágulás után sajnos nem jött be „Fél óra múlva ebből baba lesz!” A valóság tízórányi vajúdás után, három órája tartó kőkemény tolófájásokkal a – „Ne nyomjon! Még egyszer megpróbáljuk beigazítani.” (Te jó ég, eltöröm a karját, ha egyszer ezt túlélem.) „Nem illeszkedik jól a feje, ödémásodik. Hívjátok a műtőt! Ne nyomjon, még várni kell a műtőre! Még egyszer megpróbálom, hátha megmozdul, de ha nem tudom kimozdítani, már itt a műtős...” Nos, ekkor a kezdeti tudatos, nyugodt, háborítatlan szülés helyett jött a „Nyugodtan lőjenek főbe, csak csináljanak valamit” érzés.
A műtőben egyből rákötnek a vérnyomásmérő és egyéb ketyerékre. Innentől folyamatosan figyelik a vérnyomásom és pulzusom is, az ujjamra szerelt és karomon időről-időre felpumpálódó vérnyomásmérővel. Az asztalra ültetve arra biztatnak, hogy domborítsam a hátam, ami egy brutál fájás közepén szerintem sikerült, szerintük nem, de azért megszúrnak a spinális érzéstelenítéshez. Az anesztes nagyon kedves volt, végig beszéltetett velem - na persze akkor már hatott az érzéstelenítő. Azt, hogy nem érzek már semmit, úgy ellenőrizték, hogy hideg permetet szórtak a testemre különböző pontokon és érdeklődtek, érzem-e. (Ja, borotváltak is közvetlenül a műtét előtt, pedig isten bizony nem szőrös a hasam). A részletek ekkor egyáltalán nem maradtak meg a fejemben a műtéti előkészítésről. Végül beengedték a férjemet is, aki kint toporgott és belevágtak... Ebből csak annyit érezni, hogy jobbra-balra lökdösnek, cibálnak. Semmi különös érzés nincs benne. Nem sokkal később aztán ott volt Ő. Megmutatták, ő jól megnézett magának, aztán elvitték.
A spinális után feküdni kell (én nem is tudtam volna mást, remegtem, mint a nyárfalevél, ahogy ment ki a gyógyszer a szervezetemből - mondtam is a dokinak, hogy isteni rántottát tudnék most sütni, ha adnak egy villát, mert mozdulnom se kell, hogy felverjem a tojásokat) Nagyon szar érzés, hogy nem mozog a láb. Isteni megkönnyebbülés, amikor végre mozdulni tudsz. Hát nem szúrtak el semmit. Infúziót adtak, de altatót nem ajánlottak, én meg nem tudtam, hogy kérhettem volna, hát így az alvás nem ment.
A gyermekágyról.
A kórteremben a többiekkel konkrétan hülyének néztük azokat akik ezt önként kérik, akinek volt hagyományos szülése is az pláne ki volt akadva. Kín a köbön. Hat óráig nem mozoghat a fej, elkerülendő a migrénes fejfájást. Ezalatt lemosnak, betétes bugyidat rád adják, ellenőrzik a katétert (ugye a vizelethez azt becsempészték, amikor nem érezted). Inni kell, ha nincs szívószálad, szerencsés esetben adnak. Enni az első órákban nem szabad, később töltetlen kekszet, pogácsát lehet rágcsálni.
Hat óra leteltével könyörtelenül fel kell ülni, állni, és elmászatnak a kórterem sarkába „mosdani”. A katéter kivétele nem túl rémes, inkább csak fura érzés. Viszont minden egyes mozdulat iszonyú kín. Felülni, kiegyenesedni, neadjisten tüsszenteni rosszabb, mint a vajúdás fájdalma. Később elzavarnak fürödni is. A sebet víz nem érheti, csak macskamosdás jöhet szóba, de az is csak vicc ekkor még, hiszen minden mozdulat kín. Ekkortájt még iszonyú adag algopyrint adnak injekcióban, az oxitocin és egyéb nyalánkságok mellé. (Gyógyszerérzékenyek kiabáljanak erősen, hogy azt ne, hátha nem kérdezték meg műtét előtt, vagy akkor elfelejtette.)
A babákat kórháza válogatja, mikor kapja meg az ember, és belevághat a szoptatásba, miközben se ülni, se állni, se mozdulni nem tud(na), ha nem lenne muszáj a pici miatt. A szoptatás elvileg a császár miatt nem okozhat problémát (legalábbis az én tapasztalatom ezt igazolja), mert bika adag hormonokat nyomatnak az ember lányába. De ez egy más téma lenne.
A lochia, azaz a folyás a dokidtól is függ, az enyém szépen nagytakarítást tartott, ha már a kezében volt a méhem és egy gyenge mensi szerű volt csak a vérzés, kb. három és fél hétig.
Miután hazaengedtek, még pár hétig néha olyan érzés, mintha szét akarna hasadni a hasad a hegnél, áztatni a varratszedésig nem szabad a hasat és emelgetni se tanácsos. Hasizmokat „erőltetni-erősíteni” direktben három hónap után lehet. Ha van a kórházban gyógytornász, megmutatja, hogyan kell „tornázni” a gyerekágy ideje alatt.
Minden nap oxitocinos injekció, császáros „menü” az emésztés beindításához, gyorsító trutyi a barnamedve előcsalására (na az sem egy diadalmenet, amikor az előjön).
A varratszedés egyáltalán nem fájdalmas, a naponta adott injekciók jobban fájnak.
Programozott
Második felvonás. Az első császár önmagában nem ok arra, hogy ne szülhess hagyományos, hüvelyi úton, így erre készültem. Aztán terminuson túl két nappal méhszáj egyujjnyi, fájás nincs, rövidülés nincs, a fej magasan és kimozdíthatóan. Na, ez már császár indikáció, hiszen ha hagyják főni a levében, a heg elvékonyodhat és szétválhat. Indítani szülést császár után nem lehet ugyanezen okból.
Egy éjjeli beutaló, sorban ülés a folyosón, ekg, vérvétel, ctg, és újabb ctg. Találkozás az aneszteziológussal. Általában vékony tűvel szúrják a spinált. Minél vékonyabb, annál kisebb a migrén valószínűsége és annál hamarabb lehet mozgatni a fejet (legkevesebb 6 óra, vastag tűnél akár 24 is lehet.)
Megkérdezik a súlyt, magasságot, kort, rákérdeznek a gyógyszerérzékenységre is. Este 6 után nem lehet enni, tíz után nem lehet inni (ez nagyon durva pl. egy kánikulai éjjelen, de reggeltől telepumpálnak infúzióval, így csak addig szomjazol). Reggel beöntés, borotválás, ipari mennyiségű folyadék infúzió formájában. Újabb ctg. Várakozás. A kiírt időpontot tolhatja egy-egy sürgősségi eset. A műtős végre megjön, odabent szorosan befáslizzák a lábakat (trombózisveszély miatt), az ember lánya csini műtős sapit kap, elkobozzák a melltartót, majd jön a spinál. Letörlik a hátat több rétegben, ez hideg érzés. Ekkor érzéstelenítenek és fertőtlenítenek. Aztán szúrnak. Ha nincs szerencséd (mint nekem), csak negyedszerre találnak be, hiába domborítod a hátad lehajtott fejjel. Fáj minden céltévesztés. „Ne mozogjon!”- intenek, de ha éreznék... Na persze nem érzik és értem én, hogy gyakorolni kell a tanuló anesztesnek is. Mikor eltalálják a célt, az nem fájdalmas. Közben beszélnek hozzád, segítenek, lenyomják a fejed, ha kell.
Rád szerelik persze a vérnyomásmérőt, ellenőrzik, hogy tényleg nem érzel-e semmit, csepeg-e az infúzió. Az anesztesek folyamatosan beszélgetnek veled. Befut a dokik csapata, beengedik a férjed a fejedhez (kórháza válogatja). Mellkasodnál eltakarják a célterületet. Hajrá! Ráncigálás, lökdösés, aztán „most segíthet, nyomjon!” felszólítás. Hogy ez mire jó, nem tudom, hisz semmid sem mozdul lent, de legalább próbálkozol. Mintha ráfeküdtek volna a hasadra, passzírozzák, aztán a Csoda! Másodszor is katarzis!
A gyerekágy ugyanaz a kínszenvedés fizikailag. Talán rosszabb is (legalábbis nekem az volt). A fáslit a hat óra eltelte után vedd le magadról, ha bírod, hiába szólsz, hogy már zsibbad tőle a lábad, aztán mikor letekered – el lehet képzelni a mutatványt ahogy felülsz és a bokádig próbálsz elérni, miközben majd szétszakadsz, míg sikerül kitekerned a lábad. (Én ekkor ájultam el.) Ekkor rájöttek, hogy nem vicceltem, mikor azt mondtam, hogy zsibbad a lábam és adtak egy löket altatót, fájdalomcsillapítót, meg ki tudja mit, amitől két óra filmszakadás jött.) Mikor felébredtem, már sikerült felállnom és három hét múltán már egyáltalán nem fájt (néha feszített) a seb, csak úgy, mint elsőre.
A heg nagyjából egy év alatt egészen halvánnyá válik.
Van, aki fikázza a császárt de talán 100 éve meghalt vagy megnyomorodott volna egyikünk és habár én sima szülésre készültem, örülök hogy szerencsés véget ért. Azt hiszem, a babaújságok/honlapok túlmisztifikálják és túllihegik a természetes szülés témáját. Szerintem a lényeg úgyis a kis szuszogós csomag, akárhogy született.
Ziz
