Tehenek fejnek a nappaliban

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A fejőgép nem a tehénnek, hanem a nőnek kell, hogy még több teje legyen. De milyet vásároljon?

Medela Mini Electric

Szülés után két nem kedves, de általában szoros barátod lesz, a mérleg és a fejőgép. Ebből az elsőt előbb vagy utóbb legszívesebben kivágnád az ablakon (ha van határozott rokonod, akkor az meg is teszi helyetted), a másodiknak pedig, ha jó típust választottál, aranyba foglalod a nevét és jól elteszed majd a következő gyerekig. De kezdjük az elején, mi is ez a leginkább TSZ-ben használt, teheneken alkalmazott dolog, hogyan kerül a nappalinkba?

Bármilyen illúzióromboló neve van ennek a szerkezetnek, s mellszívóként talán kicsit barátságosabban hangzik, szülés után, amikor már belövellt a tej, a legtöbb nő reggel, délben és este használja rendületlenül (a szorgalmasak még éjjel is). Ugyanis minél több tejet eszik a gyerekünk, annál több termelődik helyette, s amennyiben szeretnénk, hogy még több legyen, magunknak kell kifejni valahogy a maradék tejet a mellekből. De hogyan?

A legegyszerűbb és egyben hatásos módszer a két kezünk, amivel igazán jól ki lehet üríteni a melleket. Alaposan ki tudjuk ugyanis a leghátsó mirigyekből is masszírozni a bent maradt tejet, ez pedig nem csak az újratermelődés, hanem egy húzós kis mellgyulladás miatt is hasznos lehet.

Chicco kézi, pumpás

A következő lépcső, ami szintén főleg manuális közreműködést igényel, a pumpás fejőgép, ami után személy szerint olyan ínhüvelygyulladást kaptam, hogy a cipzárt a nadrágomon nem tudtam felhúzni hetekig. Persze vannak, akik sikeresen használják, vagyis alkalmazzák ezt a típust, a Chicho kézi fejőgép például nem nagy befektetés ahhoz (1300 forint), hogy kipróbáljuk, tudunk-e egyáltalán hatékonyan tejet fakasztani a mellünkből manuálisan.

A sokak által kedvelt Avent család is rendelkezik kézi, pumpás fejőgéppel, az Avent Isis, melyet szett formájában is megvásárolhatunk, fagyasztópoharakkal, s a fejőgéphez kompatibilis cumisüveggel együtt (11.000-15.000 forint). Bár rengetegen sikeresen használják, sok nő nem tud vákuumot kialakítani a géppel, ami legtöbbször orvosolható a szerkezet gumiszelepének megigazításával. Ennél olcsóbban juthatunk hozzá az R-med típusú kézi plasztik haranghoz (1100,-), vagy ugyanebből a márkából üvegharanghoz (1400,-) is, valamint sokan kedvelik a Medela Harmony kézi mellszívóját (12.000 forint) is.

Vannak olyan fejőgépek, amit nem kézzel, hanem szájjal tud az anya szívni, ilyen szerkezet a Pisze (1500-2000 forint), valamint a kicsit drágább, hasonló elven működő Csöpi (3000-3500 forint) mellszívó szerkezete.

Saját tapasztalatom szerint a legjobb módszer azonban az, ha majdnem tökéletesen tudjuk imitálni a szopás technikáját, ehhez pedig a legideálisabb a gépi, motoros mellszívás (emlékezzünk csak vissza a kórházi mellszívókra), igaz, ez jóval drágább. A Medela Mini Electric (22.000-30.000,-) típusú fejőgépet nagyon sok kismama használja, s elemről és hálózatról is működik, akár két szívófejes változatban is használható.

A Medela egyébként egy jóval drágább szerkezettel is megtalálható a piacon, a Swinggel (40.000), valamint a Pump in Style (85.000,-) néven ismert fejőgéppel, ami kétfázisú szívással üzemel, s hálózatról, valamint elemmel egyaránt működik, s nem utolsó szempont, hogy egy kézzel is működtethető.

Avent Isis

Az Avent természetesen gépi változatban is forgalmaz fejőgépeket, az Avent Philips IQ UNO (26.000-30.000) névvel piacra került készülék nagyon hasonló a kézi, Isis változathoz, sőt, lehetőség van átszerelni is.

Persze hozzájuthatunk olcsóbban is elektromos mellszívóhoz, a Pesztonkát (12.000,-) már jól ismerjük az orrszívással kapcsolatban, most a szoptatásban is segít, igaz, két kéz szükséges a működtetéséhez.

Nem kell azonban megvásárolnunk ezeket a drága gépeket ahhoz, hogy jó mellszívót használhassunk, lehetőség van ugyanis arra, hogy béreljünk, akár a kórházi gépekhez hasonló teljesítményű mellszívót is. A Medela Lactina Elelctric Plus készüléket több helyen is bérelhetünk, melynek díja naponta 200-300 forint körüli, meg kell azonban vásárolni a Medela kézi mellszívót is, valamint helytől függően kauciót is kell fizetni.

Rengeteg féle mellszívó közül válogathatunk tehát, ha úgy döntünk, hogy tele szeretnénk spájzolni a mélyhűtőt anyatejjel, vagy olyan szerencsések vagyunk, hogy annyi tejünk van, hogy mások számára is le tudunk adni megfelelő helyen. Vannak azonban olyanok, akik kifejezetten tartózkodnak a fejéstől, mert a kereslet-kínálat (annyi termelődik, amennyire a gyereknek szüksége van) elve szerint szoptatják a gyereküket.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

win
win
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.