A nagymama hasából daganat helyett gyerek bújt ki

Olvasási idő kb. 1 perc

Éles alhasi fájdalmakkal fordult orvoshoz egy 48 éves orosz asszony Zelenogradban, majd számára is teljesen váratlanul egészséges gyermeknek adott életet.

Éles alhasi fájdalmakkal fordult orvoshoz egy 48 éves orosz asszony Zelenogradban, majd számára is teljesen váratlanul egészséges gyermeknek adott életet. Az asszonyt megvizsgáló sebész megállapította, hogy hatalmas daganat nőtt a hasában, és már vitték is a műtőbe. Útközben azonban véletlenül meglátta egy szülész, aki úgy vélte, az asszonynak egyszerűen szülési fájdalmai vannak, s a közelebbi vizsgálatnál meg is látta a baba feje búbját. Mire kézmosás után visszaérkezett a helyszínre, már meg is született a 2600 grammos kisfiú.

A kismama később elmondta: nem is sejtette, hogy viselős. Havi vérzése ugyan jó néhány hónappal korábban elmaradt, de ezt a korával járó klimaxnak tulajdonította. Pedig nem volt tapasztalat híján: Julija lánya 21 éves, 27 éves Anna lánya pedig öt éve már maga is mama. A Moszkovszkij Komszomolec című lap szerint a család örömmel fogadta a késői és váratlan jövevényt, írja az MTI.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.