Kilencszáz grammos korababa túlélőcsomagban

Olvasási idő kb. 2 perc

A 24 hétre született skót kisfiúnak, Gregor Craignek nem sok esélyt adtak az orvosok a túlélésre, de persze mindent megtettek érte.

A 24 hétre született skót kisfiúnak, Gregor Craignek nem sok esélyt adtak az orvosok a túlélésre, de persze mindent megtettek érte. A Daily Mail beszámolója szerint a baba mindössze 900 grammot nyomott, amikor megszületett, és olyan aprócska volt, hogy édesapja jegygyűrűje olyan volt a karján, mint egy nagyobb karperec. A csöppséget műanyag csomagolásba bugyolálták az orvosok – ez ránézésre olyan volt, mint a pukkasztós fóliák, amikbe a törékeny árukat szokták csomagolni. Ehhez hasonló melegítő fóliákat gyakran használnak koraszülött csecsemőknél, mivel ezek megakadályozzák, hogy a baba kihűljön, de ez volt az első alkalom, hogy az orvosok a levegőbuborékos változat mellett döntöttek. És jól tették, ugyanis a boldog szülők hónapokkal később végre hazavihették a megerősödött és 3 kilósra hízott kisfiút.

Gregor Craig esetében a szülei is és az orvosok is kisebbfajta csodát emlegettek, már a fogantatása és a túlélése kapcsán is. Édesanyjának Gregor Craig előtt már volt egy vetélése, így attól félt, hogy ez a terhessége is problémás lehet. De nem így történt: egészen a 23. hétig rendben zajlott minden, amikor az asszony elviselhetetlen alhasi fájdalmakkal került kórházba. Az orvosa megállapította, hogy egy súlyos urológiai fertőzése van, ami sajnos koraszüléshez vezetett. A baba világra jöttekor az orvosok 10 százalék esélyt jósoltak neki a túlélésre.

17 héttel később viszont a szülei legnagyobb örömére a szakemberek is kijelentették, hogy Gregor Craig felépült és hazamehet. A most 6 hónapos kisfiú komolyabb egészségkárosodás nem szenvedett, leszámítva azt, hogy most még naponta adnak neki oxigént, és a hallásával feltehetően lesznek problémák. De ez, a szülei szerint már semmiség ahhoz képest, hogy egyáltalán életben maradt.

Mafalda

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

olvir
olvir
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.